— Egy tanárnőtől kaptam ezt a nevet tizenöt évvel ezelőtt, aki látta, miként forgalmazom a könyveimet, hogyan járom az országot. Általában egy-egy táska van a hátamon meg a hasamon, és így megyek iskoláról iskolára. Ő mondta, olyan vagyok, mint egy vándor meseíró. Nekem megtetszett, és felvettem ezt a nevet. Én ugyanis vezetői engedély nélkül, gyalogos BMW-vel utazom, vagyis busszal, metróval, vonattal, villamossal.

* Olvastam, tavaly volt húsz éve, hogy megjelent az első könyve.

— Igen, az idén októberben lett huszonegy éves az első verseskötetem. Akkor a kisfiam alig kétéves volt, és lelkes apukaként elkezdtem neki írni vadon élő állatokról, és kerestem valakit, aki illusztrálná. De aki tudott rajzolni, olyan árat mondott, hogy én azt nem tudtam kifizetni. Ezért úgy gondoltam, az én egyszerű, naiv módszeremmel elkezdek rajzolgatni. Kiderült, ez nagyon tetszik a gyerekeknek, mert hasonlóan rajzolok, mint ők. Azt látják, hogy mosolygósak az állatok, felismerhetőek, és olyanok, mint a valóságban.

Berényi Szalma Kornélia felvételei

* Az első könyv születésével a vándorlás is megkezdődött?

— Nem. Igazából akkor még munkahelyem volt, lemezkiadónál dolgoztam, de túl sokat nyomtattam a könyvből, ott maradt a nyakamon, és nem tudtam, mit kezdjek vele. Így kezdtem el mindenfelé járni a könyvvel. Mosolygyűjtőnek neveztem magam, mert bementem egy boltba, céghez, polgármesteri hivatalba vagy egy iskolába, és amíg a hölgyek mosolyogtak, addig a saját készítésű könyveimet meg mertem mutatni. Aztán egy idő után, 2010 körül úgy éreztem, ilyen formában már nem tudom csinálni, hogy vadidegenekhez benyitok, és vagy vesznek könyvet, vagy nem. Arra gondoltam, legyen inkább az iskolákban, óvodákban délután dedikálás. Az egyik óvoda vezetője viszont megkérdezte, nem szeretnék-e délelőtt foglalkozást tartani a gyerekeknek. Így kezdődött, és ha nagyon szépen akarnék fogalmazni, akkor azt mondanám, ahogy mindenki, én is víz vagyok, de én megtaláltam a medremet, mert segítettek benne, hogy meglegyen. 2010 őszén indult el ez a folyamat, mely azóta is fejlődik, és azt érzem, egyre inkább küldetés vagy misszió az, amit csinálok. Kezdetben sokat beszéltem a könyvekről, mire lehet használni, hogyan készítem őket, megmutattam a gyerekeknek, hat-hét-nyolc évesen milyen képregényt rajzoltam. Ezek a találkozók általában 45 percesek. Jó lenne másfél-két óra egy korcsoporttal, mert akkor valóban mindent el tudnék mondani nekik, de sok esetben csak csengetéstől csengetésig van rá idő. Beszélünk a magyar nyelvről, például arról, hogy szer-etet, gyűl-ölet. Ha egy jelentést beleteszünk egy kifejezésbe, névbe, akkor felruházzuk valamivel. Amint ez megtörténik, a gyereknek vagy bárkinek, akinek mondtam, értékesebb lesz, és ami értékes, arra jobban fogunk vigyázni. Tehát ha értjük, érezzük, hogy mi van benne, akkor az anyanyelvünkre is vigyázunk.

* Amikor először hallottam a Vándor Meseíró szókapcsolatot, a tündérmesék jutottak eszembe, de most már tudom, hogy a könyvei az állatokról és a természet szeretetéről szólnak.

— Vannak tündéres verseim is. De hogy miért éppen az állatok és a természet? Én Budapesten a VIII. kerületben nőttem föl. Viszont nyaranta Battonyán, a nagymamám szülőfalujában vakációztam, ahol megismertem a malacot, a tehenet, a csigát, a kisbékákat, és ott nagyon megtaláltam a helyemet. Úgy éreztem, pontosan arra van szükségem, hogy összhangban éljek a természettel, amihez hozzájárultak Csukás István, Fekete István vagy Jack London könyvei. Jack Londonnál például nem A vadon szava ragadott meg, inkább a Fehér Agyar vagy A barna farkas. Az első mesekönyvem is a farkasokról szólt, főleg, amikor megtudtam, hogy Magyarországon újra vannak farkasok. De van olyan könyvem is, amely a nagypapa, illetve az unokák közötti kapcsolattal foglalkozik. A mai világban nagy szakadék van a nagyszülő meg az unoka között, és ezt akartam egy kicsit szorosabbra fűzni egy történetben. És van felnőtteknek szóló verseskötetem is. Húsz év alatt 400 verset írtam, abból 100 belekerült. A Nyomomban a sárkány című mesekönyvem pedig a népmesék hagyományaira épült, 9-től 99 éves korig bárkinek ajánlom, aki tudja, a népmese nem mese, hanem a tudás hordozója. A Fényszikra viszont ifjúsági regény, a kamaszkori problémák megoldási lehetőségei, kulcsai találhatóak benne.

* Az alkotótáborok kiknek szólnak?

