— A Junior Prima díj elnyerése szakmai szempontból is újabb energiával és lendülettel teli időszakot hozott az életembe. Megéreztem a zenélés általi felelősséget. Olyan erőteljes érzelmekkel találkoztam, mint a küldetéstudat és a kultúránk megőrzése iránti felelősségvállalás. Mindezek mellett feléledt bennem a felismerés, hogy kötelességem is vállalni a népzene megismertetését. Az ember akkor érik meg igazán, amikor megtapasztalja, hogy a szülőföld szeretete, a szülők nevelése egy életre kifaragta őt, tisztában van a gyökereivel, és rendíthetetlenül állja a szelek fúvását.

* A Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem negyven év után újrainduló népzene szakán szerzett mesterdiplomát népi hegedű szakon, ezenkívül elvégezte a Budapesti Gazdasági Főiskola (immár Egyetem) idegen nyelvi kommunikátor szakát, és a záróvizsgán dolgozik. Úgy tudom, tanít is.

— Igen, tanítok. Örömmel tölt el, hogy immáron ötödik éve foglalkozhatok olyan tehetséges gyerekekkel, akiknek csillog a szemük, ha meghallanak egy-egy népdalt hegedűn, kobzon vagy énekelve. A legifjabb korosztályt vettem a szárnyaim alá. Szeretném ugyanazt az élményt átadni nekik, amellyel annak idején engem is megajándékoztak tanáraim és azok a mesterek, akik még hordozzák az ősi tudást, és néhányuktól volt szerencsém gyűjteni is. Ez a tapasztalás egy olyan „eszközt” ad útravalóul, amelyre minden körülmények között számíthatnak. Természetesen mindig nagy öröm számomra, ha itthon is taníthatok. Ilyenkor könnyes szemmel gondolok vissza azokra az élményekre, küzdelmekre, amelyek engem is elindítottak a népzene útján. Hálás vagyok mindazoknak, akiknek ebben részük volt, mert így az ő nyomdokaikat követve tudom én is továbbadni a népzene szeretetét. Annak idején mindezt a lehetőséget az idén jubileumát ünneplő Vadvirág Hagyományápoló Kör által kaphattam meg. Bodor Anikó, Szabó Árpád, Szabó Gabriella, Lukács Imre, Borsi Ferenc tanításai mindig ott csengenek a fülemben. Nagyon örülök, hogy a Vadvirág működése még mindig töretlen, és szépszámú gyermeksereget foglalkoztat. Látva ezt a lelkes csapatot, visszatekintek az időben, és előjönnek a gyermekkoromból az emlékképek a néptánc- és a népihegedű-órákról, majd később a Vadvirág-táborokról, ahol már tanárként voltam jelen, most pedig remélem, a jubileumi műsoron örülhetünk majd egymásnak.

* Mit kell tudni a zenei formációjáról?

— A testvéreimmel kicsi korunk óta együtt zenélünk. A testvériségen túl ez egy olyan kapocs, amely mindhármunk lelki fejlődését elősegíti. Trióban zenélünk a Török Testvérek zenekarban, saját zenekarommal pedig (Török Tilla és zenekara) már régóta a modernebb, de mégis akusztikus hangzással ízesített ősiséget hordozó zenei gondolatok megfogalmazásán munkálkodunk. Ennek egyik gyümölcse a napokban megjelenő új videóklipünk is. A zenekarban testvéreimen, Flórán és Ádámon kívül segítségemre van még Bögöthy Ádám Viktor, aki a magyar népzenét a jazz világklasszisainak szemüvegén át méltóságteljes humorral fűszerezi, Szabó Dániel Ferenc és Kovács Tamás a kubai ritmusok zsonglőreiként pikáns ősiséget közvetítenek, Gál Lajos pedig a popzene világából merít egyéni gitárjátékához. Közreműködőként Török Vidor keleti hangszereivel és Ludányi Zoltán hang drum játékával gazdagítja a produkciót. A Holdviola zenekar frontembereként mint énekesnő mutatkozom be a közönségnek. A hazai koncerteken túl szerencsére külföldön is szeretettel várnak bennünket. A szintén több éve dédelgetett formációm Cseh István gitárművésszel együtt működik. Így duóban vállalunk fellépéseket is, illetve főként a filmzene írására koncentrálunk mostanság.

* Tudomásom szerint az idei nyár is programdús volt. Merre járt?

