home 2024. május 07., Gizella napja
Online előfizetés
Lovastalálkozó harmadszor
(T. T.)
2011.09.28.
LXVI. évf. 39. szám
Lovastalálkozó harmadszor

Az Ostorka Egyesület, a ludasi helyi közösség és a Furioso Lovascentrum szervezésében immár harmadízben került sor lovastalálkozóra, melyre szinte egész Vajdaságból érkeztek részvevők. Bográcsfőző versennyel vette kezdetét a rendezvény, majd a lovak és lovasaik felvonultak a település utcái...

Az Ostorka Egyesület, a ludasi helyi közösség és a Furioso Lovascentrum szervezésében immár harmadízben került sor lovastalálkozóra, melyre szinte egész Vajdaságból érkeztek részvevők. Bográcsfőző versennyel vette kezdetét a rendezvény, majd a lovak és lovasaik felvonultak a település utcáin. Az ünnepélyes megnyitón Aladics Tibor, a ludasi helyi közösség elnöke köszöntőjében elmondta, hogy az idei nemcsak egyszerű lovastalálkozó, hiszen e rendezvény keretében kerül sor a Kárpát-medencei Ludasok találkozójára is, melyre a házigazda testvértelepüléseinek, a Heves megyei Ludasnak és az erdélyi Marosludasnak a képviselői is ellátogattak. Ricz András, az Ostorka Egyesület elnöke visszatekintett a kezdetekre, 2009-re, amikor néhányan úgy gondolták, hogy szükség van a vajdasági, elsősorban a magyar lovashagyományok felelevenítésére, s összehozták a lovakkal foglalkozó embereket egy kis ismerkedésre, barátkozásra. Kiss István, Marosludas képviseletében hangsúlyozta, hogy a három Ludas közötti kapcsolat egyre mélyül, az összetartozás érzése egyre erősebbé válik. Horváth László, a Heves megyei Ludas képviselője elsősorban a szervezőket illette dicsérettel az esemény sikerességéért, s kiemelte, hogy ezt a jelenlegi színvonalat nehéz lesz bármelyiküknek is felülmúlniuk.

A köszöntők elhangzását követően először a fogathajtók léptek a ludasi vásártéren kialakított arénába, majd a csikósok káprázatos bemutatója következett. A kelebiai ménes lovainak kecses és elegáns produkciója után különféle ügyességi játékok szerepeltek műsoron, majd baranta-bemutatóban lehetett része a szépszámú közönségnek. A hagyományokhoz híven ezúttal is megválasztották a legszebb lovat és fogatot, majd izgalmas lovaspóló-mérkőzés vette kezdetét. Az eredményhirdetés és a díjak átadása után hajnalig tartó mulatsággal zárul a találkozó. A nap folyamán az érdeklődök lovagolhattak és szamaragolhattak is, de a kocsikázást és az íjászatot is kipróbálhatták, a gazdag kirakodóvásárban pedig mindenki találhatott kedvére való ajándéktárgyat, ami az idei ludasi találkozóra emlékeztetheti. A rendezvény támogatói a Tartományi Gazdasági Titkárság, a Bethlen Gábor Alap, a Magyar Nemzeti Tanács és Szabadka városa voltak. Szalai Attila felvételei a találkozó néhány pillanatát örökítették meg.

Képgaléria
Hozzászólások
Hozzászólások
0
Hozzászólás küldése
1000 karakter áll rendelkezésére
A megjegyzésekben kifejtett vélemények a hozzászólások szerzőinek magánvéleményei, és nem tükrözik az internetes portál véleményét. A megjegyzéseket moderáljuk és jóváhagyjuk az általános szerződési feltételeknek megfelelően.
Támogatóink
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabjuk a tartalmakat és reklámokat, hogy működjenek a közösségi média funkciók, valamint hogy elemezzük a weboldal forgalmát. Bővebben a "Beállítások" gombra kattintva olvashat.
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabja az oldalon megjelenő tartalmat és reklámokat..