A földszinten, ahol egykor az üzlethelység volt, ma mezőgazdasági állomás kapott helyet, az emeleten levő lakosztály pedig irodaként szolgál. Mégis, több mint 60 év eltelte után is, a ház azt a benyomást kelti, mintha csupán arra várna, hogy ismét a gazdája vállalkozását, családja otthonát szolgálja. Amikor az épület elkészült, az utca még Sándor király nevét viselte, majd volt Adolf Hitler, Tito marsall, Szerb Önkéntesek, jelenleg pedig I. Péter király utca. A nagykikindai főutcán lévő ház örököse Kemény Gyula lenne, vagy talán lesz is a kártérítési törvény érvényesítése után. Családját az 1945-ben végrehajtott konfiszkáció értelmében fosztották meg a vagyonától, tekintet nélkül arra, hogy nem ,,működött együtt az ellenséggel'. Keményék legfiatalabb sarja, Gyula, az ötvenes években a németországi Frankfurtban talált új hazára, ahol családot is alapított.
Kohn Samuel fiai Szlovákiából telepedtek le a Bánságban, miután 1899-ben magyarosították a nevüket. Tették ezt azzal a szándékkal, hogy könnyítsenek a fiaik továbbképzésén, mert csupán ily módon lehetett beiratkozni a Monarchia főiskoláira. Így aztán Arnold Bécsbe, a Kereskedelmi Akadémiára, Ignác és Ede pedig Pestre került. Arnold 1914-ben elvette feleségül Haas Etelkát, egy tekintélyes zsidó orvos lányát. A fiatal pár ekkor úgy határozott, a jövendőbeli szerencséjüket az ország Délvidékén keresik. A török kiűzése után a Bánság az ígéret földjének mutatkozott. A választásuk Nagykikindára esett, amely település már 1774-től kezdve városi rangot élvezett. A magyar, szerb, német és még annyi más nemzet lakta kisváros a 19. század végén már 22 ezer lakost fogadott be. A zsidó közösség itt is kicsiny volt, akár a Bánság többi településein. Tagjai leginkább a Cseh, Morva, valamint a Szlovák vidékről származtak. Többnyire a német nyelvet használták, de a kornak megfelelően akkoriban mindenki beszélt magyarul is. Kevéssel kikindai letelepülésük és az első fiuk megszületése után Arnold behívót kapott. Kitört az első világháború. Többszöri sebesülés után, az 1918-as visszatérésekor a háromfelé darabolt Bánát várta, de ez jellemezte a családját is. Ignác és Ede Budapesten Kun Béla kommunistáihoz csatlakozott. Arnold továbbra is Kikinda mellett döntött, ahol üzletet nyitott, és mezőgazdasági gépek árusításába fogott. Ez bölcs döntésnek bizonyult, hiszen abban az időben Bánát és Bácska lakosságának a nyolcvan százaléka a földművelésből élt meg. A városban rövidesen három család szakosította magát a mezőgazdasági gépek forgalmazására: a zsidó Kemény és Steiner mellett a német Czanik is. Ekkor megszületik a család legfiatalabb sarja, Gyula, kit élete során Gyuszi, Gyuszkó, de nagyanyja szerint Julije, sőt még Jócó néven is dédelgettek. A családban magyarul, németül és szerbül beszéltek. A második világháború kitörésével sok minden megváltozott, ekkor mutatkozott meg az évtizedeken át békében élő szomszédok igazi arca is.
- A házunkba naponta bejártak a német szomszédaink, és magukkal vittek mindent, amire csak kedvük mutatkozott - meséli Gyula.
A sajtó első oldalán olvasható szövegek nyüzsögtek az ilyenféle hitegetéstől: ,,Mi nem magunkért küzdünk, hanem mindent Németországért teszünk, hisz mi múlandók vagyunk, csak Németországnak muszáj élni.' Ebben az időben a városi parancsnokság listát állított össze minden zsidó ingatlanjáról, bankszámlájáról. Minden ilyen tulajdonban lévő vállalkozás az új fennhatóság birtokába került. Keményék házába egy napon Alexander Czanik, a volt üzleti vetélytárs lépett be az immár újonnan felhatalmazott felügyelő szerepében.
- Anyámnak egy nevetségesen kicsiny összeget kínált fel a jól bejáratott üzletért. Anyám elutasította. - Akkor rendben - válaszolta Czanik -, vannak erre más módszerek is!
Egyes zsidókat ekkor már kényszermunkára vittek. Augusztus 14-én a Kemény család is parancsot kapott a városi zsinagógába való gyülekezésre.
- Felismerhetők voltak azok a népi németek, akik házunkban arany vagy más érték után kutattak. Itt már az erőszakos követelőzésig szították a türelmetlenségüket, miközben véresre vertek több nőt, hogy netán mégis rejtett ékszerre találjanak.
Gyulát és édesanyját innen tovább, Becsére deportálták. Itt sikerül utoljára Pajo bátyját is látnia, ki Pestre menekült, és ott 1944-ben, egy utcai igazoltatáson agyonlőtték. Apja, Arnold 1938-ben bekövetkezett halála után, anyja rövidesen Dragomir Gašiæ-hez megy férjhez. Ez a szerb nemzetiségű férfi igen impulzív természetű volt, ami mértéktelenséget is jelentett a bátorság, a szerelem, de a gyűlölet megnyilvánításában is. A háború kezdetén csetnikként fogságba került, de hamarosan megszökik a börtönből, és Belgrádba veszi útját. Itt a Gestapohoz fordul, és addig rimánkodik felesége Etelka, és közös ,,kisfiuk' érdekében, hogy az okiratok hamisítása után kihozza feleségét és az akkor már 14 éves Gyulát a lágerból. Az anya és fia ettől kezdve titkos életet folytatva, rejtőzködve, állandó éhségben, bizonytalanságban, félelemben éli át a háborút. Gyulának sajnos semmilyen okiratai nem voltak, így élete gyakran egy cérnaszálon függött. A felszabadulást megélve senki sem gondolt arra, hogy immár egy második terrorral kell hamarosan szembesülnie az édesanyjával együtt. Visszatérve Kikindára a kirabolt, üres ház sem várta, hisz azt még 1941-ben Czanik a saját nevére jegyeztette be. Etelka ugyan rövidesen visszakapta a házát, de ezt újabb kommunista határozat követte, amelynek értelmében, és a ,,nép nevében' állami tulajdonba került a vagyonuk. Gyula és édesanyja az a mindössze 10 zsidó közé tartozik, aki átélte a holokausztot, és a háború után visszatért Kikindára. Gyula ezt követően kivándorol Izraelbe, majd 1958-ban visszatér édesanyja halálos ágya mellé. A hazáját végképp 1959-ben hagyta el, amikor a németországi Frankfurtba telepedik le. Itt családot alapít egy német lánnyal, és úgy tűnik, új hazára talált. Ha egyszer sikerülne visszakapnia a családi örökséget, a szülőházát a nagykikindai zsidó hitközösségnek szeretné ajándékozni. A néhány évvel ezelőtt megalakított közösség tagsága a napjainkban igen aktív. Összejöveteleiket az erre a célra kapott helyiségekben tartják, az egykori Avala Szálloda szobáiban. Terveik szerint emlékszobát rendeznének be a 360 zsidó áldozatnak a városból, akik nem élték át a fasiszta terrort.