Az idei tél nem volt túlságosan kemény, de azért mi, vadászok etettük a vadakat, és a kis madarak is kaptak magokat a kihelyezett etetőkbe. Lázasan készítik, újítják fel fészkeiket, készülnek az új generáció felnevelésére. A berekben, tavakon, lápokon is nagy a sürgés-forgás. A gémek, kacsák, libák is nagy munkában vannak, be kell szerezniük az építőanyagot a fészekhez, ami nem kis munka. A sirálykolóniánál is nagy a zűrzavar, készülnek a fészkek, még egymástól is lopkodnak a madarak fészekanyagot, így könnyebb a beszerzés, de hamar kitör a veszekedés, amint rajtakapják a tolvajt. A fészek elkészülte után jön a tojásrakás, majd a kotlás néhány héten át. Meg kell védeni a tojásokat a ragadozóktól és a természet viszontagságaitól, mert április szokott cudar meglepetéseket okozni.

Sándor, József és Benedek, akiknek az a dolguk, hogy zsákban hozzák a meleget, az idén csődöt mondtak. Meleg helyett hideget hoztak. Talán a hónap leghidegebb napjai voltak. A termőföldekre kell nagyon a csapadék, mert az évek során a kevés csapadék miatt nagyon szárazak a földek, ezt mind tudjuk, de a már megszületett pici vadnyulaknak nem kedvez az ilyen csapadékos, hideg idő! Szegények nagy valószínűséggel átfáznak, eláznak, és rövid időn belül el is pusztulnak. Így az első fialás nem tudja szaporítani a vadnyulak populációját, mely igencsak megcsappant. Április vége felé születnek a kis őzgidák. Nem győzöm hangsúlyozni, ha gidát találunk a fűben, az nem elveszett csöppség, csak a mamája elment falatozni, friss hajtásokat keresni. Kell a táplálék a sok tejhez, mellyel a gidák táplálkoznak. Ne tessék őket simogatni, mert később, amikor a suta visszatér, megérzi rajtuk az emberszagot, és képes magukra hagyni a gidákat! Ezt pedig tudjuk, mivel jár. Ingyenebédhez jutnak a rókák, sakálok. A helyes cselekedet ilyenkor, hogy néhány pillanat erejéig gyönyörködünk bennük, esetleg egy gyors fotót készítünk a telefonunkkal. Óvatosan vissza kell húzódnunk, mert nemsokára jön a mama, és nem kellene háborgatni a családot! Tavasszal a vadnyulak csapatba verődnek, és megkezdődik a harc a hímek között, el kell nyerni a nőstények kegyeit. Akinek volt alkalma ilyet élőben látni, biztosan jól szórakozott, ahogyan két lábra állva verekednek egymással a hímek. Csodálatos kalandnak számít. Az őzek éppen fordítva cselekednek, mint a nyulak. A téli, nagy csapatok feloszlanak, és nemsokára jön az új generáció. A borzok, a rókák is rendezik otthonukat, majd kisvártatva megkezdődik az élelem beszerzése a mindig éhes porontyok számára.

A természetben ha ilyen lázas tevékenységek zajlanak, akkor a mi dolgunk minél kevesebbet háborgatni vadjainkat, hogy minél nyugodtabb körülmények között tudják felnevelni a következő generációt. Ebben az időszakban nincs vadászat, csak néhány akcióval szoktuk gyéríteni a ragadozókat, amivel nagymértékben hozzájárulunk a vad sikeres szaporodásához. Célkeresztben van ilyenkor a sakál, róka, szarka, szajkó, dolmányos varjú vagy népnevén lajbis kánya. Ők ugyanis jelentősen tudják csökkenteni a vadpopuláció számát. Oly ritkán tudunk fogolycsaládra bukkanni a terepen. Őket nagyon megviseli a permetezés, fő eledelük ugyanis a különféle gyomnövények magvai, és ha ezeket elfogyasztják, akkor vége a dalnak. Azonkívül itt vannak a ragadozók és a kóbor macskák, kutyák, melyek rendületlenül pásztázzák életterületüket, hogy „fogolypecsenyéhez” jussanak. Itt kell nekünk, vadászoknak közbeavatkozni, segíteni a bajba jutott vadon, kordában kell tartani a ragadozók számát. Később indul a lucerna kaszálása, mely szintén veszélyezteti a kis utódok túlélését. Vannak különféle vadriasztó gépezetek, melyeket a traktorokra szerelnek, de ez sem biztos védelem. A gazdák és a vadászok összedolgoznak, kaszálás előtt kutyákkal kivonulnak a területre, és igyekeznek elriasztani a vadat. Az a biztos, ha nincsenek a lucernásban kaszáláskor.

Nem minden vad élvez egyforma védettséget, törődést. Vannak olyanok, amelyek különösen ritkák. Ezekre fokozottan oda kell figyelni, mert érzékenyek a háborgatásra, mozgolódásra az életterük közelében. Ilyen vadunk a túzok. A szakemberek, akik felügyelnek rájuk, csak nagy teljesítményű látcsövekkel kémlelik őket, hogy mi is történik körülöttük. Élőhelyük közelében a gazdák külön engedéllyel végezhetnek munkálatokat, a megfelelő időpontokban. Kotláskor, fészekrakáskor szigorúan tilos a kaszálás vagy bármely gépezettel végzett aktivitás. Télen a pusztán, a tavakon, a berekben, a vizes területeken tanyáznak a kacsák, a libák, a szárcsák, a darvak, akik úszkálásukkal igyekeznek megakadályozni, hogy befagyjon a víz, mert ez nélkülözhetetlen számukra. Az ilyen kis pocsolyákat, vízfelületeket „lihegőknek” hívjuk. Áprilisban terült asztalkájuk van a vízi madaraknak is, rengeteg a bogár, csiga, féreg, melyet szívesen fogyasztanak. Januárban, februárban ezek a madarak a taruppokon próbálnak élelemhez jutni, az elkallódott magvak ilyenkor aranyat érnek kacsáink, libáink számára. A vadlibának egy kicsit könnyebb a dolga, mert ő a vetéseket is rendszeresen megdézsmálja. A repcésekben, a búzaföldeken tetemes károkat idéznek elő. Áprilisban már nem okoznak problémát a gazdáknak, de hallottam olyat is, hogy a liba mama a tó menti kertekbe vezette be a kislibákat csemegézni. Nekem olyan aranyosnak tűntek, csak nevetni tudtam rajtuk, de a gazda nevetése nem volt olyan őszinte.

Száz szónak is egy a vége, tavasszal nem vadászunk, és igyekszünk nem háborgatni a vadakat. Hadd vezessék ki az új generációt mindnyájunk örömére!