
Kúlán több nagyberuházás van folyamatban, ami javít a lakosság életkörülményein. A kúlai magyarság otthonában, az 1868-ban alakult Népkör Magyar Művelődési Központban működő szakcsoportok javában készülnek az idei évi szemlékre, hiszen szeretnék minél eredményesebben képviselni a 157 éves intézményt.
A helyi magyarság szempontjából mindenképp jelentős Kúla Önkormányzata és a magyarországi Bácsalmás Község Önkormányzata közötti, Helyi emberek és helyi termékek határok nélkül elnevezésű projektum, mely a Magyarország és Szerbia közötti, határon átívelő együttműködési program keretében valósul meg. A projektum kedvezményezettje Kúla Önkormányzata.
A Népkör MMK épülete
— A kúlai Bácska Szíve nevű Helyi Akciócsoport a helyi és környékbeli termelőket öleli fel, a termékek, különféle dísztárgyak, borok, pálinkák, helyi jellegű készítmények pedig az önkormányzat épülete melletti üzletben meg is vásárolhatók. A projektum célja az itteni és a határon túli kisvállalkozók összekapcsolása. Az egyedüli gond a két ország közötti határ, Magyarország ugyanis a schengeni térséghez tartozik, és nem egyszerű ezeket a termékeket be- és kiszállítani. Ennek megkönnyítése érdekében próbálunk tenni, meglátjuk, milyen sikerrel. A pályázat keretében egyebek között három mezőgazdasági jellegű kiállítást látogatunk meg, ahol a projektum is bemutatkozik, Bácsalmáson pedig kétnapos program van tervben, ahol termelőinknek lehetőségük lesz a magyarországi termelőkkel való tapasztalatcserére — emelte ki a közös pályázatról Valka Károly, Kúla község alpolgármestere.
Valka Károly
Az úthálózattal kapcsolatban Valka elmondta, felújították és kiszélesítették a Veprőd és Bácskeresztúr közötti útszakaszt, a Kúla és Zombor közötti szakaszon pedig munkálatok folynak, így több helyen félsávos útlezárás van érvényben. Reménykednek a Vajdaság Mosolya út mihamarabbi elkészültében, ebben az esetben ugyanis a cukorrépát szállító teherautók és nyerges vontatók elkerülnék a várost. Egy magyar—szerb kormányhatározat értelmében Szivácon hamarosan szennyvíztisztító és szennyvízelvezető hálózat létesül. A projektumot a HEPA, a Magyar Exportfejlesztési Ügynökség vezeti.
— Megkezdődött a kúlai park és a mellette lévő utca teljes felújítása, mely kedvező időjárás esetén májusban fejeződhet be. A mérnökök meghatározták, melyik fa maradhat, a többit pedig a szakemberek kivágják. Tavaly elkezdődött a rendőrség korábbi épületének felújítása, egy új múzeum is lesz ott, a városi könyvtár is ideköltözik, az udvarban pedig nyári színpadot alakítanak ki. A Verbász felé vezető főút mentén lévő, mintegy 50 hektáron elterülő ipari parkban három gyár működik, csupán egy parcella vár még gazdára. Egyik telken hamarosan bevásárlóközpont épül, a munkálatok még nem kezdődtek meg. A város központjához közeli régi szövetgyárat egy helyi vállalkozó vásárolta meg, aki hotelt, idősek otthonát, bevásárlóközpontot, üzleteket, éttermeket, kávézókat, medencéket magában foglaló szabadidőközpontot létesít, mely hamarosan elkészül. A két éve működő sportközpontban egy fedett medence és sportcsarnok épül a meglévő szabadtéri olimpiai és a két gyerekmedence mellé. Az objektum keretében szálláshelyek létesülnének, így edzőtáboroknak a helyszíne is lehetne — sorolta az alpolgármester.
Megújul a kúlai park
Az önkormányzat minden évben támogatja a magyarság számára fontos rendezvényeket, a Népkör MMK teljesen felújított épületében pedig csak a könyvtár renoválása maradt hátra. A katolikus temetőben álló Récsei-kápolna nagyon rossz állapotban van, és félő, hogy a tetőszerkezet beomlik.
