Antalovics Péter neve azonban nem csupán irodalmi körökben cseng ismerősen, éveken át volt ugyanis a Magyar Szó újságírója, sőt egyes sporteseményekről még most is tudósítja a lap olvasóit, és maga is kerékpározik.

* A költészetedet hármas érdeklődési terület jellemzi. Hogyan magyarázod ezt?

— Már nagyjából tíz-tizenkét évvel ezelőtt, amikor az első kötetem kéziratát állítottam össze, és azon töprengtem, milyen fejezetekre vagy ciklusokra osszam, kezdtek körvonalazódni, még nyilván kevésbé tudatosan, azok az irányvonalak, amelyek alapján gondolkodom. Az első a társadalmi érdeklődés, tehát az ember helye vagy szerepe a társadalomban. Utólag világosan látom, hogy ez mindhárom könyvemre jellemző, de már az elsőnél is kirajzolódott, hogy ez az egyik fő témám. A második, ami szintén mindhárom kötetben megjelenik, a szerelmi költészet. Ez már eggyel szűkebb kör, mint a társadalmi. A tág körből befelé tartanak, szűkebb, személyesebb közeg felé haladnak a lépések. A harmadik pedig, ami mindhárom kötetben külön ciklusban jelenik meg, az talán a leginkább egzisztenciális kérdéseket boncolgató vonal. Tehát az, amikor már nem a társadalomban, de nem is egy szűkebb szerelmi kontextusban állunk, hanem már csak pőrén magunkra, magunkba nézünk: ott vagyunk a tükör előtt, és önmagunkat értékeljük, önmagunkról gondolkodunk. Ezt a három irányvonalat, tehát a társadalmi, a szerelmi és az — nevezzük egyszerűsítve — egzisztenciális kérdéseket feszegető költészetet valamiféle módon rokonítani tudom az ember három alapvető belső irányultságával. A társadalmi érdeklődés főleg a szellem, vagyis a ráció dolga, gondoljunk például a társadalmi folyamatok megítélésére. A szerelem, ez a fajta intimitás leginkább talán a testi bensőségesség megéléséről, a közelségről szól — bár ez távolról sem ilyen egyszerű. Az egzisztenciális kérdések boncolgatása pedig főleg a lélek dolga, amikor már a saját mélységeinkbe próbálunk betekinteni. Azt is hangsúlyoznám, hogy ezek nem egymástól mereven elválasztható dolgok. Például a szerelem és az önelemző tevékenységünk szervesen kapcsolódik egymáshoz, mint ahogyan saját magunk megértése sem mentesíthető, függetleníthető a társadalmi folyamatoktól. Vagy az, hogy milyen intimitás(oka)t tudunk megélni, nem választható el attól, hogy milyen társadalmi közegben élünk — és fordítva. Ez mind átfedésben van egymással, és a személyiségünk mindegyik eleme hatással van, összefüggésben áll egymással. És ezek nem merev kategóriák, csak fő irányvonalak, a fő ösvényeink, melyeken a személyiségünk megindul, halad, tapogatózik. Az újvidéki könyvbemutatón Virág Gáborral, a Forum Könyvkiadó Intézet igazgatójával beszélgettem, ő kérdezett rá, vajon tudom-e, mi volt az egyik leggyakrabban használt szó a legújabb kötetemben. A folyóra tippeltem, mivel egyre többet írok a természetről, de a tükörre gondolt, mely főleg az említett harmadik ciklusra volt jellemző.

* Önértelmezés, tükör, Magánbeszélgetés… Úgy tűnik mintha keresnéd önmagad. Erre utal az is, hogy nemrég egy teljesen új életet kezdtél. Felmondtál a munkahelyeden, és Újvidékről Apatinba költöztél. Kiléptél a komfortzónából?

— Igen, erre szükségem volt, hogy több időm legyen az alkotói folyamatokra és azok kiteljesítésére, amiről úgy érzem, hogy az én utam. Ez egy olyan munka, amelyet nem lehet megspórolni, az önmagunk felé való kritikus látásmód kapcsán sem. Szükségem volt egy ilyen út megkezdésére, másrészt néha úgy érzem, az életünk egyébről sem szól, mint hogy keressük magunkat, az utunkat, a jövőnket…

* Szülőfalvaid szüleid után Kupuszina és Szilágyi. Miért döntöttél Apatin mellett? Fontos volt a helyszín megválasztásában a nyugat-bácskaiság, a Duna, illetve a természetközeliség?

