Nem kertelünk
Dudás Viktor
2021.06.28.
LXXVI. évf. 25. szám
Nem kertelünk

Sokan úgy tudják rólam, hogy Topolyáról származom, pedig Zentagunaras a szülőfalum. Miután Topolyára költöztünk, megtapasztaltam, hogy milyen is a városi lét. Falusiként természetes volt számomra, hogy a házunk udvarában termeltük meg azt, amit később az asztalunk mellett ülve fogyasztottunk el.

Egy kedves ismerősöm, Bakos Borisz udvarában minden megtalálható, ami a kertészet mesterségéhez szükséges. A fóliákban a növények gondosan válogatottak, azért, hogy tökéletesíthesse a termelést. Nemrégiben, amikor egy esős napon fogadott az otthonában, az első hozzá intézett kérdésem a vásárlóerő csökkenését érintette, mely egy igen kényes téma.

— A vásárlóerő csökkenése mindenképp súlyos gond. A piacokat járva már tapasztaltam, hogy némely idősebb vásárlóm sajnos végleg itt hagyott bennünket. Ez teljesen természetes, hiszen ez az élet rendje, a probléma azonban abban rejlik, hogy nagyon kevés fiatal veszi át a helyüket. Manapság már nem mondható szokványosnak, ha egy ifjú pár itt képzeli el a jövőjét, letelepszik, és családot alapít. Sokkal jobban ismerjük azt a szituációt, amely szerint az utódaink kivándorolnak a szebb jövő reményében. Itt hagyják az országot, a pénztelenséget, ami a következő problémát rejti magában. A piacokon az embereken látható, hogy valójában mit szeretnének megvásárolni a portékáim közül, de nem engedhetik meg maguknak. Tudják ők nagyon jól, mi az igazán finom, és melyik zöldség, gyümölcs tárolja magában a legtöbb vitamint és ásványi anyagot. Tudják, viszont megvárják, hogy lemenjen az ára, hogy elérkezzen a szezonja. Ha csupán tíz évre tekintünk vissza, megállapíthatjuk, hogy a termesztett áru értéke ugyanaz maradt, viszont az üzemagyagnak, az új fóliáknak, a permetszereknek vagy a magvaknak felszökött az áruk. Tehát az előállítási költségek sokkal magasabbak lettek. A másik dolog pedig, hogy senki sem akar neked ingyen dolgozni, mellesleg munkaerő sincs. Ha nagyobbak volnának a fizetések, akkor valószínűleg az emberek fele nem is gondolna arra, hogy kivándoroljon. Jelenleg a mesteremberek, vagyis az ácsok, vízvezeték-szerelők, kőművesek közül — tisztelet a kivételnek — nagyon kevesen végeznek igazán lelkiismeretes munkát, és mindezt rettentően magas áron teszik. Igaz, eltértem egy kicsit a mezőgazdaságtól, de érdemes elmélkedni erről. Tudnunk kell, hogy mire is számíthatunk a jövőben. A járványhelyzet alatt csak hellyel-közzel működtek az éttermek, a lakodalmas termek viszont szinte egyáltalán nem. Az egyik ismerősöm az utóbbival foglalkozik, és korábban szinte minden hétre le volt foglalva a tulajdonában lévő terem. Tegyük fel, ha csak húsz esküvőt rendeznek, akkor van neki bevétele. Ha érkezik hozzá pénz, akkor meg tudja vásárolni az én zöldségemet, a hentestől a húst, és igazi minőséget kapnak azok, akik igénybe vették a szolgáltatásait. Így lesz mindenki elégedett, és mindeközben kialakulhat egy olyan körforgás, amelyből sok személynek származik haszna. Mondanom sem kell, hogy az epidemiológiai helyzet következtében ez a körforgás megszűnt.

* Főként a piacokon árul, de korábban egy üzletláncnak is szállította a zöldségeit.

