- Szalai Attila illusztrációja

A magyarság és a keresztény hit világának találkozását és együvé tartozását a
magyar nép az első magyar király, az államalapító Szent István személyéhez köti. Bár a magyar államiság és a kereszténység alapjait Géza fejedelem, István apja rakta le, az állam megalapítását már Szent Istvánnak köszönhetjük. Az ő uralkodása idején csatlakozott Magyarország Európához. Ahhoz az Európához, amelytől az anyaország határain kívül rekedt magyarok - kiváltképpen a délvidékiek - nagyon távol estek. Szent István ,,nagy Magyarország"-át feldarabolva egy nemzetet, egy tőről sarjadt népet választott el és tépett széjjel Trianon, és most mi itt, a déli végeken csak várjuk, hogy eljön egyszer ismét valaki, aki Szent Istvánhoz hasonlóan összefogja a Kárpát-medence magyarságát.
Milyen országban szeretne élni? - kérdeztük olvasóinktól.
FREMOND Árpád, a Vajdasági Magyar Szövetség Ifjúsági Fórumának a szóvivője:
- Az igazat megvallva még nem gondolkodtam el igazán azon, hogy milyen országban szeretnék élni. Számomra a Vajdaság - azon belül Topolya község és Pacsér - jelenti a jövőt és azt a helyet, ahol élni szeretnék. Fontos számomra, hogy egy országban az emberek toleránsak legyenek egymás iránt, hogy ne a pénz számítson igazán, hanem inkább egymásra figyeljünk és egyik ember mindenben legyen tekintettel a másikra. Tudom, hogy most nagyon nehéz helyzetben élünk, hogy igen nehéz most magyarnak lenni itt, a Vajdaságban, és a kosovói történések is aggodalomra adnak okot. Mégis bizakodunk, hogy egyszer mégis jobb lesz. Nagyon szeretném, ha Vajdaság autonóm tartomány lenne, és ha ez megvalósul, minden bizonnyal ez lesz az az ország, amelyben élni szeretnék.
BERTA Illés szabadkai nyugalmazott közgazdász:
- Szent István országában élnék szívesen, ahol a magyar magyar volt, és nem idegen, mint itt, Szerbiában. Ahol a tisztességesen elvégzett munkáért tisztességes bér járt, és ahol nem érte ennyi megaláztatás a magyar embert. Ha választhatnék, csakis olyan országban élnék, amelyben királyság van. Hiszen látjuk: ma, a XI. században is azok az országok fejlettek mind gazdaságilag, mind kulturálisan, amelyben királyság van. Így volt ez a régi, nagy Magyarország fénykorában is. Az az ország lenne a szívem szerint való, abban élnék szívesen!
SZABÓ Judit újvidéki történész:
- Olyan országban szeretnék élni, ahol még a kerítés is kolbászból van; ahol a becsületes munkával kiérdemelt fizetésből a mindennapi kenyerünkön kívül másra is futja; ahol a náthán kívül más betegség nem létezik; ahol nemcsak a könyv és a kutya az ember ,,legjobb" barátja; ahol a háború, a nemzetek közötti gyűlölet, a széthúzás és az irigység ismeretlen fogalom; és ahol a magyar nemzet útját, sorsát, a Szent Istvánhoz hasonló keresztény lelkületű államfők egyengetik.
JUHÁSZ Annamária szabadkai középiskolás:
- Olyan országban élnék szívesen, ahol megbecsülik az embert, lehetőséget nyújtanak számára a továbbtanulásra, ahol nem firtatják, hogy milyen nemzetiségű, és ahol azt a munkát végezheti, amely nemcsak biztos megélhetést, de örömöt is jelent a számára. Olyan ország kell, ahol nem a pénz és a politikai elkötelezettség tesz naggyá valakit, hanem a tehetség, a műveltség és a mások iránti tisztelet. Olyan ország, amelyben minden ember egyenértékű, és ahelyett, hogy elnyomnák, önzetlenül segítik a nélkülözőket. Én egy ilyen országban szeretnék élni, habár jól tudom: a világon ilyen nem is létezik.
STEFANIGA Szilárd, a Délvidéki Magyarok Ifjúsági Szervezetének elnöke:
- E meglehetősen fennkölt kérdésre, hogy milyen országban szeretnék élni, egyszerű válaszom van: olyan országban, ahol lehet dolgozni, tisztességes fizetést kapni, a szülőktől idejében elköltözni, családot alapítani, a betevő falatra valót megkeresni, s netalán még valami ,,luxus"-t is megengedni magunknak, pl. vasárnap a családdal fagylaltot nyalogatni, esetleg hétvégi gyalog-túrát tenni, fürdőbe menni, s évente egyszer nyaralni. A fenti dolgok a 21. században elvileg már az alapvető emberi jogok közé tartoznak, s mégis a ,,nagybetűs" Európában, annak egy félreeső szegletében egy fiatal számára csak vágyálmok maradnak. Mert egy fiatal diplomás itt Szerbiában nem kap munkát, vagy pedig kénytelen éhbérért vadkapitalistáknál dolgozni, nem tud elköltözni a szüleitől, nem tud önálló otthont teremteni, nem tud családot alapítani, s annak tisztességes megélhetéséről és életéről gondoskodni. S az emberi élet olyan apró örömei, amelyek igazán emberré teszik az embert, mint pl. egy hétvégi kirándulás a családdal, elérhetetlenek maradnak. Mert nincs autójuk, amivel elutazhatnának, de ha van is, nincs pénzük üzemanyagra, hát még egy-egy múzeumi belépőre. Bár sarkítottan festettem le a dolgot, s lehet, hogy rám nem teljesen jellemző, sajnos, a délvidéki magyar fiatalok ezrei nap mint nap szembesülnek a fenti problémákkal. S még kérdezik, hogy miért akar a fiatalok 80 százaléka elköltözni ebből az országból?
HARMAT Tibor magyarkanizsai vállalkozó:
- Az álmaimban egy olyan ország él, amelynek partjait az óceán vize mossa, pálmafák árnyékában, koktélt szürcsölgetve gyűlik a pénz a bankszámlámon. Körülötte a családom, a szeretteim. Mindenki egészséges és boldog, és én mindegyikük számára képes vagyok azt a fényűzést biztosítani, amiről a legtöbb ember csak álmodhat. A valóság azonban sokkal komorabb. De maradva némiképp a realitás talaján, azt kell mondanom, hogy olyan országban szeretnék élni, ahol béke és szeretet uralkodik, ahol megbecsülik és barátként szeretik egymást az emberek. Természetesen fejlett gazdasággal, kultúrával, oktatással és egészségüggyel rendelkezik, és szinte mindent megkaphat az ember, amire szüksége van. Egyetlen mondatba foglalva: olyan országban szeretnék élni, amelyben biztosítva vannak a feltételek ahhoz, hogy az ember boldognak érezze magát, és ugyanolyan boldog embert nevelhessen nehézségek és lemondások nélkül a saját gyermekeiből.