Mi a lustaság? Olyan állapot, amikor az egyén elhárít magától minden feladatot és tevékenységet, amikor undorodik, viszolyog valamennyi erőfeszítéstől, inkább nem tesz semmit. Nem lát maga előtt célt, mely cselekvésre ösztönözné, sőt még ahhoz is hiányzik az akaratereje, hogy célt tűzzön ki maga elé. Az egykori falusi életben a tétlenség az egyik legnagyobb bűnnek, minden rossz forrásának számított, annyira, hogy e néphagyomány szerint Isten a legyet, tetűt, bolhát, szúnyogot a lustaság büntetésére teremtette. Vannak források, melyek szerint a restség napját már ezer éve kinevezték, ám ezt senki sem tudhatja pontosan, mert kitalálói még arra is lusták voltak, hogy feljegyezzék az eseményt. 

Pató Pál úr bizony hús-vér ember volt

Lustaságról akkor beszélhetünk, ha valaki képes volna valamilyen feladatot elvégezni, volna teendője, de mégsem cselekszik, mert nem hajlandó az energiabefektetésre, hiányzik a motivációja, hogy erőt fektessen abba a bizonyos tevékenységbe, hiszen nézete szerint ez nem éri meg a ráfordítandó fáradságot. A háttérben olyan érzelmek húzódhatnak meg, amelyek az egyént a tétlenség irányába mozgatják, mint pl. a reménytelenség, kilátástalanság, szomorúság, kiégés, depresszió. Lélektani szempontból a restség választható tulajdonság, hiszen az ember nem születik lustának, alapjában tevékeny, cselekvő, fél a semmittevéstől, az unalomtól. Ezzel együtt racionális lények is vagyunk, a legtöbben nem fogunk olyan feladat elvégzéséhez, amelynek nem látjuk értelmét: csak azt csináljuk meg, amit igazán fontosnak gondolunk. Ahhoz, hogy mozgásba lendüljünk, kell valamilyen cél, még akkor is, ha az nem túl jelentős, hiszen ez ad értelmet tevékenységünknek.

Ilyen szempontból a lustaság tünet, mely a testben/lélekben zajló folyamat kifejeződése, s hátterében különféle bonyolult lelki folyamatok állnak, melyek arra késztetik az egyént, hogy a cselekvés helyett a tétlenséget válassza. Olyan jelenség ez, mint a láz, mely szintén valamilyen háttérben zajló testi folyamat tünete.

A lustaság különbözik a halogatástól, mert ez utóbbi annyit tesz, hogy valamihez most éppen nincs kedvünk, és inkább valami mást csinálunk helyette, de végül ezt a késleltetett feladatot is teljesítjük — tehát a halogató el akarja végezni a tevékenységet, és végül, némi késéssel, el is végzi.

Van pszichiáter, aki azt is vitatja, hogy létezik-e egyáltalán lustaság. Véleménye szerint nem, hiszen napjainkban annyi teendőnk van: hosszú munkaidő, családi feladatok, továbbképzések stb. Nézete szerint eddig egyetlen olyan generáció sem volt, amelynek ennyire keményen kellett dolgoznia, mint napjaink embereinek. Ennek ellenére mégis gyakran támad olyan érzésünk, hogy valamit nem végeztünk el, mi több, ha valaki a sok tevékenység után megpihen, máris lelkiismeret-furdalást, bűntudatot érez a tétlensége miatt.

A restség teljesen szubjektív értékítélet is lehet, melynek minősítése kultúrától, világszemlélettől és főleg egyes emberek véleményétől függ. Ilyen esetben a lustaság talán nem is létezik, csak a társadalom támaszt irreális elvárásokat tagjai felé, és túlteljesítésre ösztönözi őket. Mindezzel együtt a Biblia szerint a lustaság a hét főbűn egyike, mely minden szempontból elítélendő, mind spirituálisan, mind társadalmilag.

