Nemzeti kultúránk nem a határoknál ér véget

Kedves olvasó,

Alábbi cikkünk weboldalunk előző változatából automatizálva került áthelyezésre, így szövegformázási és megjelenítési hibák előfordulhatnak. Megértésüket köszönjük!

Nemzeti kultúránk nem a határoknál ér véget

- Szabó Attila fotójaJanuár 22-e, a magyar kultúra napja alkalmából a Zentán megtartott délvidéki központi ünnepségen Kálóczy Katalin budapesti népművelő, az Oktatási és Kulturális Minisztérium vezető főtanácsosa a Vajdasági Magyar Művelődési Szövetség Aranyplakettjét vette át. Az indoklás...

- Szabó Attila fotója

Január 22-e, a magyar kultúra napja alkalmából a Zentán megtartott délvidéki központi ünnepségen Kálóczy Katalin budapesti népművelő, az Oktatási és Kulturális Minisztérium vezető főtanácsosa a Vajdasági Magyar Művelődési Szövetség Aranyplakettjét vette át. Az indoklás szerint az elismerést az egyetemes, azon belül pedig a délvidéki magyarság érdekében kifejtett munkájáért érdemelte ki. Beszélgetésünk kezdetén a díjról kérdeztem: hogyan fogadta, mit jelent számára?
- Ha valakinek azt mondják, az egyetemes magyar kultúráért tett erőfeszítéseket, akkor ez olyan hallatlan súly, hogy ember legyen a talpán, aki ehhez viszonyulni tud. Ilyen szempontból nem is tudom minősíteni a munkámat, de az elismerést nagy megtiszteltetésnek érzem, és ami számomra több, olyan szeretetet érzek, amit végtelenül megbecsülök. Azoktól az emberektől, akikkel együtt dolgozom, visszajelzést kaptam, hogy értékelik a tevékenységemet.
* A határon túli könyvtárak támogatása a kilencvenes évek közepén kezdődött el. Hol tart most ez a folyamat és milyen eredményekről beszélhetünk?
- A rendszerváltozás után alakult meg az akkori Művelődési és Közoktatási Minisztériumban az a főosztály, amely az egész magyarországi támogatáspolitikának az alapjait rakta le. Először az oktatás, a könyvkiadás és a hivatásos színházak megsegítése volt a cél. Amikor 1995-ben csatlakoztam ehhez a főosztályhoz, akkor az a terület, amelyre az én szakképesítésem vonatkozik, a könyvtár és a művelődésszervezés, vagy hagyományos szóval a népművelés, rendezetlen volt. Én ezt a munkát csak strukturáltan tudtam elképzelni, ezért kapcsolatba léptem azoknak a szervezeteknek a képviselőivel, akikkel ma is együtt dolgozom a közművelődésben. Fontosnak tartom azt a pillanatot, amikor Lendván körvonalazódott a terv, hogy minden régióban álljon fel egy olyan professzionális intézet, amely megadja azt az infrastrukturális, tartalmi és humán erőforrásbeli biztonságot, amelyre az ottani közművelődés építkezhet. Könyvtárügyben - kimondottan a közművelődési könyvtárak a munkaköröm - ugyanezt kezdtem el. Minden régióban próbáltuk megkeresni azokat a könyvtárakat, amelyek alkalmasak voltak a regionális központ szerepének a betöltésére. Ennek a folyamatnak az eredménye, hogy megalakultak az érdekvédelmi szervezetek, a magyar könyvtárosoknak minden régióban van egyesületük, a Vajdaságban Kapocs könyvtári csoportnak hívják. Az IFLA, a nemzetközi könyvtáros szervezet fenntart egy levelezőlistát, mely révén az államhatárokon kívül élő magyar könyvtárosok és a magyarországi könyvtárosok napi kommunikatív viszonyban lehetnek.
* A múlt év szeptemberében Budapesten megalakult a Szellemi Kulturális Örökség Magyar Nemzeti Bizottsága. Mit jelent ez a határon túli magyarok vonatkozásában?
