A szerbiai sajtóban is nagy visszhangot váltott ki, de a vajdasági magyar közvélemény még annál is nagyobb érdekl?déssel figyeli a Magyar Szó átszervezése körüli történéseket. Egyesek helyeslik, mások elítélik, sokan nem is értik pontosan, mir?l van szó. Egy azonban biztos: szinte senkit sem hagy közömbösen, hogyan alakul egyetlen napilapunk sorsa. Mi most a leginkább érintetteket, a Magyar Szó f?szerkeszt?jét és néhány újságíróját kértük meg a véleményük kifejtésére.
A Magyar Szó Lapkiadó Kft. igazgatóbizottsága már hónapokkal ezel?tt megrendelt a belgrádi Altis Consulting cégt?l egy átvilágítási és átszervezési elaborátumot, amely a vállalat egészére, tehát a nyomdára, a pénzügyi és a hirdet?osztályra, a közös szolgálatra és természetesen a szerkeszt?ségre vonatkozik. Az elemz?k a Magyar Szó esetében is csak a gazdasági tényez?ket mérlegelték, azt viszont nem vették figyelembe, hogy kisebbségi lap, amelynek specifikus küldetése van. Ennek alapján 58 tagú szerkeszt?séget javasoltak, szabadkai központtal. A Magyar Szó igazgatóbizottsága viszont a legutóbbi ülésén nem ezt az anyagot fogadta el.
Kókai Péter, a Magyar Szó f?szerkesztője:
 Az igazgatóbizottság az én módosító javaslatomat fogadta el, amelyet az Altis szövegének az ismeretében nyújtottam be. Szerintem nem lehet a Magyar Szót csupán gazdasági alapon szemlélni, mert más küldetése is van, amelynek a teljesítéséhez emberek kellenek. Tehát ne 58, hanem 75 dolgozója legyen. A két szám ismeretében tudni kell azt is, hogy jelenleg 98-an vagyunk. Az átszervezési javaslat ellenzői és bírálói viszont továbbra is adósak azzal, hogy kirukkoljanak egy számmal, konkrétan azzal, hogy szerintük hány tagúnak kellene lennie a szerkesztőségnek. Érdemben így nehéz vitázni. A gyakorlat jelenleg azt mutatja, hogy száz embert ebben a szerkesztőségben csak úgy lehet alkalmazni, ha a fizetések ilyen gyalázatosan alacsony szinten maradnak. Egyébként meg annyi embernek kellene dolgoznia, amennyit a vajdasági magyar olvasóközönség és piac el tud tartani. Hogy az 100, 75 vagy 50, azt az idő mutatja meg.
Én nem tudom támogatni a teljes Szabadka-központúságot sem, amely felváltaná a jelenlegi teljes Újvidék-központúságot. Vissza kell utalnom arra, hogy már a 2002-ben benyújtott főszerkesztői programom is tartalmazta, hogy a szabadkai, a zentai és az újvidéki szerkesztőséget egyenrangúvá kell tenni, létszám, technikai felszerelés, infrastruktúra és munkamegosztás tekintetében. Ha nem hinnék abban, hogy ez működőképes lesz, akkor nem is adtam volna ilyen javaslatot. A leggyakrabban ismétlődő vád és félelem viszont az, hogy ha a Magyar Szónak a fontos szerkesztési funkciói Szabadkára kerülnek, akkor a VMSZ hatása érvényesül azok felett. Azt is válaszolhatnám, hogy ennek a logikának az alapján Újvidéken radikális befolyás alatt van a Magyar Szó. De legyen inkább az a válaszom, hogy ha azt látom, hogy a VMSZ olyan nyomást akar gyakorolni, amely a független szerkesztéspolitikát befolyásolja, akkor azt minden erőmmel megakadályozom. Ha nem tudom megakadályozni, akkor lemondok. Ezt nyugodtan meg lehet írni.
