home 2024. március 01., Albin napja
Online előfizetés
Ne pislákoljon, lobogjon a gyertyaláng!
Rencsényi Elvira
2014.11.05.
LXIX. évf. 45. szám
Ne pislákoljon, lobogjon a gyertyaláng!

Hetven esztendő. Hét évtized. Három emberöltő. Ennyi idő telt el az 1944/45. évi délvidéki mészárlások óta. Rövid időszak egy állam történelmében, de túlságosan is hosszú a gyászolók, a megsebzett és háborgó szívvel élni kényszerülő hozzátartozók fájdalmas életében.

1944 őszén ártatlanok tízezrei estek áldozatul egy kegyetlen politikának. Ők a lelki békéjüket még a mennyek országában sem lelik meg, hiszen csontjaik szerte a Délvidéken — megjelölt vagy éppen jelöletlen (és sajnos ebből van több!) — tömegsírokban porladnak. Bármerre megyünk is itt, Vajdaságban, lábunk alatt ártatlan, jelentős többségükben magyar emberek alusszák örök álmukat, itt hagyva életüket, szeretteiket, hazájukat... Kiragadták őket családjuk köréből, elvették tőlük az élethez való jogot. Magyarázat? Nincs. A mészárlásra — melynek gyermekek, nők és öregek ezrei is áldozatául estek — nincs magyarázat. Utólag sem. Soha. Sem magyarázat, sem indok. Nincs érv, mely a gaztettek mellett szólna. Csak a gyász van, a fájdalom, az elszenvedett hetven esztendő keserű emléke...

Halottak napján ezernyi gyertyaláng borította fénybe a tömegsírokat. Koszorúk és tarka virágok halmai borultak sziromfejükkel a fűvel, gazzal benőtt sírhelyekre, ahol százak, ezrek őrzik a múlt titkait. Itt hajtottunk főt az áldozatok nagysága előtt, róttuk le kegyeletünket, és mondtunk imát lelki üdvükért, itt gyászoltuk és gyászoljuk továbbra is a sorsunkat, a délvidéki magyarság legtragikusabb időszakát.

A harang megkondult. Szívbe markoló érzés. Mintha ezer és ezer ártatlan áldozat egyszerre sóhajtana az elszáradt fűszálak és a kemény rög alól. Mintha imát rebegnének nemcsak a megemlékezők, hanem az elhunytak már rég nem létező, az idő által elemésztett ajkai is. Hisz itt vannak velünk, és lesznek egészen addig, amíg élnek emberek, akik továbbviszik az emléküket. Az élet folytonos, a világ folyamatosan változik körülöttünk. És íme, bebizonyosodott: érdemes volt kitartani! A szerb állam végre eltörölte a mozsori, csúrogi és zablyai áldozatok kollektív bűnösségét, és a szabadkai megemlékezésen maga a miniszterelnök, Aleksandar Vučić is fejet hajtott az áldozatok emléke előtt, az új Vergődő madár szobornál...

Valami elindult. Csantavéren is emléktáblát avattak. Ott, ahol tavaly ilyenkor még keresztet sem volt lehetőség felállítani. Hadd pislákoljon tehát — ne is, inkább lobogjon! — sok ezer gyertya lángja a szívünkben, hadd zúgjon a harang, és viruljanak pompájukban a virágok minden áldott, talpalatnyi földterületen, mely alatt ártatlan nemzettársaink, bűntelen polgárok csontjai porladnak! Hadd hozzon mindez lelki megtisztulást és nyugalmat mind az áldozatok családjába, mind a többnemzetiségű kis közösségünk egészébe...

Mi emlékezünk. Rájuk. Hőseinkre. Szomorú sorsunkra...

Hozzászólások
Hozzászólások
0
Hozzászólás küldése
1000 karakter áll rendelkezésére
A megjegyzésekben kifejtett vélemények a hozzászólások szerzőinek magánvéleményei, és nem tükrözik az internetes portál véleményét. A megjegyzéseket moderáljuk és jóváhagyjuk az általános szerződési feltételeknek megfelelően.
Támogatóink
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabjuk a tartalmakat és reklámokat, hogy működjenek a közösségi média funkciók, valamint hogy elemezzük a weboldal forgalmát. Bővebben a "Részletek mutatása" gombra olvashat.
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabja az oldalon megjelenő tartalmat és reklámokat..