- Létezik az az UNESCO-egyezmény, amely a világban meglévő szellemi kulturális örökség megőrzéséről szól, mint a legillékonyabb kulturális örökségünkről. Lépéseket kell tenni, hogy feltárják és megjelenítsék azt, ami még nem veszett el, és visszaadják a közösségeknek. Éljenek vele, legyenek büszkék rá, erősítse az identitásukat. Ezt az egyezményt a magyar parlament 2006-ban kihirdette, törvény lett belőle. Igaz, hogy az államhatárokon belül értelmezhető, de vannak határon túli vonatkozásai is. Magyarország és a magyar nemzet sajátos helyzetéből következően a nemzeti kultúránk, a nemzeti szellemi örökségünk nem a határoknál ér véget. Kapcsolatrendszert szeretnénk kiépíteni azokkal a határon túli magyar szervezetekkel, amelyek örökségvédelemmel foglalkoznak, illetve a többségi államnak a szakmai szervezeteivel, hogy közösen jelenítsük meg ezeket a szellemi kulturális elemeket.
* A magyar kultúra napja alkalmából Zentán megtartott Kárpát-medencei fórum az idén mássá vált azáltal, hogy a fiatalok az eddiginél nagyobb szerepet kaptak. Önnek mi a véleménye erről a változásról?
- Azok között voltam, akik ezt kezdeményezték. Legutóbb Kárpátalján, a Kárpát-medencei Magyar Kulturális Napokon, egyes delegációk fiatalokat hoztak magukkal, akik spontán módon reagáltak az ismétlődő és már nem dinamizáló témákra. Ott született meg többünkben az ötlet, hogy nemcsak meghallgatni kellene őket, hanem lassan rájuk bízni a szervezést is. Hogy ez mennyire nem könnyű, éppen a zentai tanácskozás igazolja, ahol a fiatal moderátorok nagyon vonzó és kezdeményező hangja ellenére reflexszerűen beindultak azok a mondandók, amelyekhez az elmúlt másfél évtizedben hozzászoktunk. Ebben sincs rossz, csak lassan össze kell hangolni a más hangokkal.
* A fiatalok több régióban is fontosnak tartják a nemzeti öntudat erősítését, habár sokak meggyőződése, hogy a mai ifjú generációk ezzel nemigen törődnek.
- Kerülnünk kell az általánosításokat. Nyilván van egy trend, amely nem annyira a kisebbségben élő magyarságra vonatkozik, hanem a magyarországi fiatalság egy részére, hogy a nemzeti kultúrának a sajátosságait háttérbe szorítja. Viszont létezik az ellentétes tendencia is, ahol azok képviseltetik magukat, akik fontosnak tartják a kötődésüket a szülőföldjükhöz, ahhoz a kultúrához, amelybe belenőttek. Nemrég voltam egy teljesen más jellegű rendezvényen, mely az anyanyelvről szólt, és ott is a fiatalok mondták el, hogy az anyanyelv a nemzeti identitásunk legfontosabb tartozéka és értéke.
* Mivel 2009 a magyar nyelv éve is, meg kell kérdeznem: veszélyben van az anyanyelvünk?
- Azt hiszem, hogy igen, de ebben a kérdésben csak a magam véleményét és aggodalmát mondhatom el. Magyar szakosként és irodalomkedvelőként is rettenetesen aggódom, mert ezt nem lehet leegyszerűsíteni arra, hogy globalizálódik a világ. A nyelv, a külső hatások mellett, inkább annak válhat áldozatává, hogy nem úgy tekintünk rá, mint az összetartozásunk megvalósítójára. Nagy az igénytelenség, sokan viszonylag szűk szókészletből gazdálkodva próbálják meg az amúgy rém bonyolult világot nyelvileg visszaadni. Továbbra sem szeretnék általánosítani, de nemcsak a fiatalokra gondolok, hiszen a kortársaim között is tömegével vannak olyanok, akik azzal váltak trendivé, nyájkövetővé, hogy feladták azokat az értékeket, amelyek korábban öntudatlanul működtek. Most viszont tudatosan kellene ezekre vigyázni, mert bizonyos fékek kikerültek a nyilvánosságból. Sajnos, a nyelvészek között is van egy olyan irányzat, hogy a nyelv változik, nincs vele mit tenni. Nem ez a követendő út, mert minden örökségünk fennmaradásához tudatos jelenlét és aktivitás kell.

Szeretne értesülni, ha új cikk jelenik meg Heti Interjúnk rovatunkban? Iratkozzon fel értesítőnkre!

E-mailben értesíteni fogjuk Önt az új cikkekről. Feliratkozáshoz kérjük adja meg a nevét és az e-mail címét.

Hozzászólások

Kapcsolódó cikkek

Facebook

Támogatóink