— Mindhárom szempont jelentős volt, de nem tudom, hogy mennyire lesz tartós Apatin. A két említett település között fekszik, én itt, ezen a vidéken vagyok otthon. Nyilván azért is, mert például így vagyok a lehető legközelebb a Dunához. És van még egy tényező: aktívan kerékpározom, és itt van a bicajos csapatom, ami egy nagyon érdekes, értékes többletet ad az életemnek. Egy másik kulturális és társadalmi közeget ismertem meg nyolc-tíz évvel ezelőtt, amióta intenzíven tekerek, de általában is ezen a vidéken. Vannak itt szerb barátaim, általuk valamivel mélyebben, személyesebben megismerem az ő kultúrájukat. Egy társadalmi mikroközeget csak úgy lehet igazán megismerni, ha hús-vér emberekkel barátkozol napi szinten. Így élheti meg azt az ember, hogy a különbözőség mekkora érték. Mostanság formálódó élményem az is, hogy vajdasági magyarként nem kéne úgy elkülönülni a többségi közegtől, hogy magunkat rezervátumba zárjuk. Persze vannak nyelvi és kulturális különbségeink, de — a saját értékeink őrzése mellett — a különbségeken felülemelkedve nem szabad magunkra úgy tekinteni, mint egy ettől a közegtől elzárt, kihalófélben lévő nemzetre. Apatin tekintetében továbbá a természet is nagyon fontos számomra, most 5 perc sétára vagyok a Dunától és a környező erdőktől, ez a táj számomra állandó ihlető forrás. Ennek a vidéknek ez egy ajándéka, a szilágyi könyvbemutatón is elmondtam, bár az itt élő embereknek ezt kevésbé kell magyarázni, hogy néha az amazóniai őserdőkről készült dokumentumfilmeket nézzük csodálkozva, miközben hasonló környezet van itt az orrunk előtt, csak nem mindig vesszük észre, hogy ez milyen lenyűgöző.

* Említetted, hogy aktívan kerékpározol is.

— A kerékpározás számomra egyfajta aktív meditáció. Alapesetben a meditáció lényege — ezt szintén próbálom a lehető leggyakrabban űzni —, hogy a test, a szellem és a lélek teljes nyugalmi állapotba kerüljön. A kerékpározás pedig egy intenzív sporttevékenység, ott akár 150-160-as vagy a feletti pulzussal próbálok elmélyülni a gondolataimban, persze arra is ügyelve, hogy közben ne üssön el egy kamion. De ez is egy ösztönző dolog, mert valójában ugyanarról szól, mint egy hagyományos meditáció, vagyis a belső ösvény kereséséről, a harmónia, az egyensúly megtalálásáról. Nem mellékes, hogy akkor éli át igazán az ember ezeket a dolgokat, amikor szenvedéllyel csinálja, és közben megfeledkezik önmagáról.

* Gondolom, ez nemcsak a kerékpározásra igaz, hanem a költészetre is, hogy belefeledkezel az írásba.

— Abszolút. Néha megtörténik, hogy nekifogok az írásnak, és azt veszem észre, hogy hajnali fél 3 van. Időnként úgy telik el egypár óra, hogy két-három soron agyalok, közben csak szól a zene. Az olvasás másfajta tevékenység, de az aktív írás nekem összességében sokkal kevesebb időt tölt ki, mint, mondjuk, a tekerés. Másrészt meg nem csak akkor írok, amikor konkrétan írom a szöveget. Ebben a harmadik kötetben is vannak olyanok, amelyek régiek, akár nyolc-tíz évvel ezelőttiek, és nekem valahol a kisagyamban ott voltak, foglalkoztattak. Sőt, a mai napig vannak akár tíz évre visszamenő dilemmáim, hogy egy-egy szövegben megfelelő szó, kifejezés szerepelt-e, de amikor már kijön a könyv, akkor az valamilyen módon véglegessé válik. Persze, egy idő után el is engedi az ember, de azért mindig ott motoszkál a gondolat… Ez fordítva is igaz, a még meg nem született szövegek esetében is így vagyok. Igazából csak azt írom le, ami kiforrott már annyira, hogy azt leírásra érdemesnek tartsam — természetesen utólag nemritkán felülbírálom ezt a véleményemet…

* Mi lesz a következő mérföldkő? Újból verseskötet vagy esetleg valami más?

— A nyár közepén költöztem el Újvidékről, és néhány hónapra rá jöttem el a Magyar Szótól azzal, hogy oda még újságíróként bedolgozom, mert néhány sportágat, a kerékpározást és a kosárlabdát szeretem, és ezeket követem is. Az olvasásra, írásra mostanság sokkal több időm van, ennek az életútváltásnak az lehet az egyik konkrét eredménye, hogy előbb készül el egy kéziratra való anyagom.

* Szóval maradsz a verseknél?

— Igen, bár már felmerült bennem, hogy talán érdemes lenne a társadalmi érdeklődésemet más formában is körbejárni, elsősorban esszészerű szövegekre gondolok. Viszont ilyen téren eléggé felkészületlennek érzem magam, mivel a nagy gondolkodók, vaskos alapművek közül igen sokat kell még pótolnom. Ennek a munkának az eddiginél szisztematikusabban is neki szeretnék vágni. Nemrég azért írtam egy műfaji határok között mozgó szösszenetet, és el tudom képzelni, hogy a következő kötetem nem tisztán versekből áll majd, hanem ilyen szövegeket is tartalmaz.