— Mivel már tizenhárom éve szervezek táborokat, a legnagyobb büszkeség, hogy azok közül, akik annak idején táborozóként kezdték, már 14-en a segítőim. Ahogy nőttek a gyerekek, úgy alkalmazkodtam, bővítettem a programot olyan dolgokkal, amelyek már inkább kiskamaszoknak, nagykamaszoknak szóltak, vagy majdnem felnőtteknek. És eljutottam oda, hogy már felnőtteknek szóló önismereti táborom is van. Ahogy ment tovább a folyó a medrében, úgy talált egyre több hajót.

* Az iskolákban melyik korosztályt szólítja meg?

— Az elsősöktől a hatodik osztályosokig. A hatodikosoknál már önismereti, önbizalom-építési dolgokról is beszélünk, valamint az is szóba kerül, miként befolyásol bennünket a digitális világ, hogyan kellene használni, milyen az, amikor az eszköz használ bennünket, és nem mi az eszközt. Mert soha nem az eszközzel van baj, hanem a felhasználásával. Hogy én osztom-e be a saját szabadidőmet, én döntöm-e el, mikor nézem meg a Messengert, az Instagramot vagy a Facebookot. Mindent lehet pozitívan is, meg negatívan is használni. A mi döntésünk, hogy teremtünk és nem pusztítunk, mert teremtő játékokat játszunk vagy alkotunk. Lehet látni a gyerkőcön, hogy természetesen viselkedik és teremt, vagy az ellenkezőjét teszi, és egyszerűen nem lehet bírni vele, mert roncsolódtak az idegei ezektől a játékoktól. De én ilyenkor a szülőket ráznám meg! Hiszem, hogy a számítógép és a televízió közös térbe való, a közös televíziónézésnek ugyanis megvan a varázsa, mert utána beszélgetünk róla. Ha nem tudunk róla beszélgetni, akkor nem értékes a műsor.

* Milyenek ezek a találkozók, mennyire interaktívak?

— Van olyan verseskötetem, amely találós kérdéses költeményekre épül. A vadon élő állatokról meg a háziállatokról is írtam egy-egy könyvet, de általában a vadon élő állatosat vesszük elő. Például kijön valamelyik gyerek, felolvas egy verset, a többieknek pedig ki kell találniuk az állat nevét. De a libás versikémet is fel lehet olvasni a Mesés versek című könyvemből, melyben 12 sorban 43 L betű van — egyébként logopédusok is használják. Vagy a farkasos könyvem legvégén nyomkeresésre alkalmas oldalak találhatóak. Tehát mindegyik könyvnél az volt a lényeg, hogy több mindenre lehessen használni. A színezőmben például versek is vannak. Rajzolásra akkor van idő, ha egy osztály elhív, és ott vagyok két, két és fél órát. Kitalálunk közösen egy mesét, majd egy 4 méter hosszú rajzlapra közösen a 25 gyerekkel lerajzoljuk. Marad nekik egy emlék, melyet fel lehet tenni az osztályterem falára. Olyan rajzokat is küldenek, amelyek egy-egy találkozó után készültek, mert annak hatására elfogta őket az alkotási láz. Tizenöt év alatt összesen 12 000 rajzot kaptam.

* Nekem az is nagyon érdekes információ, hogy több könyve kötelező olvasmánnyá vált.

— Igen, 47 iskolában. A Barátom egy farkas és A sárga tölgy annyira közkedveltté vált, hogy van egy tanárnő Kőbányán, aki négyévente feladja az osztályának, és annak idején munkafüzetet is készített a két könyvhöz. Nekem elküldte e-mail-mellékletben ezt a munkafüzetet ajándékba, és ezt bármelyik osztálynak, mely feldolgozná, tovább tudom küldeni. Igazából egy osztály is eldöntheti, hogy mi lesz a választott vagy kötelező olvasmány. Ha a gyerekek lelkesebbek lesznek, mert ott vagyok találkozót tartani, akkor a pedagógus összeköti a kellemest a hasznossal, és a könyvet is elolvassák. Ha dedikálom is, még szívesebben veszik a kezükbe. Közös érdekünk, hogy olvasson a gyerek, mert szinte mindennek az alapja az olvasás. 

* A Vándor Meseíró útja merre vezet? Gondolom, nemcsak Magyarországon, hanem a Kárpát-medence más vidékein is szívesen látják.

— A Kárpát-medencében 340 magyar településre jutottam el, 720-730 intézményben jártam, csaknem 500 iskolában, 120-130 könyvtárban. Ahova Magyarországon kívül a legtöbbet megyek, az Felvidék, ott több mint 60 településen jártam. Azt viszont be kell vallanom, hogy Vajdaságban most jártam először, és ezzel egy nagy álmom vált valóra. Volt is bennem egy egészséges drukk meg izgalom, amikor elindultam… A jövőben nagy-nagy szeretettel várnám a vajdasági meghívásokat is!

Végezetül azt is megbeszéltük, hogy Böde Péter a könyveit szerzői kiadásban, könyvkiadó nélkül készíti és forgalmazza, ezért ha valakinek felkeltettük az érdeklődését, nézze meg a www.vandormeseiro.hu oldalt, vagy írjon az info@vandormeseiro.hu címre, és Péter szívesen válaszol a könyvekre, árakra, találkozók lehetőségére vagy a táboraira vonatkozó kérdésekre.