home 2024. április 19., Emma napja
Online előfizetés
Lovastalálkozó Ludason
Tóth Tibor
2012.10.10.
LXVII. évf. 41. szám
Lovastalálkozó Ludason

Az Ostorka polgári egyesület és a ludasi helyi közösség szervezésében

Az Ostorka polgári egyesület és a ludasi helyi közösség szervezésében, a Tartományi Gazdasági Titkárság és a Bethlen Gábor Alap támogatásával, a Furioso Lovascentrum védnökségével immár negyedik alkalommal tartottak lovastalálkozót a ludasi vásártéren. Az Ostorka 2003-ban alakult azzal a céllal, hogy a vajdasági mezőgazdasági hagyományok ápolását, a magyar lovaskultúra ezen a tájon elveszett emlékeit visszahozza, felkarolja és fejlessze a falusi turizmust. A rendezvényen először Aladics Tibor, a ludasi helyi közösség elnöke köszöntőjében elmondta, hogy rendkívül fontosnak tartja ezt a rendezvényt, hiszen Ludas két olyan eseménnyel büszkélkedhet, melyre akár 2000-3000 ember is ellátogat. A IV. Lovastalálkozót Osztrogonác Simon, a szabadkai Városi Tanács mezőgazdasággal megbízott tanácsosa nyitotta meg, majd kezdetét vette az egész napos, kicsinek és nagynak egyaránt tartalmas kikapcsolódást jelentő esemény. A program gazdahajtással indult, ló- és fogatszépségversennyel, lipicai magasiskola-bemutatóval, fogathajtással, csikós-, huszár- és gólyalábas bemutatóval folytatódott, majd ügyességi meglepetés-játékokkal, lovasíjász- és középkori harci bemutatóval, valamint lovas ügyességi játékokkal zárult. Az érdeklődőknek folyamatos kocsikázási és lovaglási lehetőséget biztosítottak a szervezők, a gyerekek ugrálóvárban szórakozhattak, és környezetvédelmi játszóházban alkothattak, de a nap folyamán gazdag kézműves kirakodóvásár és negyvenöt csapat részvételével lebonyolított bográcsfőző verseny is színesítette a IV. Lovastalálkozót.

(Tóth Tibor és Molnár Edvárd felvételei)

 

Képgaléria
Hozzászólások
Hozzászólások
0
Hozzászólás küldése
1000 karakter áll rendelkezésére
A megjegyzésekben kifejtett vélemények a hozzászólások szerzőinek magánvéleményei, és nem tükrözik az internetes portál véleményét. A megjegyzéseket moderáljuk és jóváhagyjuk az általános szerződési feltételeknek megfelelően.
Támogatóink
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabjuk a tartalmakat és reklámokat, hogy működjenek a közösségi média funkciók, valamint hogy elemezzük a weboldal forgalmát. Bővebben a "Beállítások" gombra kattintva olvashat.
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabja az oldalon megjelenő tartalmat és reklámokat..