Csomorai Mária a kézimunkáival

Olykor azon tűnődöm, hogy az utánunk jövő nemzedéknek adósai maradunk. Bármennyit adunk is, egykor azt mondják majd: keveset hagytunk. Szeretek eljárni az aggok otthonába. Ismeretlen emberek a lakói, mégis nehéz tőlük az elválás. Míg a múltról beszélnek, olykor maguk sem hiszik, hogy továbbra is az évek hozta bajokat és bánatot viselik. A nagykikindai idősek otthona még a ,,magyar időszak”-ból ered, és a 20. század elején lett felépítve. Némelyik szobája elég keskeny, de mind magas, és a távfűtésnek hála meleg. A tisztaság is példásnak mondható. Egy szoba jelenleg öt idősebb személy lakosztálya. Az asszonyok mindenüket otthagyva úgy határoztak, hogy életük hátralévő éveit itt töltik. A legidősebb közöttük a tóbai Ördög Teréz, aki decemberben tölti be a 97. életévét. A születési dátuma azonban nem felel meg az általa jegyzettel és az anyakönyvben szereplővel. Úgy látszik, bármennyire szépen lehet beszélgetni Teréz nénivel, az irodisták mégsem hisznek neki. Fiatalságáról és a tóbai lányok öltözékéről, az akkor viselt fityulákról szerettem volna beszéltetni. Sikerült is szóra bírni, majd a meseszövésbe a többi szobatárs is bekapcsolódott. A másik néni, aki csak látogatóban volt náluk, ugyancsak bentlakó. å Csernyéről származik, Csomorai Mária a neve, és novemberben tölti be a 90. életévét. Most sem ült tétlenül, hanem horgolt, mégpedig egy remek kézimunkát, a tyúk-kakas párost. Közben örömmel közölte:
- Van nekem egy bölcsőm, vagy 200 éves, abban ringatott engem az édesanyám, de az én családom csecsemői is abban aludtak. A kanadai lányom azt mondta, hogy milyen jó lenne, ha az a bölcső nála lehetne. Mondtam neki, édes lányom, odaadom emlékül. Ez úgyis családi örökségnek számít. Mikor legutóbb otthon voltam Csernyén, találkoztam egy ismerősömmel, aki azt mondta: Maris néni, még mindig gondolunk magára. Éppen a postáról jöttem, a Kanadában élő lányomnak adtam fel a bölcsőről készült képet, és azt, amit róla az újság írt. Szépen le van fényképezve a bölcső, oda van írva az édesanyám neve is.
* Kérem, meséljen egy kicsit a családjáról!
- Szívesen. Kilencen voltunk gyerekek, de édesanyám csak ötöt nevelt fel közülük, merthogy a többi még kiskorában elhalt. Nekem négy családom volt, mind lány. A férjem testvére fiatalkorában szülés közben meghalt, a gyerek megmaradt. Ekkor behívatott bennünket a Steiner doktor úr, és azt mondta: a gyereket valakinek fel kell nevelnie. Az édesapja nem tudott mit kezdeni a kicsivel, így mi a férjemmel magunkhoz vettük. Az anyám és a saját gyermekeim után az a gyerek is a bölcsőben lett ringatva. A lányaim távol élnek tőlem, de az újvidéki elkérte a bölcsőt, és az ő gyerekeit is ebben altatta, így elmondhatom, ez a bölcső a családban mindenkié volt.
* Szeret kézimunkázni?
- Igen. Most már az otthonban egy külön helyiséget is kaptunk, ahova én mindennap eljárok. Külön munkaidőnk is van. Több kiállítást rendeztünk, amelyen a kézimunkákat eladják, és a pénzt a bentlakókra fordítják.
Emellett Mária néni hetente kijár a nagykikindai piacra finom csokoládét venni, és minden vasárnap részt vesz a plébániatemplomban megtartott szentmisén is. Gyalog megy, habár számára a város központja mintegy félórai járásra van.
* Szokott még hazamenni vagy a lányaihoz eljárni?
- Igen, Csernyén kertes házam van. Ott mindig akadna dolog, de most már nem bírom csinálni. Ám a meggyszedésre hazamentem! Beutaztam én már a fél világot. Kanadában a lányomnál többször voltam, de mindig visszajöttem. Itt éltem le az életem, itt érzem otthon magam. Jöjjön el egy délelőtt, és nézze meg, hogyan kézimunkázunk.