Ritkán szeretném dühömben betörni a laptopom képernyőjét. Még ritkább, hogy ezt az érzést egy jó sorozat okozza. Ez a sorozat az American Horror Story az American Crime Story volt, mely az O. J. Simpson-tárgyalás történetét mondja el nagyrészt Jeffrey Toobin újságíró rekonstrukcióját megfilmesítve.
Azt mondják, Amerikában rengeteg embert zártak börtönbe csak azért, mert néger volt. Az American Crime Story szerint O. J. Simpson volt az első, akit éppen a bőrszíne miatt mentettek fel. Ez feltehetően nem spoiler: O. J. Simpson 1995-ben — annak ellenére, hogy jóformán minden bizonyíték ellene szólt — egy vérprofi ügyvédcsapatnak és egy fáradt, felelőtlen esküdtszéknek köszönhetően megúszta a börtönt.
Ebben nagy szerepe volt annak, hogy a vádlott egy igazi afroamerikai példakép volt, az első négerek egyike, aki igazán fel tudott törni, akire sokan úgy gondoltak, mint annak bizonyítékára, hogy az amerikai álom végre a négerek számára is elérhető. Ő is így valahogy gondolt magára: háza kertjébe (nem vicc!) egy hatalmas O. J. Simpson-szobrot állíttatott.
Az American Crime Story a tárgyalás és a vele kapcsolatos médiahajcihő történetét meséli el tíz részben, rendkívül színvonalasan. Noha az átlagos néző már innen-onnan „ismeri a végeredményt”, a történet végig izgalmas tud maradni. A párbeszédek feszesek, a karakterek pont annyira árnyaltak, amennyire kell: mindenki motivációja érthető és emberileg hihető, de az írók nem is pszichologizálják túl az egészet, a cselekményesség dominál.
A színészek terén sem lehet panasz. Új antológiasorozatról lévén szó szükség volt néhány húzónévre: ilyenek elsősorban John Travolta az egyik hiú védőügyvéd szerepében (akit az interneten indokolatlanul sokat kritizáltak ezért az alakításáért), Cuba Gooding Jr. a vádlott szerepében, az anyasorozatban számos szerepet eljátszó Sarah Paulson és végül David Schwimmer, akinél a szerep és a színész is reklámértékkel bír: a Jóbarátok Rossa ugyanis Kardashianék apját játssza. De vannak (eddig) jóformán ismeretlen színészek is a főszereplők között. Sterling K. Brown a vád néger ügyvédjének szerepében nagyobbat alakít, mint az előző színészek legtöbbje (nemrég Emmy-díjat is kapott ezért a teljesítményért).
Courtney B. Vance Johnnie Cochran, a védelem vezetője szerepében a legemlékezetesebb figurát alakította. Ha van ebben a drámában főszereplő, akkor Cochran az, a néger polgárjogi harcosok retorikáját használó cinikus ügyvéd, aki (a sorozatban) egyértelműen bűnös O. J.-ből mártírt farag, a rasszizmus áldozatát. Gyönyörű írói megoldás, hogy noha a Los Angeles-i rendőrség valóban rasszista, és Cochrannek valóban fontosak a négerek jogai, mégis szörnyeteget, mégpedig hihető szörnyeteget látunk, Martin Luther King antikrisztusi változatát.
A sorozattal foglalkozó amerikai írások mintha egy kissé túlhangsúlyozták volna, hogy a történet valódi eseményeken alapszik. Pedig ez a sorozat több, mint egy konkrét tárgyalás újramesélése: ez a Tizenkét dühös ember ellenmítosza. Ugyanannyira szól O. J.-ről, mint Hágáról. Művészileg bizonyos szempontból szerencsésebb is lett volna (a reklámérték elvesztése árán is) elvonatkoztatni a konkrét tárgyalástól, mert igazából nem az a fontos, hogy valóban így történt-e minden, és hogy Cuba Gooding Jr. jól utánozza-e O. J. Simpson hanghordozását. Kit érdekel ez igazából, a személyesen érintetteket kivéve? Ők meg hadd pereljenek.