Orosz Klára újvidéki újságíró, a Magyar Szó
igazgatóbizottságának tagja:
 Az átszervezési javaslatot irányítottnak és megrendeltnek tartom. Irányítottnak, mert egyetlenegy célt szolgál, hogy a Magyar Szó átkerüljön Szabadkára. A székhely ugyan egyelőre marad Újvidéken, de végső soron az újság gerincét viszik át Szabadkára, a belpolitikát és a deszk egységet. Nem vitatom el az Altis cég hozzáértését, hogy a gazdaságosságot kívánta szem előtt tartani, de azok az emberek alig beszélgettek el valakivel a szerkesztőségből. Tudni kell azt is, hogy a közvélemény-kutatásuk öt várost ölelt fel: Szabadkát, Zentát, Magyarkanizsát, Óbecsét és Topolyát. Az olvasók azt mondták, több helyi jellegű hírt akarnak, ami természetes is, hiszen Temerinben vagy Bánátban is ezt kérnék. Senki nem vitatja el, hogy Zentán és Szabadkán több újságíróra van szükség, de a Magyar Szó 60 éves hagyománnyal rendelkezik, Újvidéken tapasztalt szerkesztők, újságírók vannak, akiket nem lehet egyik napról a másikra kinevelni. Számomra különösen fájó az, hogy a szórványmagyarságot ennyire semmibe veszik, nem viselnek gondot a déli végekre. Olyan vádak is elhangzottak a vezetés részéről, hogy az újság egyharmada készül Újvidéken, de a foglalkoztatottak kétharmada dolgozik itt. Szerintem ez sem igaz, a kollégák kiszámolták, hogy a lapnak a 7075 százaléka itt készül. Szakmailag is megalázó, hogy egyesek úgy igyekeznek bemutatni, mintha itt csak munkakerülők lennének. A meglévő intézményeket nem leépíteni kellene, hanem fejleszteni, sőt újakat is teremteni. Nem szabad mindent átvinni Szabadkára, mert az jelzésértékű. Azt jelzi a szórványban élő magyarságnak, hogy nekik nem jár semmi, fogják a cókmókjukat és pakoljanak oda, ahol a tömbmagyarság él, égessenek fel maguk után mindent, vonuljanak gettóba. Ezt nem tartom helyes politizálásnak és a magyarság megfelelő érdekvédelmének sem.
Kollárs István lapszerkesztő (deszk-főnök):
 Én látom talán a legjobban, hogy egy lap szerkesztésében mit jelent az, ha ennyire feldaraboljuk. Az átszervezést az operatív munka szempontjából nem tartom észszerűnek. Ennek igazolására csak egy példát hozok fel. Újvidéken ülésezik a tartományi parlament, nyolc vagy kilenc órakor szavazás van valami nagyon fontos kérdésben. Mivel itt vagyunk mindannyian, én tudok a külpolitikával egyeztetni, hogy ennek érdekében melyik hírt hagyjuk ki az első oldalról. Ezt telefonon nem lehet megoldani, függetlenül a modern telekommunikációtól. Az újvidéki szerkesztőség sohasem volt a szabadkai vagy a zentai szerkesztőség felerősítése ellen. Legyenek Zentán és Szabadkán is többen, írják a lapnak a 75 százalékát ott, de az itt kialakított infrastruktúrát, az operatív lapkészítést teljesen ésszerűtlen áthelyezni egy új helyre, ahol nincsenek meg hozzá a feltételek. Egyértelműen politikai döntésről van szó. Valóban több olyan információ kell, amit a mindennapi életből merítünk, mert ez érdekli az embereket, ezt azonban nem lehet a deszk áthelyezésével megoldani. Sőt, még rosszabb lesz a helyzet, mert a deszk közüli munka leköti a szabadkaiakat, nem marad idejük a helyi hírekre. Nagyon rossz, hogy itt a szórványban úgy érezzük, magunkra hagytak bennünket. Újvidéken alig van 3-4 százalék magyar, ez igaz, de az is, hogy a 400 ezres városban ez 16 ezer magyart jelent. Ami bizony nem kevés.