— Először a tető felújítását kell elvégezni, majd további eszközök érkezésével folytatnánk a munkálatokat. A problémát egy év alatt nem lehet megoldani, mert rengeteg pénzről van szó, de ha egyszer hozzálátunk, akkor előbb-utóbb befejezzük. A kúlai római katolikus templom tornyának felújítására is szükség mutatkozik, egyes részeken ugyanis a fából készült konstrukció nincs a legjobb állapotban, de ez is több tízmilliós beruházás. Biztonsági kamerákat szereltünk fel a római katolikus, a pravoszláv és a görögkatolikus temetőkben. Nagyobb rendbontások eddig nem történtek, a tizenkét kamera felszerelésével pedig, melyet az önkormányzat támogatott, az esetleges problémáknak szeretnénk elejét venni — hallottuk Valka Károlytól.
Az 1868. február 2-án alakult Népkör Magyar Művelődési Központban a közelmúltban tisztújító közgyűlést tartottak, melyen Goga Zsolt eddigi elnök további bizalmat kapott a tagoktól. A régi-új elnök célja a nagy népszerűségnek örvendő és a magyarságot összetartó rendezvények megvalósítása mellett minél több fiatal bevonása a központ munkájába.
— A község második legnagyobb rendezvénye a Hagyományőrző Napok, melyre tavaly is nagyon sokan látogattak ki, a sátor alatt 550 személynek tudtunk helyet adni. Szakcsoportjaink vezetői lelkesen és odaadóan foglalkoznak a gyerekekkel, mi pedig sikerrel vettünk részt az anyaországi, a községi, a tartományi és az MNT által kiírt pályázatokon. Az iskolákban előállt helyzet ellenére a Népkörben zavartalanul folyt a munka, egyes szakcsoportok már túl vannak az év első megmérettetésein, míg mások készülnek a különféle szemlékre és versenyekre. Nagy figyelmet fordítunk az új tagok toborzására, hiszen ők haladnak majd tovább az elődjeink és általunk kijelölt úton. Az idén hagyományos rendezvényeink megtartása mellett a régi konyhát öltözővé alakítanánk, a nagyteremben pedig kicserélnénk az asztalokat. Szakcsoportjainkat támogatjuk, csoportvezetőinkkel pedig továbbra is kiváló kapcsolatot ápolunk. A más városokban tanuló fiataljaink közül többen hétvégén hazajönnek és próbálnak, így újra megalakult a középiskolásokból és felnőttekből álló néptánccsoportunk — mondta Goga Zsolt, a Népkör MMK elnöke, majd hozzáfűzte, hamarosan húsvéti foglalkozásokat tartanak a Népkörben, június 28-án pedig Szarvason, a Kárpát-medencei Nemzetiségi Napokon, melynek Kúla község és a Népkör lesz a díszvendége, emlékfát állítanak.
Huber Anikó
A Népkörben négy néptánccsoport (a fent említett mellett az Aprócskák, a Mocorgók, a Százszorszép), az alsósokból álló színjátszó csoport, a Gyöngyvirág énekcsoport, a kézimunkacsoport, valamint négy kórus és a szavalócsoport működik.
— Néptánccsoportjaink április 17-én mutatkoznak be a szakzsűri előtt, a nagyobbak pedig minden bizonnyal részt vesznek a Gyöngyösbokrétán. A színjátszó csoportunk április 23-án a körzeti szemlén méretteti meg magát, a Gyöngyvirág énekcsoportot pedig már Topolyán meghallgatta a zsűri, április 12-én, a Szólj, síp szólj! népzenei vetélkedőn ugyanis nem tud jelen lenni. Kézimunkázó asszonyaink készülnek a Palicson megrendezendő MIRK-re, a szavalók közül Afity Laura a községiről eljutott a bácsi körzeti szemlére, valamint kórusaink is gyakorolnak a szemlékre és egyéb vetélkedőkre. Az AbandA zenekar több helyen fellép retró, magyar slágerekkel — foglalta össze a legfontosabb tudnivalókat Huber Anikó, a több mint száz tagot számláló Népkör MMK szervezőtitkára.
Kúlán rendkívül összetartó magyar közösség él, melynek tagjai nem torpannak meg a feladatok előtt, hanem együtt, vállvetve azok sikeres megoldásán tevékenykednek.
Fényképezte: Tóth Tibor