— Igen, ez volt az egykori TPU, melynek hatvan üzlete volt, ha jól emlékszem. A központi elosztóhoz szállítottuk az árunkat, ahonnan Topolya község számos helységébe eljutott a friss zöldségünk. Egyszerűen nem győztük, olyan sok megrendelésünk volt. Emellett még számos helybéli étteremnek is mi vittük a zöldséget. Mindegyik nagy konyhás és még nagyobb múltú vendéglátóegység volt. Számos vállalat évente többször szervezett nagy céges bulikat ezeken a helyeken. Mára a hasonló összejövetelek számbelileg igencsak megcsappantak, és tavaly, illetve az idei év legnagyobb részében nem is volt szabad szervezni ilyeneket. Másrészt pedig csak nagyon kevesen engedhetik meg maguknak azt, hogy több száz embert hívjanak el csupán a szórakozás végett. Számomra a piacok számítanak fő bevételi forrásnak. Valamelyik munkásomat napi, másokat viszont heti szinten fizetem. Ha elmegyek piacozni, abból bevételem származik, aminek köszönhetően ezt tudom állni, mert ez egy olyan költség, amelyre pénzt kell szánni. Tőlem senki sem kérdezi, hogy a termékeimnek mennyi az előállítási értéke. Ha valaki egy üzletlánccal dolgozik, tudja, hogy az folyószámlára utal. A jelenlegi ilyen partnerem becsületesen, rendszeresen fizet, viszont már olyan is volt, akit több hónap után kellett noszogatni. Ismétlem, senki sem kérdezi, hogy mekkora az előállítási költség, de a zöldség nem a semmiből terem meg. Emberek rengeteg munkája áll mögötte. Nem mindig sikerül a termékünket teljes mértékben értékesíteni, ezért a nagybani piacra is szállítunk, ahol a portékánkon nagyobb mennyiségben és sokkalta olcsóbban adunk túl. Ennek a piacnak is van egy saját rendszere, melyhez tudni kell alkalmazkodni.

* Akkor nap mint nap igencsak sokat utazhatnak.

— Mivel a termőföldjeim Topolyán helyezkednek el, kénytelenek vagyunk egy igencsak nagy területet bejárni az áru értékesítése, illetve beszerzése érdekében. Az autó, mellyel megtesszük a napi kilométereinket, amortizálódik, arra is költeni kell. Az üzemanyag 160 dináros ára is magasnak számít, amikor csak 60-70-80 dinárt kérhetsz a termékeidért. A 100 darabos nejlonzacskót régebben 30 dinárért kaptuk, most meg 70-ért. Azért sorolom mindezt fel, mert léteznek olyan kiadások, vagy éppen beruházások, amelyeket nem szabad kihagyni a kalkulációból. A nejlon kapcsán azért hozzá szeretném tenni, hogy ellenzem a használatát, de még mindig ez az elfogadott módja az áru átadásának, mert nem hagyhatom, hogy a vevő a kezében vigye el a 20 darab újkrumplit. Persze akadnak ökotudatos vásárlóim is, akik nem kérik a felkínált műanyag szatyrot. Egy idős hölgy kuncsaftom például a saját maga által hozott és gondosan összehajtogatott műanyag szatyrába kéri a zöldségeket.

* Tehát akár ökotudatos a vásárló, akár nem, önnek mindenképp tudnia kell alkalmazkodni a különféle vásárlói igényekhez?

— Persze, csak a jelenlegi viszonyok között nagyon nehéz. Ha papírzacskót használnánk a műanyag helyett, az sem lenne tökéletes megoldás, mert akkor a fakitermelést serkentenénk. Bizonyára mindenkinek van otthon egy szövetből készült szatyra vagy egy kosara, melyet sokszor felhasználhatunk. Mindenki másként gondolkodik. Én mégiscsak húsz évig voltam felderítő cserkész, a természet számunkra maga volt az otthon. Ezért teljesen másként viszonyulok az értékeihez és a kincseihez, mint mások. Biztos vagyok benne, hogy a korosztályom tagjai még emlékeznek arra, hogy az út mellett mennyi fa sorakozott, melyet egyszer csak kivágtak, de az üres területeket nem fásították újra. A régi szállások, melyek kis erdőcskékkel körülvéve díszelegtek a határban, mind eltűntek. Ha rajtam állna, törvénybe iktatnám, hogy minden 51. hektár földterületet erdősíteni kellene. Amikor azt mondjuk, hogy már nincs rendes tél vagy nyár, akkor az is jusson eszünkbe, hogy ennek csak mi vagyunk az okozói.

Fényképezte: Dudás Viktor

Szeretne értesülni, ha új cikk jelenik meg Róna rovatunkban? Iratkozzon fel értesítőnkre!
E-mailben értesíteni fogjuk Önt az új cikkekről. Feliratkozáshoz kérjük adja meg a nevét és az e-mail címét.
Hozzászólások
Hozzászólások
0
Hozzászólás küldése
1000 karakter áll rendelkezésére
A megjegyzésekben kifejtett vélemények a hozzászólások szerzőinek magánvéleményei, és nem tükrözik az internetes portál véleményét. A megjegyzéseket moderáljuk és jóváhagyjuk az általános szerződési feltételeknek megfelelően.
Támogatóink
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabjuk a tartalmakat és reklámokat, hogy működjenek a közösségi média funkciók, valamint hogy elemezzük a weboldal forgalmát. Bővebben a "Részletek mutatása" gombra olvashat.
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabja az oldalon megjelenő tartalmat és reklámokat..