A magyarországi Palládium Alapítvány kuratóriuma 2001-ben díjat hozott létre, amellyel évente az előző év magyar irodalmának két, társadalomtudományának és képzőművészetének egy-egy kiemelkedő alkotóját részesíti elismerésben, valamint 2003 óta különdíjjal jutalmazzák az év legjelentősebbnek ítélt tanulmánykötetét is. Az idén dr. Gerold László kritikus, az újvidéki Magyar Nyelv és Irodalom Tanszékének tanára, a Híd folyóirat főszerkesztője volt az egyik kitüntetett a Léthuzatban című színikritikákat tartalmazó tanulmánykötetéért. A könyv húsz év száz kritikáját tartalmazza az Újvidéki Színház előadásairól, és folytatása a Színház a nézőtérről címmel 1983-ban megjelent kiadványnak, amely az Újvidéki Színház első tíz évének darabjait veszi górcső alá.
A Tanár úr írásban kérte a kérdéseket, és azokra elektronikus levélben válaszolt. Kikötését, hogy csak a teljes szöveg közlésébe egyezik bele, természetesen tiszteletben tartottuk.
* Ön is azt vallja, hogy a kritikus nem ítéletet mond egy-egy előadásról, hanem segíti a nézőt a látottak befogadásában. Bizonyára érkeztek visszajelzések, mit tapasztalt, az Ön írásait hogyan fogadták az érintett színészek, rendezők?
- A kritikának nincs külön címzettje, mindenkihez szól, aki olvassa. Így természetesen visszajelzések is vannak. Nézőktől/olvasóktól és színházbeliektől is. Az utóbbiak többnyire elfogadják a kritikát, ha látják, hogy jó szándékú, észrevételei megindokoltak.
* A Jugoszláviai Magyar Irodalmi Lexikon nemcsak hatalmas munka volt, hanem teljesen más jellegű tevékenység is. Azt már bizonyára sokszor megkérdezték, mi késztette arra, hogy belefogjon, ezért inkább arra vagyok kíváncsi, tervezi-e a kötet kibővítését, folytatását.
- Egy lexikon sohasem befejezett mű. Tehát én is folytatom. Máris sok anyag gyűlt össze. Vagy az idén nyáron, de legfeljebb jövőre elkészül a bővített, átdolgozott változat.
* A Híd folyóiratnak, amelynek jelenleg Ön a főszerkesztője, a hosszú évtizedek során kialakult az arculata, olvasói pontosan tudják, milyen jellegű írásokra számíthatnak. Az új főszerkesztők viszont általában a saját ötleteikkel és munkatársaikkal érkeznek. Változik-e a Híd az Ön főszerkesztése alatt?
- Vártam a kérdést, de nem ebben a formában. Azt reméltem, hogy a megjelent három szám ismeretében fog kérdezni. Úgy vélem, hogy három számból (az áprilisi tematikus szám a József Attila-centenáriumra készült) már látszik, miben követjük a hagyományt, s miben térünk el tőle. (Azért használok többes számot, mert a lapot Faragó Kornéliával együtt készítjük a főmunkatársak meg a műszakiak lelkes segítségével.) De hogy kérdése ne maradjon válasz nélkül, elmondhatom, hogy a Híd továbbra is elsősorban vajdasági folyóirat marad, de fokozott figyelmet szentel a délszláv, elsősorban a szerb és a magyarországi magyar irodalomnak, amint eddigi számaink tartalommutatói is tanúsíthatják. Persze, semmiképpen sem szeretnénk sem a magyarországi, sem a szerb irodalom leányvállalata lenni, de izolálódni sem akarunk. Sok új név tűnt és tűnik majd fel. Legszembetűnőbben talán a fordítói gárda változik, elsősorban az újvidéki és a belgrádi tanszéki fordítóműhely tehetséges fiataljai kapnak bizonyítási lehetőséget. Nem hagyható említés nélkül, hogy eddig minden felkért szerző adott vagy ígért kéziratot, és azt ezúttal is szeretném megköszönni. S ami arra enged következtetni, hogy tetszik a megújult Híd, amint ezt sokan jelezték is. Nemcsak szerzők, hanem olvasók is. Ez diktálja, hogy az eddig megjelent számok színvonalát feltétlenül meg kell őrizni. Erre törekszünk. Ugyancsak nem hagyható említés nélkül: a kiadó segítségével elértük, hogy Pest legjobb boltjában, az Írók Boltjában is kapható a Híd.
* Létezik az a vélemény, hogy az újvidéki értelmiségi csoport tagjai szándékosan nem vesznek részt a délvidéki magyarság problémáinak a megoldásában. Ön tagja ugyan a Magyar Nemzeti Tanácsnak, de nem politizál. Tudatosan tartja magát távol a politikától?
