Tóba Magyarcsernye község legkisebb települése. Mint megtudtam, jelen pillanatban 300 felnőtt és 50 gyermek lakja, csaknem száz fő külföldön tartózkodik. Az utóbbiak egy része ingázó, azok viszont, akik életvitelszerűen más országokban találták meg a boldogulásukat, csak a búcsúra, ünnepekre, családi eseményekre járnak haza, főleg a szabadságok idején. Amikor a beszélgetőtársamnak megjegyeztem, a félszáz gyermek ilyen kis faluban nem kevés, elmondta, az utóbbi időben több család vállalt három gyermeket. 

— A helyi közösségnek korlátozottak az anyagi lehetőségei, az idei költségvetés 2 millió dinár, ebből csodát tenni nem lehet. A civil szervezeteket pályáztatás útján a község támogatja, mi ezt hivatalosan nem tehetjük meg, de megtaláljuk a módját, hogy szükség esetén kisegítsük őket.

Balázs Dezső

Amíg a helyi közösség rendelkezett a helyi járulékkal, mely már egy ideje nem létezik, több mindenre volt lehetőség, a falu infrastruktúrája abból lett kiépítve, például az előző vízvezeték, a járdák, a közvilágítás egy részének korszerűsítése… A helyi közösség tanácsa öt főből áll, mindenki magyar, hárman a VMSZ holdudvarába tartoznak. Őshonos szerb lakosság nincs a faluban, akik itt élnek, azok egy része a délszláv háború után került ide, illetve az utóbbi években érkeztek a koszovói határövezetből. Talán nem is kell mondani, hogy egyesek beilleszkedtek, mások erre nem igazán hajlandóak. Június 2-án megtörtént az a szégyen, hogy a faluban a Szerb Haladó Párt 14 szavazattal többet kapott, mint a Vajdasági Magyar Szövetség — avatott be a helyzetbe Balázs Dezső, majd néhány mondatban az oktatásra is kitért. — Iskolánk a magyarcsernyei Petőfi Sándor Általános Iskola kihelyezett tagozata, helyben az alsósoknak van tanítás, ötödik osztálytól a diákok a központi épületben tanulnak, az utaztatásukat a község által alapított közvállalat végzi. A 2023/24-es tanévben 8 magyar elsőssel indult az osztály, amire már huszonhárom éve nem volt példa, most 3 magyar elsősünk van. A tavalyi iskolaévben nem volt ötödikesünk és nyolcadikosunk, csak 1 hatodikos és 2 hetedikes, de az idén van nyolcadikos és ötödikes tóbai diák is. A két tanító néni, aki az összevont 1—3. és 2—4. magyar osztályokat vezeti, sajnos közel jár a nyugdíjkorhatárhoz, és egyelőre nem látjuk az utánpótlást.

A tóbai templom 151 éves, 1873-ban épült, a hívek lelki gondozását a faluból származó Csipak Csaba plébános végzi. Balázs Dezső nem hallgatja el, hogy a templomra ráférne a nagyjavítás. A torony kritikus állapotban van, a falakról pedig kívül-belül bizonyos magasságig le van verve a vakolat. Falunapot nem rendeznek, a templombúcsút Szentháromság vasárnapján tartják.

— Két testvértelepülésünk van az anyaországban, Csongrád-Csanád vármegyében Tiszasziget, illetve Nógrád vármegyében Csitár. A legutóbbi csitári látogatásunk alkalmával megragadtuk a lehetőséget, hogy a környék országgyűlési képviselőjének elmondjuk, hogy a templomunk felújításra szorul. Egyházi és politikai vonalon próbáljuk összehozni, hogy sikerüljön a szükséges munkálatokat elvégezni. Október végén ellátogat hozzánk a Nagybecskereki Egyházmegye új megyés püspöke, és az ünnepi szentmise mellett más események is lesznek. Az iskola előtt felavatjuk Petőfi Sándor mellszobrát, melyet a testvértelepülésünktől kaptunk ajándékba. Az iskolán kívül a művelődési egyesületünk is Petőfi Sándor nevét viseli, jövőre március 15-ei koszorúzást is szervezhetünk, ami nemcsak a közösségépítés miatt fontos, hanem azért is, hogy a gyermekek identitása erősödjön.

