A csillagászok tudták, hogy az objektum létezik, de helye meghatározásában egy homályos porlepel akadályába ütköztek.

Most egy nemzetközi kutatócsoport úgy véli, a maradványok helye megállapítható a porlepel felhevülésének módja alapján. A tudósok a területre „a foltként” hivatkoznak.

„Annyival forróbb, mint a környezete, hogy a folt magyarázatra szorul. Tényleg kitűnik a környező porhalomból. Úgy gondoljuk, a szupernóvában keletkezett forró neutroncsillag hevíti” — idézi Haley Gomezt, a Cardiffi Egyetem professzorát a BBC News.

A teleszkópok 1987-ben észlelték a csillagrobbanást. A szupernóva, amelyet hatalmas, ragyogó gázburok vesz körül, a Földtől 168 ezer fényévnyire, a Tarantula-köd peremén, a Nagy Magellán-felhőben, a Tejútrendszert kísérő törpegalaxisban található. A felrobbant csillag pontos kora ismeretlen, a szakértők becslése szerint valamikor az 5 millió és 10 millió év közötti periódusban születhetett.

A robbanás óriási mennyiségű port és gázt lövellt ki.

Ez az elmúlt 400 évben az éjszakai égbolton látott legközelebbi és legfényesebb szupernóva.

A csillagászok már három évtizede folyamatosan figyelik az 1987A szupernóvát és állandóan változó alakját.

A robbanáskor keletkezett törmelék és a csillagot körülvevő anyag között kölcsönhatás van: ütköznek, ennek a következtében a csillagközi anyag felizzik, kifényesedik. E kölcsönhatás egy „gyöngyfüzért” eredményezett — a „lánc” anyagát a számítások szerint a végső robbanás előtt mintegy húszezer évvel „köpte ki” a haldokló csillag. A szupernóva által kibocsátott lökéshullámok folyamatosan fényesítik a láncot, s a továbbiakban, ahogy a gyöngyszemek növekednek, egybefüggő ragyogó kört vonnak a maradványok köré, ez segítheti a kutatókat a maradványok helyzetének megállapításában.

Elképzelhető, hogy egy sűrű, teljes mértékben neutronrészecskékből álló objektumról van szó, mely alig néhány kilométeres. A vastag porfelhő azonban, melyben elhelyezkedik, nagyjából 30-szor nagyobb mint a Naprendszer és lehetetlenné teszi, hogy közvetlenül láthatóvá váljon a neutroncsillag.

„Látjuk azonban a fényét. A forró neutroncsillag hevíti a porszemcséket és ahogyan elnyelik az energiát, szubmilliméteres hullámhossz-tartományban fénylenek. Ezt figyeltük meg” — mondta Gomez.

A kutatók az egykori európai Herschel űrteleszkóp és a Chilében lévő nemzetközi Atacamai Nagyméretű Milliméteres/Szubmilliméteres Hálózat (ALMA) adatait használták munkálataik során.

A szakértői csoport szerint 50-100 éven belül a porfelhő letisztulhat annyira, hogy láthatóvá válik az objektum alakja.

Tanulmányuk a The Astrophysical Journal című szaklap aktuális számában jelent meg.

ESA/Hubble (Commons.wikimedia.org)