home 2024. március 29., Auguszta napja
Online előfizetés
„Minden erők tömörülnek”?
Stanyó Tóth Gizella
2014.03.26.
LXIX. évf. 13. szám
„Minden erők tömörülnek”?

A kora esti szürkületben sötéten rajzolódott ki kicsiny templomunk szebb időket megért, még mindig felújításra váró tornya. Jelezve, hogy jó irányba haladunk, s mindjárt megérkezünk. Vissza-visszatérő látogatóként is, barátként is — de a leginkább a „strázsák őrzőinek” erkölcsi támogatójaként — jól tudom, hogy minden jó szándékú, segítőkész ember előtt nyitva áll az egykori református parókia nagykapuja (Március idusi naplójegyzet Nyékincáról)

Mi lesz, ha a fiatalok nem jönnek?”

Tucatnyi éve már, hogy többszörös küldetést tölt be a fokozatosan megújuló porta. A nyékincai Petőfi Sándor Magyar Művelődési Egyesület vezetősége Hegedűs János elnökkel és Gudelyevity Annuska alelnökkel az élen 2002-ben ötven esztendőre vette oltalmába — annak rendje és módja szerint — az akkor igen lepusztult állapotú templomot a parókiával együtt. A művelődési élet fellendítése, az anyanyelvtanulás és -ápolás serkentése, valamint a magyar istentiszteletek megtartása a fő céljaikhoz tartoztak.

Tartoznának most is, ha: „Kicsi fehér templomotokba / Most minden erők tömörül(né)nek.”

Már hetek óta idézem magamban Reményik Sándor Templom és iskola c. költeményét. A március 15-ei ünnepi megemlékezés kapcsán hívtam Hegedűs elnököt, mindjárt mondta: szeretnék, ha ismét Nyékincán lenne az 1848-as szabadságharc központi ünnepsége Szerémségben. Noha tavalyi megállapodásuk szerint minden évben más településen kellene megszervezni a központi rendezvényeket. Érveiket végül is elfogadta a többi szerémségi magyar művelődési egyesület vezetősége. Nyékincán látható talán a legjobban a megtorpanás. Most, amikor már számos feltétel adott volna a jobb minőségű munkára. A templomtoronyén kívül szinte minden égetően fontos felújítást elvégeztek az épületen, tavaly elkészült a régen várt vizesblokk is. A megígért pénz — mintegy 170 ezer dinár — azonban mindmáig nem érkezett meg, így a Petőfi vezetősége nem tudta kifizetni a szerelőket.

— A legnagyobb gondunk mégsem a pénz, az csak megjön egyszer. Igaz, kellemetlen folyton azt mondani az embereknek, akik becsületesen elvégezték munkájukat, hogy legyenek türelemmel. Mégis inkább azért aggódunk, hogy mi lesz, ha a fiatalok nem jönnek többet a Petőfibe. Az ősztől, vagyis az idei iskolaévtől megszűnt a támogatás az anyanyelvtanulásra, -ápolásra. Az újabb rendelet szerint azért, mert csak azok a diákok kaphatnak támogatást, akik az iskolában tanulnak magyarul. Nyékincán a Petőfiben tartottuk a magyarórákat. A tánccsoport is lemorzsolódik lassan, szinte ugyanazok a gyerekek, fiatalok jártak folklórra, akik a magyarórára is. Félő, hogy nem lesz, aki továbbviszi több mint egy évtized nem kis erőfeszítéseket kívánó tevékenységét. Az MNT illetékeseinek is felhívtuk a figyelmét. Most kellene éreznünk itt, a végeken az összefogás, a támogatás fontosságát. Nem volna szabad most feladni. Itt voltál velünk te is a kezdettől, láthattad, honnan indultunk, és hogy mit tudtunk felmutatni a tizedik évfordulóra. Mi megtettük az első lépéseket, és most nagyon jól jönne mind az anyagi, mind az erkölcsi támogatás.

A templom még áll

Közben érkeznek a környező települések képviselői: Herkócáról, Platicsról, Maradékról, Satrincáról, Dobradóról, Szávaszentdemeterről (Sr. Mitrovicáról), Árpatarlóról (Rumáról). Kérdéseimre hasonló válaszokat kapok, Maradékot kivéve ugyanis mindenütt megszűnt az anyanyelvtanulás, -ápolás. — Maradékról az ősztől iskolabusz szállít négy tanulót — két elsőst és két másodikost — Újvidékre a Petőfi Sándor Általános Iskolába — mondja Halász Dániel református lelkipásztor. — Nagyon sokat jelent, hogy magyar tannyelvű tagozaton tanulnak a diákok. De ha erre nincs mód, akkor az eddigi tapasztalatok alapján kellene lehetővé tenni a magyar nyelv tanulását — kapcsolódott a beszélgetésbe Jovanovity Edit magyartanárnő (aki Szabadkáról került Szávaszentdemeterre). — Kár volna most feladni — egészítette ki Bertúk Eszter (pirosi, most Szávaszentdemeteren élő) szintén anyanyelvápoló. Herkócán például a katolikus plébánián külön tantermet alakítottak ki a magyar nyelv tanulására, Platicson pedig egy családi házban tartották meg ezeket az órákat tizenegy gyermek számára.


