home 2024. március 28., Gedeon napja
Online előfizetés
Lovak a magyar és a szerb kulturális örökségben
(T. T.)
2014.09.03.
LXIX. évf. 36. szám
Lovak a magyar és a szerb kulturális örökségben

Csütörtökön a szabadkai városházán tartották meg a Lovak a magyar és a szerb kulturális örökségben című IPA-projektum zárókonferenciáját. A 2013. március 1-jén kezdődött, és az idén augusztus 31-én zárult projektum részvevői a Háló Vajdasági Fejlesztési Alapítvány, a magyarországi Bács-Kiskun Megyei Önkormányzat, a kelebiai Favory Lovasklub és a Tegyünk Izsákért Egyesület voltak.

M.Sc. Bunford Tivadar, a Háló Vajdasági Fejlesztési Alapítvány igazgatója köszöntötte a megjelenteket, majd elmondta, hogy a projektum során feltérképezték, mit jelent a ló a magyar és a szerb nép számára Vajdaságban, illetve Bács-Kiskun megyében.

— Lovasbázisokat térképeztünk fel, lovastúra-útvonalakat határoztunk meg, tizennyolc hónap alatt nyolc lovas eseményt szerveztünk, a többi közt Fülöpszálláson, Kecskeméten, Izsákon, Melencén, Magyarkanizsán. Megpróbáltuk újra népszerűvé tenni a lovakat, s e törekvésünk keretében indítottuk el a budapesti Nemzeti Vágta előfutamait, melyekre tavaly nyolcezer, az idén pedig több mint tízezer ember látogatott ki Zobnaticára. A fiatalok körében is egyre népszerűbbé válik ez az állat, egyre többen foglalkoznak vele kapcsolatos (egészséges) sporttal és tevékenységgel. Ezenkívül a lovak tartása egyfajta nevelési módszer is, hiszen gondozni kell őket. Több ezer képből álló virtuális múzeumot, valamint honlapot hoztunk létre, Kecskeméttől az Al-Dunáig feltérképeztük azokat a lovasbázisokat, tanyákat, településeket, ahol a lovasok pihenhetnek. Négy nyelven kétezer példányban nyomtattuk ki a térképet, valamint szintén négy nyelven kiadtunk egy könyvet is. Sokat segíthetünk a falusi turizmussal foglalkozóknak is. Lehetővé kellene tenni a földművesek számára, hogy a saját házuk táján megtermelt javakat legálisan adhassák el. Vendégül látnák a lovas túrán részt vevőket, eladnák nekik termékeiket, ezáltal pénzt keresnének. A Háló ezzel eleget tesz az öt éve felvállalt küldetésének, hiszen elősegíti a vajdaságiak itthon maradását és az önfoglalkozást — mondta a többi közt Bunford, majd kiemelte, hogy fontolgatják egy elő-előselejtező megrendezését a vajdasági településeken, melyről a győztesek a zobnaticai elővágtára jutnának tovább.

Bányai Gábor, a Bács-Kiskun Megyei Önkormányzat elnöke elmondta, hogy a projektumnak köszönhetően a Vajdaság és Bács-Kiskun megye közötti fejlesztési terv előkészítésében előrelépés érhető el az idegenforgalom, az egészségügy, a ló- és az állattenyésztés területén.

Varga István, a Tegyünk Izsákért Egyesület elnöke elmondta, hogy bejárták a lovas tanyákat, a megfelelőek katalógusba kerültek. Öt túraútvonalat alakítottak ki Magyarországon, több mint ezer kilométeres hosszúságban.

— Az általános iskolákba szeretnénk bevezetni a lovas oktatást. Az a célunk, hogy minél több gyermek megtanuljon lovagolni — emelte ki.

A kelebiai Favory Lovasklub elnöke, Keresztes Teréz elmondta, hogy a projektumban a lovassport és a lovas turizmus népszerűsítése volt a szerepük, mind Vajdaságban, mind Bács-Kiskun megyében.

— Felelősségünknek tartjuk a lótenyésztés, a lovassport és a lovas turizmus további népszerűsítését, és ha alkalom adódik rá, akkor szeretnénk Vajdaság stratégiájának fejlesztésében is részt venni — mondta Keresztes.

Nyilas Mihály, a Tartományi Kormány alelnöke kiemelte, hogy a zárókonferencia nem valaminek a vége, hanem a kezdete.

— A program hozadéka széles körű, és nemcsak a lovak kedvelői, szerelmesei részesednek belőle, hanem az egész régió, valamint a gazdaság is — hangsúlyozta Nyilas.

Maglai Jenő, Szabadka polgármestere elmondta, hogy a projektum által fejleszthető a vajdasági lovassport.

A délután folyamán több előadás hangzott el: Bunford Tivadar a munka eredményeit mutatta be, Predrag Ilić, a Szerbiai Lovasszövetség titkára a tereplovaglás és a túralovaglás szerbiai lehetőségeiről beszélt, Katona Ilona, a Magyar Turizmus Zrt. Dél-alföldi Regionális Marketing Igazgatóságának igazgatója Élmények a fókuszban – Új trendek a turizmusban címmel tartott előadást, zárásként pedig Illés Ferenc, a Nyergelj, Fordulj! Lovas-, Rekreációs és Hagyományőrző Egyesület elnöke a Tisza két partján megtartott lovas túráról mutatott be egy filmet.

A másfél éves program teljes költségvetése 192 110 euró.

Hozzászólások
Hozzászólások
0
Hozzászólás küldése
1000 karakter áll rendelkezésére
A megjegyzésekben kifejtett vélemények a hozzászólások szerzőinek magánvéleményei, és nem tükrözik az internetes portál véleményét. A megjegyzéseket moderáljuk és jóváhagyjuk az általános szerződési feltételeknek megfelelően.
Támogatóink
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabjuk a tartalmakat és reklámokat, hogy működjenek a közösségi média funkciók, valamint hogy elemezzük a weboldal forgalmát. Bővebben a "Beállítások" gombra kattintva olvashat.
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabja az oldalon megjelenő tartalmat és reklámokat..