Nagyra nagyot?

Nagyra nagyot?

Amikor befagynak a vizek, a kinti mínuszok pedig elrettentik a horgászok javát kedvenc időtöltésüktől, a vérbeli pecásoknak az ilyen téli hónapok megélése kész szenvedés. Két hét elvonókúra után már bizonyosan tökleveles tavacskákkal álmodnak, melyeknek közepén ott bukdácsolnak a pirosbóbitás úszók. Ekkor kezdődik a virtuális horgászat, mely általában a halas filmek nézésében és a horgászújságok olvasásában merül ki.

A tűzre való régi papírok közül a napokban a kezembe akadt néhány példány a nyolcvanas évekből származó Magyar Horgászból. Noha már legalább kétszer elolvastam ezeket a padláson tárolt lapokat (egyszer, amikor megvettem, és még egyszer, amikor költözködéskor szelektáltam az eldobandó dolgokat), elégetésük előtt megint átlapoztam őket. Nem annyira a divatjamúlt módszerek, etetőanyagok, felszerelések bemutatása kötötte le érdeklődésemet, inkább a halfogások statisztikájára figyeltem fel. Jó húsz évvel ezelőtt már (valószínűleg téli haltalan kínomban) feldolgoztam egy tízéves periódus fogásait. A több száz rekordlistás hal horogra akadásának körülményeinek leírásából főleg a hol, mikor, mire kérdésekre igyekeztem választ találni. Az egyik rekordlistás hal fogását bemutató cikkben kétszer is a kis csali — kis csuka, nagy csali — nagy csuka megállapítást használja a tudósító. Ez az örök érvényű kinyilatkoztatásnak szánt kijelentés szerintem egyáltalán nem állja meg a helyét. Ha a szerencsés halfogónak volna igaza, akkor túlságosan egyszerű lenne a nagy csukák kifogása. A csali nagyságának a kiválasztásával szinte megrendelésre lehetne fogni a kicsi, közepes és nagy halakat. Talán a megállapítás fele igaz lehet, egy negyedkilós kárász csalira ugyanis biztosan nem akad rá egy kaszakő nagyságú ragadozó, de a másik felével már nem értek egyet, mert a csukák nem olyan családból származnak, hogy a felkínált, orruk elé pottyantott babahalat ne kapják be.

A téma körüljárása meglehetősen nagy falat, és akárcsak a női lélek rejtelmeiről, erről is polcokat megtöltő könyvsorozatokat lehetne írni, de a sokévi tapasztalat azért segít eligazodni a csaliválasztásban. Visszatérve a statisztikára: megállapítható, hogy a legtöbb (rekordlistás) csukát ezüstkárászra fogták, melynek mérete nem volt mérvadó. Ez egyáltalán nem meglepő, hiszen amióta ezek a nem kívánt jövevényhalak elszaporodtak a vizeinkben, leginkább őket tálaljuk fel a ragadozóknak. Szaporaságuk, igénytelenségük miatt tömegesen halászhatóak, és spártai körülmények között tárolhatóak egész télen. A csalihal begyűjtésére sem kell időt fecsérelni, mert mindegyik horgászboltban kapható. Így hát választék híján a kárászokat kínáljuk fel a csukáknak. Ha megkérdeznénk a rablóhalazókat, szinte mindenki elismerné, hogy kényszerből rakja fel a „babuskákat” a horogra. Én azt az elvet vallom, hogy engedtessék meg nekem a zsákmányom parton való szétválogatása. Ebből kiindulva igyekszem szélesebb csaliválasztékot alkalmazni. A csatornákon általában küszüket tűzök a horogra, ezért a zsákmányom is sokszínűbb, hiszen ezeket a 6-7 centis halacskákat a csukákon kívül a sügérek és a süllők is kedvelik. Amíg nekem a „leghaltalanabb” napokon is van öt-hat kapásom, addig a tenyérnyi ezüstkárászokkal úsztatókat csak a termetes csalijuk által keltett zsinegmozgások tartják izgalomban. Vörösszárnyú keszegek és virgonc bodorkák beszerzéséért akár a horgászatra szánt időm nagy részét is elvesztegetem, hiszen a későbbi fogások bőven kárpótolnak ezért.

A fenti eszmefuttatást alátámasztó eset a Topolyai-tavon történt. Igazi, enyhe tél eleji napsütésben horgásztam. Egész délelőtt egyetlen mozdítás sem volt a tenyeres, virgonc ezüstkárászokra az egyébként csukában bővelkedő tóban. Dél körül elfogyott a türelmem, és az egyik felszerelést süllőzőre cseréltem, melynek egyetlen horgára a vödör alján bujkáló két centiméteres razbórákból tettem két (!) halacskát, mivel nagyon kicsik voltak. Egy órakor, a csomagolás közben bólintott be a bot, és néhány percnyi huzavona után kézzel segítettem partra a 8,65 kilós csukát. A horog a szája szélébe akadt, ezért a harmincas zsineg csak kismértékben sérült. Ez a legnagyobb ragadozó hal, melyet valaha fogtam, pedig a csalim alig volt gyufaszál nagyságú. Akkor hát, hogyan is állunk a nagy csali — nagy csuka elmélettel?

Szeretne értesülni, ha új cikk jelenik meg Villantó rovatunkban? Iratkozzon fel értesítőnkre!

E-mailben értesíteni fogjuk Önt az új cikkekről. Feliratkozáshoz kérjük adja meg a nevét és az e-mail címét.

Hozzászólások

Kapcsolódó cikkek

Nagyra nagyot?
Villantó
  • MTI
  • 2017.01.02.
  • LXXI. évfolyam 52. szám
Nagyra nagyot?
Villantó
  • Huzsvár József
  • 2016.09.11.
  • LXXI. évfolyam 36. szám
Facebook

Támogatóink