Nosztalgiázzunk…
Pap Ágota pszichológus
2020.08.05.
LXXV. évf. 31. szám
Nosztalgiázzunk…

Jó esetben nem csak a pszichológusnál jutnak eszünkbe régi dolgok — előhívhatja őket egy ismerős illat, egy régen hallott dal vezetés közben vagy akár egy korábban olvasott könyv néhány sora is. Előfordul, hogy a legváratlanabb ingerek hozzák elő a nosztalgikus hangulatot. A nosztalgia maga pedig azt jelenti, hogy sóvárgunk, vágyakozunk távoli, elveszett vagy elmúlt dolgok után.

Johannes Hofer svájci orvostanhallgató 1688-ban figyelt fel a svájci zsoldosok között egy jelenségre, melynek hátterében nem betegség állt, hanem a hátrahagyott hegyek utáni fojtogató vágyakozás — azaz a honvágy. Ezután alkotta meg a nosztalgia szót: nóstos (hazatérés) és álgos (fájdalom, vágyakozás), melyet eleinte svájci kór néven is emlegettek. A XX. század elején pszichológiai rendellenességnek tartották, mely szorongással, szomorúsággal, álmatlansággal vagy akár lázzal is együtt járt. Majd a század közepén kényszerbetegségnek tekintették, melyben az egyén tudattalanul vágyakozik az után, hogy visszatérhessen élete egy korábbi, boldogabb szakaszába. Napjainkban persze nemcsak a már említett honvágyat, hanem a múlt utáni vágyakozást is értjük rajta. Sőt, ma már sok előnyös oldalát is látjuk, azaz nemcsak a negatív érzelmek előidézője, hanem akár a velük való hatékony megküzdési mód is.

„Tekinthetünk Tekinthetünk rá úgy is, mint palackba zárt időre. Csökkenti a stresszt, segít megküzdeni a jelen problémáival — azaz igazi mentális menedék.”

A legtöbb múltbéli élmény, melyet nosztalgiázás közben felidézünk, jelentős személyes tartalommal bír, és általában hozzánk közel álló személyek is érintettek benne: barátok, családtagok és szerelmi partnerek, az események között pedig leginkább családi nyaralások, barátokkal való utazások, esküvők, ünnepek szerepelnek.

A nosztalgiázás növelheti az önbizalomszintünket, magányos időkben segíthet feléleszteni a valahová tartozás érzését, valamint hozzájárulhat mentális jóllétünkhöz. Emellett rávilágíthat arra a tényre, hogy életünk egy narratívába ágyazott történet, melyben korábban is voltak jelentéssel teli, boldog pillanatok, és a jövőben is lesznek, még ha ez a jelenben nem is tűnik így. No de a nosztalgiának van árnyoldala is, főleg, ha a „régi szép időkre” való emlékezés során nem értékeljük az akkori lehetőségeinket, helyzetünket, és csak arra tudunk gondolni, hogy már sohasem élhetjük át újra ezeket az élményeket — például mert már többen nincsenek köztünk.

Svetlana Boym két nosztalgiatípusról beszél: a resztoratívról és a reflektívről. Az előbbi főként az „elveszített otthon” újjáépítésének vágyára utal, míg az utóbbi azokra jellemző, akik elfogadják, hogy ami megtörtént, az megtörtént, és megváltoztathatatlanul a múlt része, vagyis erőt tudnak meríteni a múltból lopott kellemes érzésekből. A nosztalgiázás kimenetele ezért nem a felidézett emlékképek tartalmától függ, sokkal inkább attól, hogy mire használjuk ezeket az emlékképeket.

A nosztalgia egy személyes mitológiát tart életben, és tesz időről időre, szinte varázsütésre hozzáférhetővé. Olyan, mintha a jelen mindig azonos távolságra volna tőle. Tekinthetünk rá úgy is, mint palackba zárt időre. Csökkenti a stresszt, segít megküzdeni a jelen problémáival — azaz igazi mentális menedék.