Gyarmati József, a belpolitikai oldalak
szerkesztője:
 Sajnos, a Magyar Szónál mindig átszervezéssel akarták megoldani a bajt. A Magyar Szó igazi problémája, hogy a szakmai színvonala, a nyelvezete és a szervezettsége is a mélyponton van. Ezzel nem törődik senki, de mindig azt nézik, hol van, ki szerkeszti, kinek a befolyása alatt áll. Az anyagi helyzet is gond, de azt nem azzal lehet megoldani, hogy a lapnak a lelkét, a szívét áttesszük Szabadkára. Ki garantálja nekem azt, hogy Szabadkán a Magyar Szó nyereséges lesz? Ki garantálja nekem azt, hogy Szabadkán javul a Magyar Szó színvonala? Hogy onnan jobb lesz a terjesztés? Mert ezek az igazi problémáink! Ha rajtam állna a lap igazgatása, én nem azon törném a fejem, hogy a belpolitikai rovatot, a deszket meg a művelődést vigyem-e Szabadkára, vagy hagyjam itt, inkább azon, hogyan lehetne most, a javuló körülmények között jobb újságot csinálni. De erről nem készült tanulmány! Ezt azonban szakmai testületnek kellene elkészítenie, nem gazdaságinak. Aki meg tudná mondani, miért nem olvassák a Magyar Szót. Vajon azért, mert rossz, vagy azért, mert nem terjesztik. Miért ilyen alacsony a példányszám, amikor még mindig él vagy 300 ezer magyar a Vajdaságban? Bizonyára igénylik az újságot, de vagy nem jut el hozzájuk, vagy nem tetszik nekik. Ezt kellene tanulmányozni, akkor tudnánk előre lépni. Őszintén mondom, nekem teljesen mindegy, Újvidéken jelenik-e meg a Magyar Szó vagy Szabadkán, de nem hiszem, hogy Szabadkán meg tudják oldani azokat a kérdéseket, amit itt nem lehet. Mert ez nem a földrajzi helyzettől függ.
Németh Zoltán újságíró:
 A Magyar Szó átszervezése nem mai téma, 3-4 évvel ezelőtt ugyanezt a céget egy úriember már átszervezte, aki azóta sem merészkedik megjelenni a Magyar Szó dolgozói előtt. Az ígéretei ugyanis nem teljesültek. Például az, hogy a létszámcsökkentéssel növekszik majd a bérünk, és egy év alatt meghaladja a húszezer dinárt. Ez bő három év után sem történt meg.
Akik ezt az új átszervezést szorgalmazzák, elsősorban a vállalatvezetés, ismét ugyanazzal érvelnek: ha a Magyar Szó szerkesztőségében csökkentjük a dolgozók létszámát, növekedni fog azoknak a bére, akik maradtak. Valamennyien tudjuk, hogy nem ez az igazi magyarázat.
Mert mitől nőne azoknak a bére, akik maradnak, ha továbbra is ugyanazok vezetik a vállalatot, akik eddig vezették, és akik eddig sem voltak képesek talpra állítani azt? Az átszervezés egyetlen célja az, amiről már évek óta beszélnek, az átköltöztetés. A szerkesztőség átköltöztetése Szabadkára. Első lépésként majd három helyen készül az újság, Szabadkán, Zentán és Újvidéken (mellesleg azt hiszem, hogy a Magyar Szó ebben egyedülálló lesz a világon), majd egy idő múlva kiderül, hogy a távszerkesztés túl költséges és ekkor ismét egy központi szerkesztőséget hoznak létre, mégpedig Szabadkán. Ez az átszervezés, átköltöztetés kiváló alkalom lesz arra, hogy a cég megszabaduljon azoktól az újságíróktól, akiknek saját véleményük is van, akik nem úgy írnak, hogy előtte a pártelnökhöz szaladnak véleményért. Meggyőződésem, hogy az egész átszervezés egy központból, méghozzá pártközpontból irányított, és ezért nem lesz jó, nem lehet sikeres. A kommunikáció hiánya, a bizalmatlanság a vezetőség részéről, a titkolódzás egészségtelen munkalégkört teremtett, melyben nem lehet nyugodtan alkotni. A Magyar Nemzeti Tanács, azaz az alapító, mondjam úgy, hogy a gazda sokkal jobban tette volna, ha az átszervezést felülről kezdi, mert ahhoz, hogy ez a cég talpra álljon a jelenleginél sokkal jobb menagementre volna szükség.
