* Mikor kezdett el érdekelni a filmkészítés? Már gyerekkorodban Spielberg szerettél volna lenni, vagy a televíziós munka közben szerettél bele?

— Mindig szerettem a filmeket, de nem volt téma, hogy rendező legyek. A nagynéném az iparművészeti egyetemre járt Budapesten, mozgókép szakra, így láttam, miket csinál, volt, hogy kamerát is hozott haza, de ez sem határozott meg ennyire. Későn, már az egyetemi éveim vége felé kezdett érdekelni. Szegedre jártam politológiára, a szociológia is érdekelt, s a társadalmi kérdések. Kisebbségpolitikára mentem tovább, éppen készültem a mesterképzéses szakdolgozatomra, gyűjtöttem az interjúkat a témámhoz, ekkor jött a felismerés, hogy engem sokkal jobban érdekelnek a személyes sorsok a történelem tükrében. Azt éreztem, ezeket meg kellene örökíteni, s talán ehhez a dokumentumfilmek állnak legközelebb, úgyhogy én már ezzel a tervvel a fejemben jöttem haza Szabadkára. Nem volt mód arra, hogy új egyetemet kezdjek el, de hallottam, hogy ha az embernek van ilyen ambíciója, akkor a Pannon RTV-ben előbb-utóbb lehet filmeket készíteni, úgyhogy jelentkeztem. 

* A magyarországi filmes közeget szemügyre sem vetted?

— Ahhoz Pesten kellett volna élnem, s én nem akartam akkoriban odaköltözni. Gyerekkoromban szerettem, sokat jártunk fel, de egy idő után elkezdett taszítani, túl nagy lett. Néhány napot szívesen eltöltök ott, de ott élni semmiképp nem akartam. Szóval jött a Pannon. Az első néhány évben nem foglalkoztam filmmel, csak kisebb videókat készítettem, de jött az első nagy lehetőség, amikor elmehettünk a Dunaversitas dokumentumfilm-képzésére. Ezt Buglya Sándor vezeti, Sára Sándorral együtt alapították. Ott volt Lugosi László, aki Ezüstmedve díjas dokumentumfilmes, szóval elég komoly emberek vezették. Kéthetente jártunk fel néhány napra, s nagyon jó volt. Sok filmet néztünk, sok mindenre rávilágítottak, sok mindenre rájöttünk, amihez lehet, egyébként évek kellettek volna. Nagyon összetett és nehéz műfaj a dokumentumfilm, s ezt is megmutatták. Azt, hogy még nagyon sokat kell tanulnom. Szóval egy kicsit helyretettek.

* S ezután nem sokkal született meg a Radnóti nyomában című sorozat és film, mely már nagyobb lélegzetű.

— Tóth Péter Lóránt felkeresett bennünket, hogy Radnóti Erőltetett menetét végiggyalogolná Bortól Abdáig, és forgathatnánk vele. Itt már a vezetőség rögtön rám gondolt, hiszen ismerte az ambícióimat, úgyhogy mentünk. Huszonnégy-öt napos expedícióra Lóránttal. Szerkesztő-rendezőként vettem részt, volt velünk még két operatőr, Lukács Attila és Szalai Adrián meg egy sofőr. Utána pedig Horváth Inesszel vágtuk. Lóránt hídként szerepel a történetben, az általa megélt élmények alapján nyit ajtót Radnóti költészete felé. Egyszerre ismeretterjesztő film és szituatív dokumentumfilm is. Kreatív dokumentumfilmnek hívják a szakmában. Először a sorozat készült el, ami jó ötletnek bizonyult, hiszen rengeteg nyersanyagunk volt, s a sorozat segített leszűkíteni ezt. Segített mederbe terelni a filmet. Mindennap vezettem, mi történik, mint egy naplót, ez is sokat segített a szelekciónál.

Radnóti nyomában:

* Ehhez képest az Antika című filmed egy nagyon rövid portréfilm, az embert kíváncsivá teszi, szeretne belőle még látni. Szóval miért lett ilyen rövid?

— Az ötlet onnan jött, hogy a Közügyekben láttam egy riportot arról a gyermekotthonról, amelynek Antika is pártfogoltja, s a műsorban arról beszél, hogy szereti a verseket és szeret szavalni. Ismertem a történetét, tudtam, hogy nem tud írni, olvasni, halmozottan hátrányos helyzetben nőtt fel, s ez a mondata nagyon megfogott. Miért szereti a verseket, hogy tanulja meg őket, mire használja a versmondást, mit ad neki? Ez érdekelt. A vers és az ő élete. Csak ennyi. Ennél jobban nem akartam belemászni az életébe. Mások is kérdezték, miért nem forgatunk még, de úgy érezném, mintha még egy bőrt lehúznék róla. Ennyit tudtam én tiszta szívvel csinálni úgy, hogy közben nem hasonulok meg. És szerintem kerek a történet. Egy asszociatívabb film készült, a képek is ilyenek. Más volt a prekoncepciónk, de ő felülírta a tekintetével. Antika mindent felülírt ezzel a tekintettel. Úgyhogy ez nem csak az én vagy Szarapka Szabolcs operatőr filmje, nem Bartus Bella, a másik szerkesztő filmje vagy Alen Igumanovic vágó filmje, ez közös filmünk Antikával. És szívhez szóló élmény volt maga a forgatás is.

Antika:

* Versvándor, egy szavaló fiú, hamarosan egy fényképészről készül dokumentumfilmed. Mind művész, ráadásul kettőnek közülük köze van a versekhez. Ez véletlen?