Öröklődik-e a lustaság? Az evolúció szempontjából a lustaság nem létezhetett, mert a lazsáló őseinket rövid idő alatt kirostálta volna a természet, illetve az éhezés. Ha nem volt élelmük, a véráramba kerülő motiválóhormon-koktélok hatására ösztönösen útnak eredtek, akár óriási erőfeszítések árán is, hiszen a túlélésük volt a tét. Miután megszerezték és összegyűjtötték az élelmet, attól kezdve már nem kellett feleslegesen mozogniuk (lustálkodhattak is), hiszen a szükségtelen mozgással a feltöltött életenergiájukat pazarolták volna, mivel az ősi világ környezete és tevékenységei rengeteg energiafelhasználással jártak. Így ha a létfenntartáshoz nem volt szükségük valamilyen tennivaló elvégzésére, a semmittevés hasznosabbnak bizonyult. Mára a technológia és a mezőgazdaság nagyot fejlődött, és lehet, hogy az agyunk még nem értette meg, mekkorát változott a világ őseinkéhez képest. Ha manapság lustálkodunk, akkor az annyit tesz, hogy nem mozgunk, és eközben egészségtelen ételeket (gyorsan felszívódó szénhidrátokat) fogyasztunk, melyek óriási mennyiségben állnak rendelkezésünkre, aminek előbb-utóbb megfizetjük az árát.

Mégis az evolúció egyik legjobb trükkje, hogy az ember élvezi a fajfenntartáshoz nélkülözhetetlen tevékenységeket. Ennek három pillérre van: az evés, a szex és a testmozgás. Az agyunk ugyanis egészen hasonló módon reagál a maratonfutásra, a szexre és az édességek fogyasztására is — olyan anyagokat szabadít fel, amelyektől jól érezzük magunkat (magyarul: örömünket leljük bennük). E tevékenységek boldogsághormonokkal árasztják el testünket: dopaminnal, oxitocinnal, szerotoninnal és különféle endorfinokkal. 

Nemrég a tudósok (igaz, patkány- és egérkísérletekkel) arra a következtetésre jutottak, hogy a lustaság génmutációval öröklődik. Akiknél ilyen génmutáció bekövetkezett, azoknál a fizikai aktivitás nem vált ki megfelelő hatást a dopaminreceptorokon, sokkal kevésbé érzik a fizikai megterhelés utáni „jutalomkoktél” hatását. Ennek ellenére nincsenek lustaságra kárhoztatva, hiszen számos környezeti tényezővel, valamint az akaraterővel képesek lehetnek legyőzni a lustaság DNS-kódját, és a mozgással felülkerekedhetnek a tunyaságon.

Az aktivitáshoz ösztönzés, hajtóerő kell, mely cselekvésre késztet bennünket. Ebben a tevékenységben az egyik legnagyobb szerep a dopamin neurotranszmitterre hárul, ez teszi lehetővé, hogy cselekedjünk, mozogjunk, tanuljunk, örüljünk, oly módon, hogy kiépíti a kapcsolatot a test idegsejtjei között. Mozgástámogató, mivel a cselekvés után jutalomérzést idéz elő az agyban. Az öröm és a jutalom perceiben dopamin árasztja el a testünket, és ha ez a szint alacsony, akkor a motiválatlanság és a tehetetlenség érzetét tapasztaljuk, mert hiányzik az az ingerközvetítő, amely elősegíti az élvezet és a megerősítés érzéseit. Lehet, hogy A. Robbinsnak van igaza: „Az emberek nem lusták. Egyszerűen nincs olyan céljuk, amely motiválná őket.”

Egyre több kutatási eredmény születik arról, hogy a mikrobiom, a bélrendszerünkben élő megannyi jótékony mikroorganizmus alapjában meghatározza közérzetünket, hangulati állapotunkat, motivációinkat, terhelhetőségünket. Így válik a mikrobiom biokémiai hírvivő anyagok termelőjévé — és ezzel a szervezetben bekövetkező központi változások (pl. hangulat, motiváció, figyelem, emlékezet) fontos tényezőjévé. Lehet, hogy még a lustaság is összefügg a mikrobiom állapotával?