A vajdasági magyar irodalom (az egyetemes magyar irodalom részeként) az elmúlt évtizedek történéseinek a súlya alatt egyszerűen képtelen volt a délvidéki életet visszatükrözni. Pedig ez lett volna az elsődleges feladata, hiszen az irodalom a kultúrának azon szegmense, amely az itt élők mindennapjait, szenvedéseit, örömét, küzdelmeit és vágyait hivatott az olvasó elé tárni.
A vajdasági írók végre kezdenek ismét visszatérni magához az élethez. Ahhoz a mélységes mondanivalóhoz, amelytől elszakadtak az áldatlan politikai, gazdasági helyzet, a nacionalizmus elhatalmasodása következtében. Olyan jelentős délvidéki magyar írókra és költőkre lehetünk büszkék mint Herceg János, Gion Nándor, Sinkó Ervin, Fehér Ferenc, Csépe Imre, Gál László, Kosztolányi Dezső vagy Csáth Géza.
De ma is élnek és alkotnak jeles irodalmárok a Délvidéken, akiknek köszönhetően újraéled az egységes magyar irodalom, hogy arcát a fény felé fordítva hirdesse: egy nemzet kultúráját nem fojthatja el sem háború, sem a kisebbségi létet megkeserítő többségi hegemónia.
A Magyar Nemzeti Tanács július 27-ét a vajdasági magyar irodalom napjává nyilvánította.
Mit ír? - kérdeztük alkotóinkat.
DEÁK Ferenc író, Szabadka:
- Annak tudatában mondom ezt a néhány szót, hogy felénk (is) istenverése lett a könyv. Persze, itt elsősorban a hazai, itteni alkotók keze alól kikerülő munkákra gondolok. Nos, talán evitáltam volna a kedves felkérést, ha nem jut eszembe: a bánáti családregényemet annak idején (2000-ben) őszinte tisztelettel támogatta egy jelentősebb magyarországi támogatás megnyerésében a Forum kiadó akkori főszerkesztője, Toldi Éva. Mindenki tuja: azóta sok minden átszerveződött, de két esztendővel ezelőtt megjelent az eredetileg is nagyobbra tervezett családregény első kötete, a Rétegek. Akkor az év legszebb könyvének kiáltották ki a díszmagyarba öltözött zsűritagok. De ha nem lett volna egy - mára akadémikussá lett - Fekete J. József, vele együtt, ha nem lett volna a Magyar Szó Kilátója, ahol két ízben beszélhetett fentebb említett művemről, nos, az olvasók ma sem tudnák, hogy ilyen könyv létezik. Az előbbiekből feltételezhető, hogy van folytatás. A Forum Kiadóban a minap kaptam kézhez az előbbi tervezetnek az újabb kötetét. A címe: Szóródás. (Nem duzzogok, csak megjegyzem: a HON ezt már csak lajbizsebből támogatta, itthon egy ponyvaregényért többet fizet a kiadó, mint amit én tiszteletdíjként kiérdemeltem...) Most ennek a trilógiának a befejező részén dolgozom. Címe? Inkább munkacímként tenném közzé: Remisszió.
Végezetül hadd dicsekedjem még egy kicsit: sajtó alatt van utóbbi három sikeres drámám (Fojtás, Határtalanul, Perlekedők) valóban korrekt, szakmai szempontból remek szerkesztésű gyűjteménye, amely a Studi Bravo kiadásában jelenik meg hamarosan TÖRT/én/ELEM címmel.
TARI István költő, író, Óbecse:
- Az a baj, hogy mi, írók túl sokat fecsegünk a műveinkről. Az alkotás ugyanis éppoly intim része az életünknek, akár a kismamáknak a terhesség időszaka. Mi is hordozzuk magunkban készülő munkánkat, éppen ezért azokat a gyermekeim sorába sorolom. Hiszen amikor az ember alkot, akkor történnek életének legfontosabb eseményei. Jelenleg egy versesköteten dolgozom. Vannak ugyanis olyan új verseim, amelyeket még sehol nem publikáltam. Ezeket gyűjtöm most egy csokorba. Hasonlóképpen dolgozom a félbemaradt értekező prózámon, amely az 1970-es években játszódik, és amely az én nemzedékemről szól. Ezenkívül van egy szociográfiám, amely az 1990-es évekről és az ezredfordulóról szól. Ezeket szeretném a közeljövőben befejezni.
Itt mondom el, hogy igencsak megdöbbentett a felismerés, hogy újból a kegyeibe fogadott a versírás múzsája. Újra tudok verset írni, és ez csodálatos dolog. Van ugyanis egy nagyobb lélegzetvételű versem, amely inkább a nagyközönséghez szól, mint egy szűkebb, irodalomkedvelő réteghez.
GULYÁS József költő, prózaíró, Szabadka:
- Most van nyomtatásban legújabb verseskötetem, amely az 1990-1995-ben született verseimet foglalja össze. Címe: Forradalom és nagymise. Készülőben van a Ludasról szóló könyvem is, amelyet már évek óta írok. Ebben a művemben költő íróként emlékezem vissza a falura. Ez egy nagyszabású kötet lesz terjedelmében és tartalmában is. Szerepelnek benne a saját kezűleg vezetett naplóim is, de mellettük - szintén ludasi vonatkozású - novellák és versek is helyet kapnak. A kötet egy részét a novellisztikus szépirodalmi ciklusnak szentelem, és a saját rajzaimat használom fel illusztrációként. A kötet utolsó részében külön fejezetben kerülnek bemutatásra a képek és fényképek Ludasról. Ha sikerült befejeznem a Ludasról szóló könyvemet, a prózakötetemen dolgozom tovább. Ez a kiadvány novellákat és kisprózákat tartalmaz majd.
BENCE Erika novellista, az újvidéki Magyar Tanszék tanára, Bácskertes:
- Mit írok? Talán egy szépirodalmi műfaj nevével kellene válaszolnom. Mondjuk, regényt vagy novellát, rövidtörténetet. Az irodalmat ugyanis hajlamosak vagyunk csak ezzel a területtel azonosítani. De egy irodalmi reprezentáció nem (a vajdasági magyar irodalom sem) létezhet a róla szóló irodalom nélkül. E nap kapcsán is kellenek - s talán már íródtak is - tudományos igényű dolgozatok. A tradíció, a kollektív emlékezet mibenlétéről, illetve annak hiányáról.
Igaz, a novelláskötetem 2001-ben jelent meg, de az utóbbi egy évtizedben kizárólag az irodalomról (természetszerűleg a vajdasági magyar irodalomról is) írtam tanulmányt, esszét, bírálatot, valamint disszertációt a magyar történelmi regényről. Az elmúlt év legnagyobb igényű vállalkozása részemről egy tankönyvcsomag megírása volt: a hetedikes irodalomkönyv, valamint a hozzá tartozó munkafüzet megírása. Most a tanári kézikönyv utolsó fejezetein dolgozom, utána pedig egy tudományos tanácskozásra készülök dolgozattal.