— Haha. Lehet, hogy van benne valami. Gyerekként nagyon szerettem rajzolni, rajz tagozatos középiskolába is jártam, de aztán ezt elengedtem, és talán maradt valami bennem a művészetek felé való érdeklődésemből. Érdekelnek a művészek és a művészetek. És ami még foglalkoztat, az a társadalom perifériájára szorult ember. Van is egy újabb ötletem, csak időm és erőm most kevés hozzá.

* Dormán Lászlóról készül az újabb film. Hogyan lehet őt bemutatni? Milyen koncepció mentén forgattok?

— Nagyon szeretem Dormán fotóit, s egy kicsit azt éreztem, nem foglalkozunk vele eleget, nem mindig kezeljük a helyén az ő nagyságát. Az átlagember nem biztos, hogy tisztában van vele, hogy milyen óriási emberek fordultak meg itt, Vajdaságban. Az én generációm és a nálam fiatalabbak pedig lehet, hogy a nevét sem ismerik. Addig rágtam ezt magamban, hogy végül bedobtam a Pannonban, zöld jelzést kaptam, Laci is rábólintott, úgyhogy belevágtunk. Arról beszélgettünk, hogy rengeteg fotója van, de sok közülük nincs digitalizálva. Ez lett hát a dobbantója a filmnek. Megpróbálunk egy nosztalgiakörutat tenni, legyen szó helyszínekről vagy személyekről. Már túl vagyunk öt forgatási napon, jártunk Piliscsabán, ahol most él családjával, Baranyában, Moravicán, Szabadkán, Palicson. A régi gimnáziumának fotólaborát keresve a pszichológus irodáját találtuk, szóval akadtak vicces szituációk. Voltunk Székelykevén, a szakadón, ahol ötven évvel ezelőtt járt legutóbb. Szóval ezekkel az állomásokkal próbálunk rávilágítani a munkásságára, a fontosságára, az életére. Bizakodó vagyok a filmmel kapcsolatban. Nem várhatjuk, hogy más mesélje el a történeteinket, ezekkel nekünk kell foglalkoznunk. Legyen szó filmről vagy, mondjuk, könyvről. Hogy megmaradjanak, és még sok évvel később is tudjuk, kik voltak ők, akik ilyen magas színvonalon tették a dolgukat.

* Azt mondhatjuk, hogy szerencsés helyzetben vagy, hiszen a filmes ötleteid meg tudod valósítani a Pannonban, tehát jól kalkuláltál az egyetem után.

— Még nagyon sok ötletem, szinopszisom van, melyet jó lenne fejleszteni, dolgozni rajta, pályázni vele, megmutatni a szakmában fontos embereknek. Szóval a sok ötletből nem minden fér be a Pannon égisze alá, ezekkel próbálok szabadidőmben foglalkozni, melyből nem sok van. (Nevet.) Szeretnék még többet forgatni: műsorokat, filmeket, de azt is meg kell értenem, hogy nem mindig van rá lehetőség. Hihetetlenül hálás vagyok a Pannon RTV-nek, mert valóban segíti megvalósítani az ötleteimet, és azóta is célirányosan küld dokumentumfilmes képzésekre. Például tavaly nyáron a Nemzeti Filmintézet filmes táborába, ahol tíz napot töltöttem, és nagyon jó élmény volt belecsöppenni abba a profi környezetbe, ahol nem televíziós berögződések mentén készítik filmjeiket, hanem filmesként. Egyébként már csináltam filmet teljesen saját szakállra Alen Igumanović vágóval, az Élesdi Művésztelepen alkotó művészekről portrékat. Egy hónapot töltöttem velük, éltem velük az életüket, ebből készült egy kicsit kísérletezőbb jellegű, 20-30 perces dokumentumfilm.

* Zsolt, te sok dokumentumfilmet nézel a nem létező szabadidődben?

— Igen, de azért nem csak azt. (Nevet.) Nézek játékfilmeket, sorozatokat is. Sőt, dokumentumfilmből is nézek közérthetőbb, lakosságibb alkotásokat is, és kísérletezőbb, szerzőibb filmeket is. Ez érvényes a játékfilmekre is. Egy kicsit mindenevő vagyok. Nem irtózom a közönségfilmektől sem, nincs bennem egy eltartott kisujjas viszonyulás. Gyerekként is imádtam a Vissza a jövőbe vagy az Indiana Jones sorozatot, a Terminátort, ezeket a mai napig tudom szeretni a művészfilmek mellett. De én sem szerzői filmekkel ébredek, és nem Tarkovszkijt nézek estéről estére. Néha egy limonádébb film is jólesik. De vannak azért kedvenceim, nagyon szerettem például Yorgos Lanthimos Homárját és az Egy szent szarvas meggyilkolását. S ami még nagyon hatott rám, az A nagy szépség, Sorrentino alkotása. Mekkora film, úristen! És szeretem az úgynevezett budapesti iskola alkotóinak filmjeit, nemrég láttam az Iszka utazását, melyet Bollók Csaba rendezett. Nagyon érdekes film. A főhős, Iszka újrajátssza életének egy szakaszát. Annyira szép film… Nincs benne katarzis, csak jönnek a drámai események, melyek Iszkával megtörténtek. Ajánlom figyelmedbe. 

* Meg fogom nézni, ígérem. És játékfilmet készítenél?

— Amikor dokumentumfilmet forgatunk, mindig az jut eszembe, hogy bárcsak játékfilm volna, akkor ezt vagy azt most meg tudnánk oldani. (Nevet.) Szóval néha eszembe jut, igen, azaz eljátszom a gondolattal, de játékfilmet készíteni az én fejemben egy óriási apparátust és költségvetést igényel, ehhez most még kicsinek érzem magam. Szóval izgat, de még nem érzem magamban a boogie-t, hogy ezzel komolyabban foglalkozzak.