— Az Amerikai Egyesült Államokban 2010-ben már volt egy egy hónapos koncertturnénk. Nagy sikerrel szerepeltünk, és ennek folytatásaként az idén áprilisban is jártunk Amerikában, sőt Kanadában is. Öcsém, Török Dancsó Ádám a Kőrösi Csoma Sándor Program ösztöndíjasaként Clevelandben teljesített szolgálatot. Munkájának gyümölcseként meghívást kaptunk egy egy hónapos koncertkörútra, így testvéreimmel együtt jártuk be Amerikát és Kanadát. Nagyon kemény menetrendet követelt meg ez a turné, de a felejthetetlen élményért és a létrejött barátságokért cserébe minden percét élvezetesen tudtuk eltölteni. Az úttal kapcsolatban külön élményként említeném meg azt az összetartást és vendégszeretetet, amelyet a közönségtől kaptunk, és amelyet talán a sorsközösségi létből eredő magatartás miatt tapasztalhattunk meg. Ez felbecsülhetetlen érték számunkra.

* Ezután következett a kazahsztáni fesztivál. 

— A Kazahsztánban megtartott, The Spirit of Tengri nevű fesztivál Közép-Ázsia legnagyobb modern folk zenei rendezvénye. Tavaly még megilletődöttségtől átitatva, de mégis felelős küldetéstudattal a tarsolyunkban léptünk színpadra Almatyban. Amikor az embert kiválasztják egy nehéz feladatra, akkor minden energiájával arra törekszik, hogy megfeleljen. Az idén már mint barátot hívtak meg bennünket, az előző évben adott koncertünk alapján. Mi is sokkal felszabadultabbak voltunk, ami nem is csoda, hiszen a közönség már a színpadra lépésünk előtt ovációval fogadott bennünket. Ez a tapasztalat bizonyítja, hogy érdemes küzdeni, és nap mint nap újra elővenni a hangszert, mert eljut az emberekhez az a csoda, amelyet népzenének nevezünk.

* Miről szól ez a fesztivál?

— Azért hívják meg a sztyeppei népeket erre a nagy Tengri tiszteletére szervezett nép- és világzenei fesztiválra, hogy a zene által erősítsék a testvéri kapcsolatokat, és megőrizzék közös őseink szellemi hagyatékát. A Tengri-hit a sámánizmus egy továbbfejlődött változata, melyben már a társadalomszervezési minták is benne vannak. Ez az ősi tudásrendszeren alapuló természetvallás meghatározó volt őseink életében. A fesztivál elsődleges célja, hogy megismertesse a sztyeppei népek zenéjét egymással, és hogy további együttműködésre adjon lehetőséget. Így volt szerencsénk együtt muzsikálni és barátságot kötni a világhírű Huun-Huur-Tu zenekar egyik frontemberével, Radik Tyulyushsal is. A múlt hétvégén pedig a magyarországi Kurultájon, a Magyar—Turán Alapítvány szervezésében rendezett testvérnépek nemzetközi találkozóján kazak zenészekkel léptünk színpadra. A The Spirit of Tengri fesztiválon többnyire Ázsia legkiválóbb művészei lépnek fel. Az idén Afrikából is volt egy csapat, Európát pedig egy észt zenekar és mi, magyarok képviseltük. A fesztiválra a következő helyekről érkeztek részvevők: Kazahsztán, Oroszország, Burjátföld, Tuva, Kína, Magyarország, Észtország, Törökország, Mountain Shoriya, Altay, Jakutföld, Ecuador, Egyesült Arab Emírségek, Kirgizisztán és Mongólia.

* Mit jelent ez önnek, testvéreinek, családjának, Magyarországnak, Vajdaságnak, Adának?

— Egy olyan világba csöppentünk, ahol az emberek szinte isszák a kultúrát. Ragaszkodnak minden kis faághoz, mely mély történelmi gyökereik meglétét hordozza. Egy ilyen ágacska vagyunk mi, magyarok is ott, Kazahsztánban. Megdöbbentő volt azt tapasztalni, hogy mennyire ismernek bennünket. Nemcsak a közös múltunkról tudnak sokat, hanem arról is gondoskodnak, hogy a testvéri kötelék megmaradjon. Ilyen vendégszeretetet és megbecsülést ritkán tapasztalhatunk külföldön. Mintha itthonról mentünk volna haza. Ez a megbecsülés és szeretet immáron kölcsönössé vált, hiszen másodszori kiutazásunk még inkább megerősítette köztünk a testvérbaráti összetartást. Számunkra ez életre szóló barátság, küldetéstudat, Magyarország számára a kultúrák közti kapcsolatok fejlesztése, Délvidék számára pedig, úgy gondolom, büszkeség, hogy még sok hozzánk hasonló fiatalt adhat a magyarságnak, mert ez egyfajta szellemi honvédelem, mely megmaradásunk záloga is. A legfontosabb mindezek tükrében pedig az, hogy mindig tudjuk a világban, kik vagyunk, és honnan jöttünk. Úgy gondolom, ami a lélekben lakozik, az mindig időszerű lesz. Fontosnak tartom, hogy visszajusson az emberhez az a csoda, amely a kezdetektől fogva az övé: a tulajdon népzenéje.

A felvételeket Török Tilla bocsátotta rendelkezésünkre