home 2024. május 23., Dezső napja
Online előfizetés
Mindennapi szenvedélyeink — Június első keddje a szenvedélyek napja
Dr. Kasza Bálint
2023.06.07.
LXXVIII. évf. 23. szám
Mindennapi szenvedélyeink  — Június első keddje a szenvedélyek napja

„Mit ér a hűvös ész?!

Több kell: — az érzelem!

Ám nem csak holmi érzés,

de seb és szenvedély,

keresni, hogy miért élj,

szeress, szenvedj, remélj!”

(Váci Mihály)

Egyhangú mindennapjainkban gyakran érezzük úgy, hogy minden szürke, örömtelen és unalmas. Fel sem merül bennünk, hogy egy szűk résen át szemlélődünk, onnan figyeljük a világot, ahelyett, hogy szélesre tárnánk az előttünk álló ablakot, és máris kitágulna látóterünk, meglátnánk a végtelenül sok szépet, a csodákat, élményeket, színeket, illatokat. Aztán történik valami, hatalmába kerít bennünket egy intenzív erő, egy mindent elsöprő érzelem, mely ledönti azokat a falakat, amelyeket a testünk-lelkünk védelmére építettünk. Ez az érzelem a szenvedély, mely értelmessebbé képes tenni életünket, noha többször ijesztő is tud lenni, mert amikor megjelenik, mindent összetörhet, ami az útjába kerül. Vannak, akik elhárítják maguktól ezt a veszélyt, inkább gondozzák a házat, mely belülről már rogyadozik, míg mások gondolkodás nélkül átadják magukat a szenvedélynek, remélve, hogy az rombolja le napi korlátjaikat.

Akkor mi is a szenvedély? Lehet, hogy bűn vagy inkább forró fellobbanás? A szenvedély erős érzés vagy vágy, melyet leggyakrabban a szerelemhez társítunk, holott más dolgok iránt is lehet így érezni: hobbi, érdeklődés, elfoglaltság, valamilyen ügy. Jelentős hajtóerő, segíthet megtalálni életcélunkat, boldogabbá és teljesebbé tehet bennünket, mi több, még az egészséget is javíthatja. Olyan személyes ügy, amelyet kihívásként élünk meg, amely megéri az erőfeszítést, tárgya lehet anyagi dolog, de szólhat kapcsolatról, ha megtaláljuk azt, ami számunkra fontos, amivel tudunk azonosulni. Vannak, akik úgy vélik, magasabb szinteken kell megélni és átváltoztatni magunkban, mivel a vágyat végzetes érzések feszítik, melyek az igazság és a tudás megismeréséhez is vezethetnek. A keleti szemlélet szerint az ember vágynélküliséggel, vágymentességgel tudja elérni a valódi boldogságot, mert a lét egyenlő a szenvedéssel (pl. idegességet, csalódást, elégedetlenséget okoz), minden szenvedést a dolgok utáni szenvedélyes vágyódás idéz elő. A nyugati világban ezzel szemben az az uralkodó nézet, hogy a vágyak varázsolják az életet színessé és élvezhetővé, ezek motiválnak nagy erőfeszítésekre, tesznek képessé jelentős eredményekre — „még a viszontagságok és szenvedések közepette is képesek legyünk örülni” (János 10,10). Gondoljunk csak azokra az alkotókra, akik rendkívülit teremtettek, őket elemi erejű vágy hajtotta, melynek engedelmeskedtek, és megvalósították műveiket.

Ez akkor igaz, ha tudjuk, a szenvedélyes ember egyfajta szenvedést is megél, hiszen a szenvedély és a szenvedés egy szóból ered: a passion jelenti a szenvedélyt, míg a passio a szenvedést. Jellegzetesen igaz ez akkor, ha a szenvedélyes ember passzív kiszolgáltatottá, a szenvedélye rabjává válik, elveszíti uralmát érzelmei, vágyai felett. Vágyaink tehát valóban lehetnek szárnyak, melyek óriási erejükkel átrepítenek az akadályokon, de lehetnek börtönfalak, melyek fojtogatni kezdenek, ha mértéktelenné válnak, és szenvedélyekké, függőségekké nővik ki magukat. A függőségek általában pótlékok, valamilyen űrt töltenek be, hiányosságokat kompenzálnak. Szerepük, hogy valamilyen módon megmentsék a függőt a valóságtól, segítenek átmenetileg szembenézni a gyötrelmet okozó problémával, úgy, hogy látszólag normális segítséget nyújtanak. A függőség fogház, megfosztja az embert a szabadságától, rabszolgává teszi, akitől vagy amitől függ, legyen ez egy személy, valamilyen anyag, cselekvés vagy bármi más.

