Ezek megóvása Biacsi Karolina kőszobrász- és műemléki restaurátornak, műemléki szakmérnöknek, szaktanácsadónak, a Restauro Művészeti Műhely igazgatójának a szívügye, akinek nevével nemrégiben már találkozhattak a Hét Napban a topolyai Kray-kriptáról szóló riportunkban. Áldozatos munkájának köszönhető a többi közt a szabadkai Szentháromság-szobor, a Szekeres László Alapítvány épülete vagy a magyarcsernyei I. világháborús emlékmű restaurálása is.

Arról beszélgettünk, milyen a műemlékvédelem jelenlegi helyzete, és milyen dolgokra lehet bukkanni egy-egy épület falai között.

— Rengeteg titok van a topolyaihoz hasonló templomokban és kápolnákban. Mi sem voltunk tisztában azzal, hogy Magyarcsernyén, a Biacsi-kápolnában milyen ereklye van. A felújítás során mindent ki kellett pakolni, és kiderült, Szent Donát ujjpercét őrizzük Magyarcsernyén — nem mondom, hogy a világ végén, de a bánáti szórványtelepülések egyik temetőkápolnájában, nem pedig egy székesegyházban — ahogy azt gondolnánk. Azt akarom ezzel mondani, hogy nagyon sok olyan kincset rejtenek műemlékeink, amelyet ha a szélesebb közönség, egyház- vagy faluközösség elé tárnánk, szerintem egy csomó ember szívében megnyílnának az ajtók Isten felé. Vagy például a kecskeméti múzeumban voltam restaurátor, amikor behoztak egy Limoges vagy Maas vidéki tűzzománc ereklyetartó fedőlemezt, mely jelenleg is a legnagyobbként van számontartva. Amikor megtalálták egy rozsdás, kék-zöld rézoxidációs tárgy volt. Nem hagyott nyugodni a kérdés, hogy mi lehet, ezért felhívtam a Continental gyárat Budapesten, ott ugyanis van egy hatalmas, ipari CT-berendezés. Olyan tiszta képeket kaptunk, amelyeken láttuk, hogy szalagfonatok vannak a bibliai jeleneteken, a szalagfonatok pedig latin szövegek. Kis Etele, a nemzeti múzeum művészettörténésze megfejtette őket. A hátoldalán lévő égettfa-maradvány általam a debreceni Atomki intézetben végeztetett C14-es izotópos vizsgálata pedig megállapította, hogy 1160 és 1193 közötti a tárgy.

* Van benned félelem, hogy tönkreteszel egy alkotást?

— Nincs. Magabiztosság kell hozzá, mely az évek során jön a tapasztalattal. Én tizenöt éve vagyok a szakmában, és nagyon sok dolog fordult már meg a kezemben. Mindig kellő óvatossággal, napokig tartó vizsgálat, kutatás és dokumentálás után állunk hozzá az első lépéshez. Szeretem mondogatni: nem mindegy, ki van ott, és hogyan viszonyul a műtárgyhoz, műemlékhez, szigorral és megfontoltsággal kell ugyanis. A restaurálásban semmilyen hirtelen mozdulatot nem lehet tenni, mert annak a műalkotás látja kárát.

* Volt kedvenc munkád, melyre szívesen emlékezel vissza?

— Nagyon szerettem Horgoson Nepomuki Szent János szobrát restaurálni. Gutási Ákos atya fogadott be, adott nekem meg a szobornak egy irodát, ahol dolgozhattam. Azért emlékezetes, mert mintákat vettünk, és meglepetésemre tizenhét festékréteget számoltunk meg rajta. Mondanom sem kell, amikor megtisztítottuk, egy kicsit „lefogyott” a szobor. Annyira össze volt mázolva — persze nem hiteles ikonográfiai színekre —, hogy hosszú és aprólékos munka volt eltávolítani, de a végeredmény egy elképesztően szép szobor lett, mely egyike a legrégebbieknek itt Vajdaságban. Mindegyik munka teljesen más, a szabadkai Szentháromság-szobor elköltöztetése sem volt könnyű feladat, eleve nem egyszerű egy műemléket lebontani és egy másik helyen felállítani. Nagyon sajnálom, hogy nem az eredeti emelvényes verziójában láthatja a közönség, pedig én ezért nagy harcokat vívtam.

* Ha nincs dokumentálva, milyen volt valami, mi alapján állítjátok vissza eredeti állapotába?

— Analógiák alapján rekonstruálunk. Ha ismerjük az alkotót, az már nagy segítség, mert más munkáihoz tudjuk hasonlítani a kézjegyeket, ha pedig ez az adat sincs meg, akkor analógiákat keresünk, más településeken, korabeli tárgyakon. Amikor egy nem létező részletet kell újraalkotni, akkor azt zsűrizni szokta a helyi műemlékvédelmi intézet bizottsága vagy az országos és a tartományi intézetek egyike. Azt kell követni, ami látható a teljes alkotáson. Sok esetben egy fej vagy kéz hiányzik a szoborról, és ezeket a tanulmányaink során megtanuljuk helyreállítani. A szakmám nagy fegyelmet követel. Ha például van egy arc, melyről hiányzik az orr vagy a szem, akkor többnyire előbb tisztítunk, aztán konzerválunk, néha fordítva. Amikor ez megvan, azokat a támpontokat keressük, ahonnan el lehet indulni, mint az orrtövek vagy a szemzug. Nagyon kell vigyázni, hogy ezek megmaradjanak, mert az apró részletekből tudjuk indítani a rekonstrukciót.