A falu bejárata Magyarcsernye felől 

Egyszer lent, másszor fent

Tóba a magyarcsernyei és a nagykikindai község határán helyezkedik el, és itt húzódik a Közép-bánáti és az Észak-bánáti Körzet határa is, melyet még a miloševići időkben hoztak létre. Éppen ebből a különös földrajzi helyzetből adódóan keletkezett egy égető probléma, melynek megoldása a falu lakosságának az életminőségét is javítaná. 

— A Tóba és Magyarcsernye közötti útról volna szó, mely 7 km hosszú, de egy része magasabb osztályozást kapott, a másik része viszont csak a községen belüli lokális út. A két szakaszt egy kategóriába kellene sorolni, és abban az esetben talán könnyebb lenne eszközöket találni a kiszélesítésére és az aszfaltozására, mert ilyenkor ősszel, a munkálatok idején, két jármű nem fér el egymás mellett. Egyébként ez a gond már legalább húsz éve létezik, és azóta kapunk ígéreteket. Mi bizakodóak vagyunk, hiszen a Tóba és Nagykikinda közötti bekötőutat is legalább ennyi ideig ígérték, mire 2010-ben valóság lett belőle. Azzal elégedettek vagyunk, mert egy minőségi, elég széles utat kaptunk, mely a mai napig rendben van. Igaz, hogy ezáltal az átmenő forgalom is megnövekedett a faluban, mert az emberek a környező településekről Tóbán keresztül járnak Nagykikindára dolgozni.

Újabb témára tértünk át, a falu egyik nevezetes eseményére.

— 2004-ben indítottuk útjára a Tóbaiak Találkozójának megszervezését, ez hat alkalommal sikerült is. 2004-ben volt az első, 2005-ben a második, 2010-ben a harmadik, utána háromévenként, 2013-ban, 2016-ban és 2019-ben rendeztük meg az összejövetelt. 2022-ben elmaradt, most viszont közeleg 2025, a következő találkozó éve. Lehet, hogy változtatnunk kellene az alapötleten, hiszen eddig ez több száz fős rendezvény volt az iskola udvarában, hagyományos lakodalmi sátorban. Az egész napos programnak mindig volt egyházi és művelődési része, kiállítás nyílt, este a tóbai bálban szórakoztak a jelenlévők. A Tóbáról elszármazottak többen vannak, mint ahányan itt maradtunk a faluban, de annak a generációnak, amelynek a tagjai itt születtek, sajnos egyre kisebb a létszáma. Az ő gyerekeik, unokáik már külföldön látták meg a napvilágot, és nem igazán kötődnek a faluhoz, ezért talán már jövőre szerényebben kell tervezni. De él bennünk a remény, hogy 2025-ben a hetedik találkozóval folytatódik a hagyomány.

Az interjú végéhez közeledve megtudom még, hogy lassan elfogynak az anyakönyvvezetők, orvosi ellátás nincs, a posta 2000 óta szerződéses jogviszonyban működik, egy szerbcsernyei magánvállalkozóval kötött megállapodást a nagybecskereki posta. Legalább tíz éve nem jár a faluba menetrend szerinti autóbusz.

— Az anyaországi pályázatokban nem igazán van tapasztalatunk, de a testvértelepüléseink megtalálják a módját, hogy segítsék az iskolát, a művelődési egyesületet, szükség szerint a helyi közösséget is.

Habár nincs nagy hatáskörünk, a helyi közösség igyekszik megkönnyíteni az emberek életét. Kisebb-nagyobb mértékben mindenki foglalkozik földműveléssel, és ha szükséges, az eAgrar rendszerben segítünk nekik eligazodni, hogy kihasználják az adódó lehetőségeket. A lakosság számához viszonyítva szép számban vettünk részt a Prosperitati pályázatain, sokan vásároltak traktorokat, pótkocsikat, kapcsolható eszközöket.

És itt, az utolsó percekben hangzott el a kulcsmondat, melyet lezárásként szeretnék még egyszer megismételni.

— Nem rózsaszínű a helyzet, de nincs világvége-hangulat sem. Éljük a munkás hétköznapokat, és reméljük, most már leértünk a lejtő aljára, és a jövőben elindul a szekér felfelé.

(A teljes beszélgetést a Vajdasági Magyar Újságírók Egyesületének készülő riportkönyvében olvashatják majd el.)

Tóba címere (a szerző és Martinek Imre felvételei)