Fodor István, a Tiszavidék és a Kitekintő szerkesztője:
 A zentai szerkesztőségben nem jár ,,radikális változásokkal a Magyar Szó átszervezése, hiszen itt szerkesztjük a Tiszavidék és a Kitekintő rovatot, az előbbit lektoráljuk, nemrég óta pedig tördeljük is. Ugyanígy a másik oldalt is előkészíthetjük a nyomtatásra, szükség esetén pedig egyéb rovatokat is. Az egész kérdés azonban sokkal bonyolultabb. Ha valaki azt kérdezi tőlem, egyetértek-e a létszámleépítéssel, azt válaszolom, hogy szükség van a mostani létszámú újságírógárdára, legföljebb másfajta és valamivel több munkával. Lehetne létszámcsökkentés, ha volna fejlett tudósító-hálózatunk, mint pl. a kilencvenes évek előtt. Nem könnyű egyszerre fiatalítani, kisebb létszámmal dolgozni, s közben az újságnak legalább a jelenlegi színvonalát megtartani. Lehetséges, hogy csak ilyen módon tudja az újságírók bére legalább megközelíteni a szerbiai átlagfizetést, de erről az átszervezés körüli vitában alig esik szó, mondjuk, amikor a minőséget feszegetik.
A decentralizált szerkesztőség témája önmagában is többrétegű. Lapunk elköltözése az egész újvidéki magyarság létét veszélyezteti? Vajon azzal, hogy esetleg nem költözik oda egy-két évenként egy-két magyar újságíró? Merthogy tsgyökeres újvidéki most sem sok van a szerkesztőségben. A lap magára hagyja a szórványt? Nem is értem a fölvetést. Azzal nem hagyja magára, ha a becs-kereki, a zombori, a tóbai, a székelykevei stb. értelmiség Újvidékre költözik?
Provincializmus? Csak a vidék provincialista; vagy a vidék törvényszerűen vidékies?
Azt hiszem, ha Újvidék nem deformálódott volna ennyire; ha a szerb politika az elmúlt másfél évtizedben nem tart ilyen riasztó irányt (a jelenlegi radikális hatalom bizonyítja, hogy csak tíz évről van szó), ez a kérdés ilyen módon föl sem vetődik. Mondjuk, polgári demokráciában. Vagy egyáltalán demokráciában.
Laták István, a Sportrovat szerkesztője:
 Pálcát tört felettünk a belgrádi, valamint az újvidéki sajtó, és még véletlenül sem jutott eszébe senkinek sem, hogy az ,,ügyben megkérdezzen valakit Szabadkáról, Zentáról, Topolyáról... Mindenki arról beszélt, hogy Újvidék kell, hogy maradjon a vajdasági magyarság szellemi központja, csak épp azt felejtették el hozzátenni, hogy a legutolsó népszámlálás szerint a székvárosban mintegy 15 000 magyar maradt szétszórva, amely adatból sejteni lehet, hogy 10-20 év múlva mennyien maradunk Újvidéken. Én 1994-től 2000-ig éltem és dolgoztam ott lenn, de már akkor felhívtam a szerkesztőség figyelmét arra, hogy a fiataloknak nincs módjukban újvidéki lakbért fizetni, tehát kiöregszik az ottani szerkesztőség, s helyben nem oldható meg az utánpótlás kérdése, mert egyszerűen nem maradt annyi magyar a környéken. Marad az a verzió, hogy a ,,vidéki szerkesztőségekbe kell csalogatni az ifjú tehetségeket.
