A vajdasági magyar pártok szót emeltek az igazságszolgáltatásban alkalmazott kettős mérce ellen. Tették ezt az ellen a bírósági határozat ellen való tiltakozásuk jeléül, amely összesen hatvanegy év börtönbüntetéssel sújtja az öt temerini magyar fiatalembert, akik megkínoztak egy szerb férfit. Az ítélet súlyos. Még a hágai törvényszék sem szabott ki ehhez hasonló büntetést a háborús bűnösökre. De a most elítélt fiatalemberek magyarok. Talán éppen ez az oka a mértéktelen ítélkezésnek. Legalábbis erre utalnak az utóbbi néhány év történései. Például a magyarok elleni atrocitások, a nemzetiségi és vallási alapon történő gyűlöletszítás, a temetőgyalázások, mely bűntettek elkövetői szinte kivétel nélkül nem magyar ajkúak voltak. A rendőrség nem sokat tett. Ha vizsgálatot indított is a szóban forgó ügyekben, azt nem a lehető legnagyobb körültekintéssel tette. Az igazságügyi szervek pedig ejtették a vádakat, vagy a legenyhébb büntetést rótták ki az elkövetőkre.
Most azonban - a büntető törvénykönyv rendelkezéseit is figyelmen kívül hagyva - embertelenül súlyos büntetést mondtak ki az öt magyar fiatalemberre, akik - kétségtelenül - iszonyatos cselekedet követtek el. Ezért büntetés jár, hiszen a törvény egyformán vonatkozik mindenkire. Vagy mégsem?
Arról nem is beszélve, hogy a megkínzott férfi már olyan jó egészségnek örvend, hogy a napokban nők molesztálásáért tartóztatták le. Késsel a kezében legalább hat fiatal nőt ijesztgetett és rabolt ki.
Miért a kettős mérce? - kérdeztük olvasóinktól.
BOZÓKI Antal újvidéki ügyvéd:
- Hogy miért a kettős mérce? Ezt nem tőlünk, magyaroktól kellene megkérdezni, hiszen éppen ellenünk irányul. Sajnos, van ilyen. Más-más büntetést szab ki a főügyészség és a bíróság a többségi nemzethez, illetve a kisebbséghez tartozók esetében. Mint jogász, csak azt mondhatom, hogy a törvény egyformán érvényes mindenkire vallási és nemzetiségi hovatartozástól függetlenül. A temerini fiatalok esetében nem ez történt. Az ítéletet meghozók több rendben is megszegték a büntető törvénykönyvben megfogalmazottakat, maga az ítélet pedig egyszerűen elrettentő. Még Biljana Palvšiæot sem ítélte ennyi év szabadságvesztésre a hágai törvényszék! Az ítélet tehát aránytalanul szigorú, és annak ellenére, hogy maga az áldozat is azt állította, hogy a bűntettnek semmilyen nemzetiségi vonatkozása nem volt, azt sejthetjük, hogy ez a kisebbségek elrettentésének célját akarja szolgálni. Elgondolkodtató, hogy egyetlen bűnvádi feljelentés sem történt a nemzetiségi, faji vagy vallási alapon történő atrocitások, uszítások elkövetői ellen. Rossz érzést kelt a polgárokban, hogy ebben az országban az igazságszolgáltatás nemzetiségi alapon törvénykezik. Felrójuk a hatóságoknak, az ügyészségnek és a rendőrségnek, hogy hogyan végezték el a többi esetben - kiváltképp a magyarok ellen elkövetett rendbontások és egyéb bűncselekmények során - a szükséges kivizsgálásokat. A törvények azért vannak, hogy betartsuk őket, és hogy egyformán alkalmazzuk őket mindenkire.
MÉSZÁROS Tibor szabadkai nyugdíjas:
- Biztos vagyok abban, hogy a nem szerb ajkúakra más, törvénykönyvben meg nem fogalmazott törvények vonatkoznak. Nem ez az első eset, hogy a magyar elkövetőt szigorúbban büntetik, mint a szerbet. Felháborító és elszomorító is egyben, hogy ilyen körülmények között igyekszünk megőrizni a toleranciát, a békés egymás mellett élést. A törvénykezők - akik kivétel nélkül szerb nemzetiségűek - ragadozóként csapnak le a nem szerb elkövetőkre, mintha ily módon kívánnák levezetni rajtuk a bennük felgyülemlett dühöt és gyűlöletet a más nemzetiségűek iránt. Azt azonban nem szabad elfelednünk, hogy a szóban forgó öt temerini magyar fiatal bűntettet követett el, és ezért igenis büntetés jár. Én ez ellen nem is szállnék vitába senkivel sem, hiszen aki bűnös, azt el kell ítélni. Na de ilyen szigorúan? Szeretném azt látni, hogy hasonló mértékű büntetést rónak ki egy szerb ajkú elkövetőre, aki hasonló bűncselekményt követ el. Hiszen van néhány példa arra is, hogy a szerbek kivételezett helyzetben vannak. Mennyi év börtönbüntetést kapott például az a belgrádi szerb fiatal, aki alkohol és kábítószer befolyása alatt halálos kimenetelű balesetet okozott a szabadkai rendőrség épülete előtt néhány évvel ezelőtt? Vagy az a gyilkos, aki egy magyar lányt ölt meg szintén Szabadkán, helyette viszont egy másik, ártatlan fiatalember sínylődött egy kerek esztendeig a börtönben? Mi lett a temetőgyalázókkal, a magyar fiatalokat véresre verőkkel, a gyűlöletszításra buzdító falfirkák ,,gyártóival? Semmi. Megúszták. Mert szerbek. Mert még mindig ők vannak többségben.