A zenei ingerek képesek leginkább előidézni bennünk a nosztalgia érzését. A kutatások pedig azt is kimutatták, hogy a 12—22 éves korunkban hallott dallamok erre különösen alkalmasak — Daniel J. Levitin szerint azért, mert az ebben az időszakban hallgatott dalok kapcsolódnak össze leginkább a szociális életünkkel. Gyakran látni közösségi oldalakon is olyan videó-összeállításokat, amelyek valamely letűnt kor csodái voltak, melyek vissza-visszakerülnek, gyakran nevelő szándékkal: Látjátok, így játszottunk mi. Látjátok, ilyen dolgokat ettünk. Nosztalgiabulikba járunk, régi zeneszámokat dolgoznak fel újra, illetve juttatnak fel ismét a slágerlisták élére. Vajon mit üzen ez nekünk? Micsoda ravasz húzás a nosztalgikus élményeinkre alapozni a reklámiparban! És valóban, átlagos emberi érzelmeket jelenít meg ez a fajta múltidézés, mellyel sokan tudnak azonosulni, és mely gyorsan tömeges kulturális élménnyé is válhat. Létezik emellett keserédes nosztalgia is, mert a múlt utáni vágyódás és a veszteségérzés mellett boldog emlékek felidézését is magával hozza — ilyen például a gyerekszobánk emlékképe, ahol felnőttünk, valamint annak tudata is, hogy közben valóban felnőttünk, és talán már valaki más lakik ott, így nem is mehetünk oda vissza.

„A nosztalgiázás növelheti az önbizalomszintünket, magányos időkben segíthet feléleszteni a valahová tartozás érzését, valamint hozzájárulhat mentális jóllétünkhöz. Emellett rávilágíthat arra a tényre, hogy életünk egy narratívába ágyazott történet, melyben korábban is voltak jelentéssel teli, boldog pillanatok, és a jövőben is lesznek, még ha ez a jelenben nem is tűnik így.”

Egyszerűbben fogalmazva: nincs azzal baj, ha nosztalgiázunk, és ettől jobb kedvre derülünk, de ha ez túl gyakori, és úgy érezzük, hogy akkor sokkal jobb volt nekünk, mint most, az már káros is lehet. Felmentést ad ugyanis az alól, hogy bármilyen erőfeszítést tegyünk helyzetünk javítása érdekében, esetleg szembenézzünk a gondjainkkal. Hiszen idővel a legszebb emlék is elhalványul, és újra tenni kell valamit, hogy a jelen boldogságát később visszaidézhessük.

A nosztalgiát elsősorban a magány érzése idézi elő, s a magányos emberek gyakran nem vagy csak alig érzékelik a társadalmi támogatást. Leggyakrabban a jelenben átélt negatív érzéseink következtében menekülünk a múlt boldog emlékeibe. Ám a nosztalgia egyfajta helyreállító funkcióként is működik a társadalmi kapcsolatokban. Sőt, a nosztalgikus hangulatban levő személyek képesek pozitívan tekinteni a jövőre, a depressziósak pedig gyakran nosztalgikus epizódokat idéznek fel hangulatuk javítása céljából.

Talán nem meglepő, de Fred Davis kutatási eredményei is azt mutatták, hogy a korral a nosztalgiára való hajlam növekedése is együtt jár, de születtek ennek ellentmondó eredmények is. Így Vass Eszter egy jelentős magyar mintán az X generációt (39—58 évesek) hozta ki nosztalgiára leginkább hajlamosnak, korábban viszont a baby boomereket tartották annak. Vagyis némi bizonytalansággal találjuk szembe magunkat, de addig is, amíg ez eldől: merjünk ügyesen nosztalgiázni!


Illusztráció (Pixabay.com)

Szeretne értesülni, ha új cikk jelenik meg Lélekbúvár rovatunkban? Iratkozzon fel értesítőnkre!
E-mailben értesíteni fogjuk Önt az új cikkekről. Feliratkozáshoz kérjük adja meg a nevét és az e-mail címét.
Hozzászólások
Hozzászólások
0
Hozzászólás küldése
1000 karakter áll rendelkezésére
A megjegyzésekben kifejtett vélemények a hozzászólások szerzőinek magánvéleményei, és nem tükrözik az internetes portál véleményét. A megjegyzéseket moderáljuk és jóváhagyjuk az általános szerződési feltételeknek megfelelően.
Támogatóink
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabjuk a tartalmakat és reklámokat, hogy működjenek a közösségi média funkciók, valamint hogy elemezzük a weboldal forgalmát. Bővebben a "Részletek mutatása" gombra olvashat.
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabja az oldalon megjelenő tartalmat és reklámokat..