Vendégek és házigazdák

A meghitt beszélgetések sokszor olyan gondolatokat is felszínre hoznak, amelyekről nem szívesen beszél az ember. Megint eszembe jutnak Reményik idézett versének sorai... A templom még áll, s ha a Gondviselés továbbra is velünk lesz, megérjük, hogy megújul a tornya is. Ahhoz viszont, hogy a kis- és a nagy diákok ismét beüljenek a parókia padjaiba, összefogásra és átfogó, vonzó programra lesz szükség. Csak így töltheti be templomunk a jövőben is hármas funkcióját, s lehet az ökumenikus és művelődési élet, valamint az anyanyelvápolás színhelye. Azért, hogy az elkövetkező esztendőkben ne ismétlődhessen meg, hogy jobbára csak idősebbek jönnek el a rendezvényekre. Így volt ez most is a magyar szabadságharc nagy érdeklődésre számot tartó 166. évfordulóján is, amely a nemzeti imánkkal kezdődött.

„Ti megbecsültök minden rendet, [...] / De ne halljátok soha többé / Isten igéjét magyarul?! / S gyermeketek az iskolában / Ne hallja szülője szavát?! / Ne hagyjátok...”, hogy ez bekövetkezzen, mert akkor végkép kihal a magyar szó a végeken. „A minden rendet megbecsülve” méltósággal kell éltetni eleink évszázados küzdelmét. Az idősödő szerémségi magyarok szerint összefogással, az anyaország és az MNT támogatásával talán még nem is késő.

— A dicső múltunkról való megemlékezéssel önmagunkat is erősítjük — mondta Hegedűs elnök, köszöntve a szerémségi magyarok képviselőit és az újvidéki vendégeket, köztük dr. Csáky S. Piroska nyugalmazott egyetemi tanárt, a Magyar Kultúra Lovagját, Berta Zoltán rendezvényszervezőt, Bordás Győző írót, Varnyú Ernőt, a VMSZ Szerémségi Körzeti Szervezetének elnökét, valamint az idén hetvenéves Magyar Szó Magvető melléklete élőújságjának részvevőit: Varjú Márta főszerkesztőt, Varga Attila szerkesztőt, Kocsi Zoltán újságírót és Tóth Bátori Erzsébet könyvtárost, a Magvető-bemutató házigazdáját.


A maradéki vegyes kórus

Öt évvel ezelőtt szorongva, egy kicsit félve tartották meg Maradékon az első, szabadságharcról való ünnepi megemlékezést, idézte fel Berta Zoltán az előzményeket. Édesapja, Berta Géza a maradéki Petőfi Sándor Művelődési Egyesület oszlopos tagja, sokéves elnöke mindenben támogatta. Szerémség volt talán a Kárpát-medencében az egyetlen vidék, ahol az újabb történelmi időkben nem volt ildomos a magyarság jeles időszakait nyilvánosan emlegetni. S azt, hogy nem volt hiábavaló a hosszú évtizedekig tartó hallgatás utáni törekvés, bizonyítja, hogy évről évre többen vannak az ünnepi megemlékezéseken. Jelentős mértékben hozzájárult az is, hogy Maradékon 2000-ben megalakult a VMSZ első szerémségi tagszervezete.

A szabadságharcról szólva Bordás Győző író Kalapis Zoltán Negyvennyolcnak nagy idejében című könyvéből idézett előadása felvezetőjében. Mintha ott folytatta volna, ahol tavaly abbahagyta, hiszen akkor is ő beszélt a forradalom jelentőségéről személyes élményein átszűrve, melyek egy része Az Úr órája című könyvében is megjelent. Ezúttal szélesebb régiónkról, a Délvidék mártírjairól: Kiss Ernő, Lázár Vilmos, Schweidel József, Leiningen-Westerburg Károly és Damjanics János külön-külön is regénybe kívánkozó élettörténetéről beszélt.

— Szerencsésnek mondhatják magukat azok, akik a családjukban hallottak a magyar történelem fontos eseményeiről — mondta Varnyú Ernő. Neki nem adatott meg ez a lehetőség. Csak jóval később tudatosulhatott benne a múlt jelentősége. Egyúttal a reményét is kifejezte, hogy jobb, békésebb idők jönnek, amikor a gyerekek az iskolában a mainál is alaposabb történelmi ismeretekre tehetnek szert: „Ez nem politikai kampánytéma. Nekünk kell egymást erősítenünk tudással, összefogva, hogy a mindenkori köztársasági parlamentben minél több képviselőnk legyen, aki közvetlenül küzd érdekeinkért, mert itt akarunk élni, és magyarként érvényesülni.”

A megemlékezést felemelővé tette Koroknai Hunor (Maradék) Petőfi Nemzeti dalának szavalatával. Berta Áron (Maradék-Újvidék) a Kossuth-nótát játszotta hegedűn, a maradéki vegyes kórus és a dobradói asszonykórus pedig katonadalokat adott elő. Az ünnepi megemlékezés végén Gudelyevity Annuska (Nyékinca), Balogh Mihály (Árpatarló/Ruma) és Berta Géza (Maradék) megkoszorúzta Petőfi mellszobrát.

Hozzászólások
Hozzászólások
0
Hozzászólás küldése
1000 karakter áll rendelkezésére
A megjegyzésekben kifejtett vélemények a hozzászólások szerzőinek magánvéleményei, és nem tükrözik az internetes portál véleményét. A megjegyzéseket moderáljuk és jóváhagyjuk az általános szerződési feltételeknek megfelelően.
Támogatóink
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabjuk a tartalmakat és reklámokat, hogy működjenek a közösségi média funkciók, valamint hogy elemezzük a weboldal forgalmát. Bővebben a "Beállítások" gombra kattintva olvashat.
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabja az oldalon megjelenő tartalmat és reklámokat..