home 2024. március 29., Auguszta napja
Online előfizetés
Módosították a költségvetést
Tomek Viktor
2017.03.21.
LXXII. évf. 11. szám
Módosították a költségvetést

A Magyar Nemzeti Tanács megtartotta huszonnegyedik rendes ülését.

A többi közt módosították a költségvetést, kinevezték több társalapított, illetve alapított intézmény vezetőségi tagját, jóváhagyták a Szekeres László Alapítvány pénzügyi és munkatervét. Az ülésen a jelenlevők a nemzeti tanács hatáskörébe tartozó vajdasági magyar érdekeltségű alapítványok és intézmények beszámolóiról, az oktatási intézmények vezetőinek kinevezéséről, valamint a községi tájékoztatási és művelődési pályázatokra tett javaslatok jóváhagyásáról is szavaztak.

A Magyar Nemzeti Tanács idei költségvetése 11,5 millió dinárral nőtt, annak ellenére, hogy a köztársasági büdzséből 1 383 000 dinárral kevesebb érkezik a nemzeti tanács kasszájába. A Magyar Összefogás lista és az ellenzéki Vajdasági Magyarok Demokratikus Közössége, illetve a Magyar Mozgalom képviselői is egyetértettek abban, hogy méltánytalan a kisebbségi önkormányzatok állami támogatásainak csökkentése. 


Jerasz Anikó, Tari István, Hajnal Jenő és Joó-Horti Lívia

Tari István szerint az MNT-nek nem az anyaországi támogatásokból vagy más könyöradományokból kellene működnie, hanem ki kell harcolnia a kisebbségi önkormányzatokat megillető köztársasági támogatásokat. „Mindazoknak, akik a magyar érdekképviseletet fölvállalják, nagyon keményen rá kellene kérdezniük arra, hogy hogyan merészeli a szerb központi vezetés lecsökkenteni ezt az amúgy is minimális összeget. Az MNT-nek nem a könyöradományokból kellene politizálni, hanem a szerbiai magyarok befizetett adóiból” — véli Tari István, a VMDK képviselője. Hajnal Jenő, az MNT elnöke szerint is méltánytalan a csökkentés. Joó-Horti Lívia elmondta, hogy a magyar állam 508 millió dinárral támogatja a nemzeti tanács működését, de a szerb államnak adó formájában 100 millió jár ebből az összegből, majd a mindenkori kormány 90 millió dinárral támogatja az MNT-t. Vagyis még azt a pénzt sem kapja meg az intézmény teljes egészében, amellyel Magyarország támogatja az MNT-t. „Méltánytalan a helyzet, különösen akkor, amikor a legerősebb pártunk, amely a kormánykoalíció része, arról beszél, hogy Magyarország és Szerbia között példátlanul jó az együttműködés” — fogalmazott Joó-Horti.

Dudás Károly szerint is sokkal többet érdemel az itteni magyar közösség. Mint mondta, a vajdasági magyarság választott képviselői mindent megtesznek azért, hogy „megszerezzék a továbbéléshez szükséges javakat”, a Magyar Nemzeti Tanács és a Vajdasági Magyar Szövetség együttes sikere az, hogy az anyaország jóval nagyobb támogatást nyújtott a tanács számára. Dudás szerint a Kárpát-medence többi magyarok lakta régiójához viszonyítva messzemenően a vajdasági magyarságnak van a legtöbb joga és a legjobb helyzete.


Zsoldos Ferenc, Dudás Károly, Urbán András és Somogyi Tünde

Az ülés folytatásában a tanács elfogadta a belgrádi székhelyű Kreston MDM Revizija Kft. független könyvvizsgálói cég jelentését, melynek végkövetkeztetése alapján az MNT szabályszerűen használta fel és számolta el az állami bevételeket. 

A Magyar Nemzeti Tanács által társalapított Pannónia Alapítvány igazgatóbizottságába új tagokat neveztek ki: Juhász Attila tanárt, Kern Csabát, a CIM GAS igazgatóját, Mihók Kucora Eszter fordítót és Romić Gizella iskolaigazgatót. Ezután felmentették a Hét Nap Lapkiadó Kft. Taggyűlési Jogokat Gyakorló Testületének munkavállalók által javasolt tagját, Gyurkovics Virágot, helyére pedig Lackó Lénárd grafikai szerkesztőt nevezték ki.

Nagyobb vita alakult ki a Szekeres László Alapítvány pénzügyi és munkaterve kapcsán, hiszen az alapítvány által januárban megvásárolt 800 négyzetméter belterületű ingatlan árát és felújításának költségeit az ellenzéki képviselők sokallták. Somogyi Tünde igazgatónő beszámolt a Szekeres László Alapítványnak és az új szabadkai magyar felsőoktatási képzőközpontnak helyet adó ingatlan megvételéről. Ez az épület egyébként a Szegedi Tudományegyetem képzéseinek is otthont ad majd. Az ellenzék szerint az összeg, melyet a nagyjából 49 milliós ingatlan felújítására és berendezésére szánnak, nagyon nagy, hiszen a tervek szerint a berendezés 25 millió dinárba kerül, további 8 millió dinárért elektronikai berendezéseket vásárolnak, az épület felújítása pedig mindegy 73 milliót tesz majd ki. Hajnal Jenő a Szekeres László Alapítvány alelnökeként elmondta, hogy az alapítvány tevékenységi körének kibővítésével új lehetőségeket teremtenek az alapítvány számára. Szerinte rendkívül kedvező áron jutottak az épülethez: 20 millió dinárral olcsóbban vásárolták meg a Szabadka egyik legreprezentatívabb helyén található ingatlant, melynek felújítása négyzetméterenként 800-900 euróba kerül, ami szintén reális.

A továbbiakban elfogadták a Kosztolányi Dezső Színház tavalyi évre vonatkozó jelentését, beszámoló hangzott el a zentai Thurzó Lajos Művelődési-Oktatási Központ, a Zentai Történelmi Levéltár, a Zentai Magyar Kamaraszínház, az adai Szarvas Gábor Könyvtár és a topolyai Juhász Erzsébet Könyvtár 2016. évi eredményeiről. Jóváhagyták a Szabadkai Zeneiskola igazgatóválasztási eljárása kapcsán meghozott határozatot, mely szerint a tanács Csikós Krisztina kinevezését támogatja, illetve döntést hoztak több kistérségi köztájékoztatási pályázat kapcsán is.

Bacskulin István lemondott az MNT-tagságáról, helyére Horváth-Ódry Márta került, szintén a VMDK—Csonka Áron listáról.


Szabó Attila felvételei

Hozzászólások
Hozzászólások
0
Hozzászólás küldése
1000 karakter áll rendelkezésére
A megjegyzésekben kifejtett vélemények a hozzászólások szerzőinek magánvéleményei, és nem tükrözik az internetes portál véleményét. A megjegyzéseket moderáljuk és jóváhagyjuk az általános szerződési feltételeknek megfelelően.
Támogatóink
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabjuk a tartalmakat és reklámokat, hogy működjenek a közösségi média funkciók, valamint hogy elemezzük a weboldal forgalmát. Bővebben a "Beállítások" gombra kattintva olvashat.
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabja az oldalon megjelenő tartalmat és reklámokat..