* Mik a tapasztalataid, Vajdaságban mennyire törődnek a műemlékek védelmével?

— A számos pozitív élmény mellett sok gondot is látok. Úgy fogalmaznék, hogy olyan törvénymódosításokra lenne szükség a műemlékvédelem területén, amelyek hasonlítanak a magyarországi vagy a nyugat-európai előírásokhoz. Magyarországon szigorúbban van szabályozva: ami az országos műemlékvédelmi listán van mint védett, azt csak okleveles restaurátor restaurálhatja. Azt a kvalifikációt, hogy valaki az okleveles mellett műemléki restaurátor legyen, mint én, sokéves szakmai tapasztalat előzi meg, pontrendszer, minisztériumi határozat, és csak ezzel a jogosultsággal lehet védett műemlékekhez nyúlni. Nálunk nincsenek meg azok a kategóriák, amelyek Magyarországon léteznek, nincs meg az a törvényi szabályozás a háttérben, hogy a felújításokat kizárólag szakrestaurátor végezheti el. Ha boldog-boldogtalan belefog nagy önbizalommal, abból sok esetben kár származik. Ezért szoktam a jó példákat kiemelni, hátha valakihez eljut, amit mondok, és tudni fogja, kihez kell fordulni. Sokszor a tulajdonosi jogokat gyakorlók nem is tudnak ezekről, ezért vagy eljut hozzájuk az az információ, hogy szakembert kell keresni, vagy nem. Elsősorban mindig a hivatalhoz vagy egy műemléki szakemberhez kell fordulni tanácsért. Jó lenne, ha a kőrestaurátor szakterület is legalább akkora figyelmet kapna, mint például az egyházi festészet vagy ikonosztáz, illetve egyéb díszítő festőrestaurátori szakterületek Szerbiában. Vajdaságban mindenhol van egy útszéli kereszt, egy szép Mária-szobor, stációsorozat vagy bármi más, ami szakmai törődést igényelne. Egyedül vagyok a területen, de nagyon remélem, hogy lesz utánpótlás, mert arról is gondoskodni kell, képzés viszont csak Budapesten van. Nálunk az akadémiákon a restaurátorképzés az ikon-, tábla- és vászonképfestészetre vonatkozik. Összesen van még egy festő- és még egy papír-pergamen restaurátor Vajdaságban, tehát jó lenne, ha a fiatalok is kedvet kapnának ehhez a hivatáshoz, s akkreditáltathatnánk a képzést is. Annyi mentenivaló lenne, mely ma még létezik, de holnap már talán nem. Nehéz megteremteni a forrásokat, de ha kitűznénk egy célt, hogy évente akár csak egyet megmentsünk, az már a nullánál több. Ha mi nem csináljuk, nem fogja más, és a mi keresztény emlékeink előbb-utóbb az enyészeté lesznek. Ez nagyon szép szakma, ha mindenki így értékelné, ahogy én, nem lenne pihenőnapunk az évben, annyi munka akadna, hogy összeroskadnánk alatta. Szerencsére mi is többen vagyunk már, van egy csapatom, mellyel dolgozom, de még mindig azt gondolom, nagyon gyerekcipőben jár a műemlékvédelem, és én a törvénykezéstől várnék fordulópontot. A védett homlokzatok esetében a város nagyon sokat tud tenni, hogy ezek megmaradjanak eredeti formájukban. Például, ha nem engedjük végtelenül terjeszkedni a beruházókat a városközpontban, az már egy jó lépés. Ha nem azt látjuk, hogy egy műemléket lerombolnak, és a helyére épül valami modern, valami teljesen más. Ha úgy is van, hogy az épület mint konstrukció menthetetlen, akkor legalább a homlokzati része állítódjon helyre. Az építőiparral szorosan össze vagyunk kötve, sok esetben ott kezdődnek a gondok, amikor a tendernyertes építőipari nagyvállalat nem keres meg bennünket mint szakágat, hanem maga kivitelez olyasmit, amiben nincs tapasztalata. Nagyon kevés ilyen megkeresés érkezik, aminek változnia kellene a szakmaiság és a műemlékvédelem érvényesülése érdekében.

* Van olyan tárgy vagy épület, amelyen szívesen dolgoznál a jövőben?

— Ha épületet kell mondanom, akkor egyértelműen az aracsi templomrom. Azzal nagyon régóta foglalkozom, és a komplex műemléki kezelésén biztosan szeretnék dolgozni, bármilyen formában. A szobrok közül rendkívül kíváncsi vagyok a szabadkai székesegyház tornyai között, a timpanonon elhelyezkedő Immaculata Mária Held Frigyes-alkotásra. Ha egyszer onnan lekerülne egy felújítás során, akkor nagyon szívesen „kigyógyítanám” a bajaiból.