Az is érdekel, hogy az az újvidéki magyar csúcsértelmiségi réteg, amely most foggal-körömmel harcol az átszervezés ellen, s folyton azt hangoztatja, bizony változtatni kell a dolgokon, miért nem tett ez ügyben lépéseket akkor, amikor ,,tűzközelben volt? Vajon ezen állapotokért csupán azok a vezetők felelősek, akik 2-3 éve állnak a vállalat élén? Ha felelősségre vonást kiálltunk, akkor az időben sem ártana egy kicsit visszamenni...
Borzasztóan zavar az is, hogy provincializmussal vádolják az újságunkat. Ha csak a sportrovatra vetítem vissza az állítást, megkérdezném: kiről akar az olvasónk tájékozódni? Vajon a belgrádi és újvidéki szerb sportolók eredményeiről, vagy talán a szabadkai, magyarkanizsai, topolyai, óbecsei, uram, bocsá a zentai magyar fiatalok sikereiről (is)? Meg kell találnunk a helyünket a piacon, az itteni magyarságra alapozni (másoknak úgysem kellünk).
Kabók Erika, a Hétvége szerkesztője:
A Magyar Szóban nem most van baj, hanem már évek óta tart az áldatlan állapot. A dolgozók elégedetlenek, az újság nem olyan, mint amilyent meggyőződésem szerint ez a szerkesztőség tudna készíteni, ráadásul oly mértékben megromlottak az emberi viszonyok, amilyet az elmúlt 20 évben még sohasem tapasztaltam. Ebből kiindulva számomra nem kétséges, hogy ezt a tarthatatlan állapotot meg kell szüntetni, mert a lap egyre csak romlik. Magyarázat bizonyára van, de azzal nem sokra megyünk. Változtatni kell. A változás célja pedig csak egy lehet: az eddiginél jobb újságot adni az olvasó kezébe. Én akkor lennék elégedett, ha Újvidéken, Szabadkán és Zentán is olyan szerkesztőség működne, amelyben a szerkesztőtől a legifjabb munkatársig mindenki mindennap úgy ülne le a számítógépe elé, hogy az ő írása legyen a holnapi számban a legjobb. Nem hiszem, hogy félni kellene attól, hogy a szabadkai szerkesztőség a jövőben nem vidéki szerkesztőség lesz, ahogyan nevezik az újvidéki kollégák. El kell fogadni a partneri viszonyt. Most Szabadkán van több vállalkozó szellemű, jó tollú fiatal, akiknek lehetőséget kell adni, hogy energiájukkal kisegítsék a kátyúból a lapot. Meglátásom szerint szó sincs intézményleépítésről. A Magyar Szó nem szűnik meg. Mert ha ez így lenne, akkor ez azt jelentené, hogy a szabadkai meg a zentai szerkesztőség nem is számított eddig Magyar Szónak? Továbbra is az újvidéki szerkesztőség marad a legnagyobb lélekszámú. A szabadkai pedig felerősödik, többet vállal. S mindezt ott, ahol természetes közege van egy magyar napilapnak. Miért ne készülhetne a lap gerince Szabadkán? Azért, mert itt van a VMSZ székhelye? Ez még semmit nem jelenet. Akkora volt mindig is a politikai befolyás a lapra, amennyit a lap vezetősége, illetve a szerkesztőség megengedett. Lesz elbocsátás is, legalábbis ez derül ki az elfogadott átszervezési javaslatból, ám szerintem emiatt sem kellene a vészharangot megkongatni. Mi magyarszósok is tudjuk, hogy a 97 szerkesztőségi tag közül legfeljebb hatvanan készítik a lapot. Jobban szervezett, mozgékonyabb, a saját mércéit magasabbra tevő és jól megfizetett szerkesztőség készíthet jó újságot. Reményeim szerint az átszervezésnek ez lesz a hozadéka.