Szenvedély nélkül persze lehet élni, de nem érdemes, vallják egyesek. Szerintük a lelkesedést még akkor is érdemes vállalni, ha szenvedés forrása, mert nélküle a kapcsolat sótlan, míg vele teljes, csodálatos és gyönyörű. Kierkegaard szerint a szenvedély nélküli élet egy „mint-ha” létet eredményez. A rajongó emberek aktívabbak, előnyük származik belőle, hiszen vágyódásuk örömmel, jó érzéssel tölti el őket, és hajlamossá teszi arra, hogy jelentős mennyiségű időt és energiát fordítsanak rá, létezésüket megtölti élettel. Bennük olyan, szenvedélyeket irányító energiák működnek, amelyek áramlásban tartják őket, alkotásra késztetnek, arra ösztönöznek, hogy még mélyebben belemélyedjenek az aktuális témába, még többet tanuljanak valamiről, még jobbá kívánjanak válni abban, amit csinálnak.

A szenvedélyt nem tanácsos elfojtani, mert kísértetként visszajár, jobb felismerni, megszelídíteni, szolgálatunkba állítani.

Emberi létünk leegyszerűsítve három kulcsfontosságú terület köré szerveződik: 1. magánélet (párkapcsolat, családi kör), 2. szabadidős tevékenységek, 3. egzisztenciális, megélhetési elfoglaltságok (munka/alkotás). Ha e három terület között optimális az egyensúly, nyugalmi állapotban vagyunk. Ez a harmónia teszi lehetővé a szükség szerinti rugalmas változtatást, fenntartani az egyensúlyt a magánélet, a munka és a hobbi között. Veszélyes állapot akkor alakul ki, ha valamelyik terület nem működik jól, és ezért egyensúlyvesztés, arányeltolódás alakul ki. Ilyenkor az egyik tevékenység túlsúlyba kerül, és a másik, „sérült” területről energia vándorol el a másik irányba. A harmonikus állapot sérülése hosszú távú agyi változásokat okoz az agy stresszért, öröm- és jutalomérzet kialakulásáért, illetve az önkontrollért felelős részében. Az agyunk jutalmazási rendszere úgy működik, hogy örömöt idéz elő az, amikor valamilyen pozitív hétköznapi esemény történik velünk. Például testmozgás, családdal/baráttal való időtöltés, finom étel elfogyasztása. Ez ösztönöz arra bennünket, hogy újra és újra megismételjük ezeket a dolgokat, hiszen akkor ismételten tapasztalni fogjuk ugyanazt a pozitív érzést. A baj akkor kezdődik, ha egy bizonyos anyag vagy tevékenység átveszi a pozitív érzést előidéző dolog szerepét, és fokozza a késztetést arra, hogy az egyén egyre többet fogyasszon, vagy egyre többször ismételjen meg valamit ahhoz, hogy ugyanazt a hatást elérje, mint előző alkalommal. Eközben az illetőnek egyre kevésbé szerez ugyanolyan jutalmazó érzést, mint korábban, függőség alakul ki, miközben a függőség tárgyának hanyagolása kellemetlen elvonási tüneteket eredményezhet. Gyakran érzi úgy, hogy már csak azért kell megismételnie valamit (szerhasználatot, elfoglaltságot), hogy a megvonásból adódó panaszokat elkerülje, és „normálisan” érezze magát. Ennek folytán a szenvedély különös természetű dolog, melynek van pozitív és negatív oldala is. A harmonikus szenvedély olyan pozitív, kontrollált cselekvés, amikor mi választjuk meg a szenvedély tárgyát, a mi kezünkben van az irányítás. Ilyenkor serkenti a cselekvést, és nagyobb aktivitásra késztet, mégpedig úgy, hogy beépül a személyiségünkbe, energiát mozgat meg bennünk, lendületet ad nekünk, elégedettebbek leszünk az életünkkel, boldogabbnak valljuk magunkat.

Más a helyzet az úgynevezett megszállott szenvedéllyel, az már inkább negatív előjelű. Ide a függőségek tartoznak: amikor az ember leküzdhetetlen vágyat érez bizonyos cselekvés, például az ivás vagy a kábítószer-használat iránt, azt nem tudja kontroll alá helyezni, mivel maga a kényszerítés vezérli.

Végül is, ha több szenvedélyességet szeretnénk vinni szürke hétköznapjainkba, megszívlelendő T. Seelig tanácsa: „Gyakran találkozom olyan emberekkel, akik kétségbeesetten keresnek magukban valamit, amitől azt remélik, hogy majd szenvedélyesen ösztönözni fogja őket. Láthatóan nem tudják, hogy a legtöbbünknél a cselekvés vezet a szenvedélyhez, nem pedig fordítva.”

Hozzászólások
Hozzászólások
0
Hozzászólás küldése
1000 karakter áll rendelkezésére
A megjegyzésekben kifejtett vélemények a hozzászólások szerzőinek magánvéleményei, és nem tükrözik az internetes portál véleményét. A megjegyzéseket moderáljuk és jóváhagyjuk az általános szerződési feltételeknek megfelelően.
Támogatóink
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabjuk a tartalmakat és reklámokat, hogy működjenek a közösségi média funkciók, valamint hogy elemezzük a weboldal forgalmát. Bővebben a "Beállítások" gombra kattintva olvashat.
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabja az oldalon megjelenő tartalmat és reklámokat..