- Kétségtelenül provokatív kérdés. Megvallom, elsősorban ennek a megválaszolása miatt vállaltam ezt az interjút abban a lapban, amely koncepcióját illetően - kezdve a vezércikkektől s végezve a színvonal és szemlélet tekintetében számomra hasonlóan problematikus irodalmi rovattal - nem kifejezetten rokonszenves, mondhatnám, tőlem idegen. Először is nem szeretem az újvidékiekre és szabadkaiakra való felosztást. Mert megoszt bennünket, s mert (tapasztalatom szerint) a szellemi frusztrációkban szenvedők találmánya. Tehetséges írótól sohasem hallottam ilyesmit. Különösen akkor érzem hamisnak az efféle fel(meg)osztást, ha - mint a kérdés sugallja - az újvidékieket érdektelennek tüntetik fel a vajdasági magyarság problémái iránt. Elnézést, de ostobának tartom az efféle vádakat, mert összetévesztik a politikusi és az értelmiségi szerepvállalást. Minden tiszteletem a politikusoké, ha megfelelő helyen (parlament, önkormányzat stb.) harcolnak a kisebbség jogaiért. Ugyanakkor tudni kell, a politikus nem ért mindenhez, nem is kell értenie. Épp ezért kellene szakmai kérdésekben (oktatás, sajtó, művelődés) együttműködniük az értelmiséggel, amelynek viszont nem az a feladata, hogy politikai fórumokon szerepeljen. De ettől függetlenül politizál akkor, amikor a gyerekeket megtanítja szépen magyarul beszélni/írni, amikor színházat vagy újságot, folyóiratot csinál, könyvet, cikket ír, szavalócsoportot vezet, amikor több órán át tanítja a Hymnust, a Szózatot, Az ember tragédiáját, Kosztolányi, József Attila, Pilinszky vagy Petri költészetét, nyelvtant, idegen nyelvet stb. oktat. A kisebbség fenn- és megmaradásának záloga elsősorban a kultúra, aki ezt szolgálja, az már politizál. Persze, nem mellékes, hogyan. Nálunk elharapózott az a tévhit, hogy akkor vagyunk jó magyarok, ha ünnepségeinken Wass Albertet, Remenyik Sándort idézzük, ha nemzeti tárgyú filmekre visszük a diákságot, nem gondolva arra, hogy az, amit nyújtunk, irodalomnak, filmnek silány, éppen úgy giccs, mint ahogy giccs volt a partizánfilm is. Nem (csak) a téma, hanem annak művé formálásától lesz jó a vers, a film, bármi, ahogy erre Berzsenyitől Aranyon át Kosztolányiig s tovább idézhetnénk formás szentenciákat. De hogy a kérdés személyes részére is válaszoljak. Azzal, hogy vállaltam az MNT-tagságot, igenis politizálok. De éppúgy politizáltam akkor is, amikor színikritikát írtam, mert aki olvasta, tudhatja, hogy évekkel ezelőtt, amikor a későbbi/mai politikusaink még KSZ-funkcionáriusok voltak, amikor főmagyarjaink még meg sem szólaltak, egy Ibsen-, Mro¿ek- vagy Brecht-előadásról írva a rendszert elítélő véleményt fogalmaztam meg, utána lehet nézni. S politizáltam akkor is, amikor irodalomtörténeti tankönyvet írtam, amikor (a közelmúltban) heteken át cikkeztem a Családi Körben a kisebbségi oktatásról, a nyelvről, a toleranciáról, a kulturált viselkedésről, vagy amikor az MNT keretében felsőoktatási konferenciát szerveztem, az Illyés Közalapítványban alkurátorkodom, amikor tíz évig ingyen tudományos folyóiratot szerkesztettem, s most is politizálok, amikor igényes irodalmi lapot szeretnék az itteni magyarok kezébe adni. Csak nem politikusként, hanem értelmiségiként tettem/teszem a dolgomat. Kikérem tehát magamnak (s nemcsak a magam nevében, hanem mindenki nevében, aki hozzám hasonlóan ,,politizál', legyen az újvidéki vagy szabadkai), hogy távol tartom magamat a politikától. Mert az is politika, amit mi csinálunk!
* A Palládium Díjjal kezdtük, fejezzük is azzal be ezt a virtuális beszélgetést. Spiró György a köszöntőjében felvetette, miért maradt Ön kitartóan Újvidéken, még akkor is, amikor lett volna lehetősége a távozásra. Ön már megválaszolta saját magának ezt a kérdést?
- Hogy ki hol él, elköltözik-e vagy sem, az mindenkinek a legszemélyesebb ügye. Lehet róla véleményünk, de semmi közünk hozzá. Azt mégis elmondom: bennem is megfordult a kiköltözés gondolata. Sőt, nagyon kedves baráti megkereséseket is kaptam, testhez illő állásajánlatokkal. Hogy mégis miért maradtam itt, az magánügy.