MATUSKA Márton publicista:
- Annyira benne vagyunk a jogtalanságban, hogy már-már nem is tartjuk számon sérelmeinket. Az utcán, a buszban ránk szólnak, hogy ha anyanyelvünkön beszélünk. Az országban ilyenné vált a hangulat azok után, hogy a magyarjainkat - minden tiltakozásunk ellenére - egymás ellen vitték harcolni a délszláv testvérnépek háborújába. A szláv menekülteket nemzetközi - holland - pénzen telepítették Temerinbe, a magyarok közé. Mit tettek ez ellen az itteni magyar politikai pártok? Fel tudnám sorolni, de ennek most nem itt a helye. Azt azonban meg kell mondani, hogy akadt magyar politikusunk, aki annak idején kijelentette: ide annyi menekültet fogadunk be, ahány jön. Emlékszünk-e még arra, kik mondtak ilyet, s kik cselekedtek így? Arra emlékszünk-e, kik mentek közülünk Kosovóba Miloševiæet védeni az alábánok ellen? Ki emlegeti ma már, hogy az államhatalom elnyomó rendszerének elemét látjuk abban, hogy Magyarkanizsa, Zenta, Ada - a Délvidék legmagyarabb régiója - a nagykikindai belügyi körzethez lett csatolva, nehogy Bácska északi része - Szabadkával, Topolyával, Kishegyessel és Óbecsével - túl magyar lehessen? Államilag is szított műbalhé kerekedett abból, amikor ezek a magyar községek valamiféle összefogást hirdettek, bár abból egyébként nem lett semmi. S akadt-e állami funkcióban lévő magyar politikus, aki ezt a sérelmünket a maga hivatali és politikai tekintélyével orvosolta volna? Vagy kijelenti: nem vállalok tisztséget, ha ezt nem orvosolják! Van-e nekünk olyan iskolahálózatunk, amely a mi nemzeti történelmünket tanítja? Van-e pénzünk, jogunk ilyen hálózatot létrehozni? Egyházainktól, földbirtokosainktól, gyárosainktól bő fél évszázaddal ezelőtt elvették vagyonukat, nem hozhatnak létre alapítványt, hogy nekünk megfelelő módon pénzelhessék a tájékoztatást, a művelődési életet, a könyvkiadást. Elismerte-e ez az állam, hogy a Délvidék magyarjait súlyos nemzeti sérelem érte a legutóbbi ,,felszabadításunk” során? Ilyesmiből adódik a kettős mérce, s ez maga a kettős mérce. Nos, miért van ez így? Mert nem tekintenek bennünket nemzetalkotónak. S megosztanak bennünket, amikor a húsosfazék födelét fölemelik. Amikor koalícióra lépünk szerb nemzeti pártokkal, kikötjük-e feltételül, hogy akkor lehet róla szó, ha ezeket a súlyos sérelmeinket orvosolják? Szókimondóbban: ne azt kössük ki, hogy hány magyar miniszter, miniszterelnök-helyettes, községi elnök legyen. Mert ha ilyen kikötés nélkül kerülnek politikusaink az ingatag bársony- vagy elnöki székbe, akkor nem a magyar kisebbség érdekeit, hanem a kormányét védik. Tőlünk pedig elidegenednek.
Térjünk már észhez, és ha ilyen kérdésekben végre nemzetközi vizsgálatot folytatnak nálunk, akkor mi szégyenlősen ne hallgassuk el a sérelmeinket, s az anyaországi politikusokat ne arra vegyük már rá, hogy azt nyilatkozzák: a magyarverésben nem látnak állami szándékot. Az első világháború után és a második után is a többségi szláv nemzetállam arra a homokvárra épült, amit idegengyűlöletnek neveznek. Össze is omlott. Most formálódik egy új állam. Bele akarunk szólni, bele kell szólnunk alkotmánya készítésébe! A mi érdekeink védelmét csak mi fogalmazhatjuk meg. Ennek most van az ideje. Mondjuk, ezt kellene beleíratni: ,,A magyarságnak joga van kisebbségi autonómiához.” S annak vezetőit mi magunk válasszuk ám! Nos, lássuk, magyar politikai pártok! Ne csak a sérelmekről essen szó tehát. És lássuk ehhez a támogatást, EU-tag Magyarország!