Hoz-e új lakókat az egykor szülőotthonként használt épületbe a kéményen költő gólya?

Azzal a vállalt feladattal indultam el Szabadkáról szülőfalumba, Péterrévére, hogy az ottani üresen álló házakról, a velük kapcsolatos állapotokról írjak. Amíg gépkocsimmal a kilométereket róttam, képzeletemben megjelent a település egykori képe, amilyennek még gyermek- és ifjúkoromban láttam. Egy igen gazdag, Tisza menti nagyfalu elevenedett meg előttem, kiterjedt tanyavilággal, vasútforgalommal, időnként hajóközlekedéssel a Tiszán. Abban az időben is, akárcsak manapság, a lakosok többsége földművelésből élt, de szép számban voltak iparosok, nagyon jó mesteremberek: cipészek, szabók, pékek, asztalosok, kovácsok, bognárok, bádogosok, lakatosok, szűcsök, borbélyok stb. Néhány kisebb üzem, gyár is működött: papírgyár, gombgyár, esernyőgyár, két-három téglagyár, később kanálgyár, mezőgépgyár, varroda, de a környékben ismert volt a fürdője, a mozija és a falu orvosa, dr. Kiss Imre. Neki már akkor volt röntgengépe, pedig ez abban az időben még igencsak ritkaságszámba menő készülék volt. Az óvoda- és iskolaépület szinte tömve volt gyermekekkel, akik szép jövőről álmodoztak. A művelődési és a sportélet is igen fejlett, mozgalmas volt.
Most, amikor megérkeztem Péterrévére, egy egészen más valóság fogadott. Már a falu északi bejáratánál régi, romos ház látványa árulkodott a megváltozott világról. Aztán az utcákat járva sok elhagyott, megroggyant vagy egészen összedőlt házat láttam. A vasúti közlekedés már évtizedekkel ezelőtt megszűnt. Az állomás épületét kikezdte az enyészet, a még megmaradt síneket hatalmas gaz nőtte be. A Kiszárda néven ismert iskola tetején ledőlt a kupola, az egész létesítmény elhagyatott, tönkretett állapotban van. A helyi közösség központban lévő épületének, az egykori községházának a mellékutcai része is siralmas látványt nyújt. Sok az eladó ház.
A helyzetről annak egyik legjobb ismerőjével, Molnár Lajossal beszélgetek. å a helybeli művelődési otthon koordinátora, egyúttal pedig a falu vízvezeték-hálózatával kapcsolatos ügyek intézője is. Így hát pontosan tudja, hogy hány háztartás meg mennyi üres ház van a faluban. Közösen megállapítjuk, hogy a lakosság elvándorlása ugyan már a múlt század közepén elkezdődött, amikor sokan munkahelykeresés és gyermekeik iskoláztatásának a biztosítása céljából városokba költöztek, de azért a legutóbbi háború meg a vele járó gazdasági leépülés felgyorsította az elvándorlást. Több száz, főleg iskolázott fiatal kényszerült távozásra, menekülésre a katonai behívóparancs elől. A szülők, nagyszülők maradtak otthon. Az idő múlásával elöregedtek, sokan elhaltak. Így ürültek ki a házak, mert az eltávozottak már nemigen térnek vissza.
Molnár Lajos nyilvántartása szerint Péterrévén ma mintegy 3100 háztartás és 330 üres ház van. Az örökösök többnyire külföldön vagy a hazai nagyobb városokban élnek. Van, aki fiatal házaspároknak engedi át használatra a házat, csak hogy rendben tartsák és megőrizzék. Mások szeretnék eladni, de az adásvételt elég nehéz nyélbe ütni, mert nemigen van vásárló, másrészt az eladók nincsenek helyben, ezért ingatlanügynökség révén próbálják értékesíteni. Az üres házak egy részét a menekültek vették meg, főleg a Makádin és a Savóhegyen lévő nagy telekkel (gyakran fél hold területtel) rendelkező olcsó épületeket, s legfeljebb ötezer eurót fizettek értük. A háborús időben 100-120 menekült érkezett a faluba. Egy részük letelepedett, más részük továbbment nagyobb városokba, vagy visszaköltözött szülőföldjére.
- A faluban szinte a nullára csökkent a munkalehetőség - mondja Molnár Lajos. - Ezért a fiatalok, ha lediplomáznak, vagy városokba vagy külföldre mennek. Alig néhány cég működik, azok is főleg idénymunkásokat alkalmaznak. A lakosságnak több mint a 90 százaléka földműveléssel foglalkozik, de ma már nem lehet megélni öt-hat hold földből. A megélhetéshez legalább ötven hold földnek kell lennie. Az üres házakat gazdálkodók megvásárolják, és gazdasági udvarként használják. Ilyen azonban nem sok van. Az is gond, hogy a gazdátlan épületeket feltörik, kirabolják, még a villanyórát és a vezetékeket is kiszedik a falból, de minden mozdítható dolgot ellopnak.
Kovács Ferenc éppen a füvet kaszálta a háza előtt, amikor megszólítottam. Ahogy felemelte a fejét, egymásra ismertünk, egykori iskolatársak. Mondom neki, hogy mi járatban vagyok. Mindjárt bekapcsolódott a témába, és mutatta a szemben lévő házat. - Nézd, ennek a gazdája külföldön van. Már húsz éve, hogy nem volt itthon. Nyolc éven át én tartottam karban, rendeztem az udvarát, a kertjét, mert különben embermagasságú gaz nőtte volna be. A gazdája azóta sem jelentkezett.
Balassa Ibolya helybeli anyakönyvvezető előveszi a régi dokumentációt, melyből kiderült, hogy az 1948-as népszámláláskor Péterrévén mintegy 14 000 állampolgár volt beírva az anyakönyvbe. - Akkoriban Magyarkanizsának is ennyi lakosa volt. Ma jó, ha van 6500-7000 lakosa Péterrévének - mondja. A falu elöregedett, sok a temetés. Volt olyan évünk, amikor 132-en haltak meg. Ebben az évben már 37 temetés volt.
- Sajnos, a születések számát nem tudják, mert a babák valamelyik városi kórházban születnek, és őket abban a községben jegyzik be az anyakönyvbe. A menekülteket azonban nyilvántartják, ha bejelentkeznek náluk. Még az utóbbi időben is érkeznek horvátországi meg boszniai polgárok, 2007-ben 118-an, 2008-ban 22-en, sőt az idén is eddig 22-en jöttek. Ezek már leginkább más szerbiai településről jönnek.
- Az én szüleim háza is megüresedett. Az épületet riasztóberendezéssel láttuk el, mert betörnek a rablók az üres házakba, és mindent elvisznek. Sokszor még meg sem várják, hogy az elhunyt idős tulajdonost eltemessék. Amíg a hozzátartozók virrasztanak, a rablók már fosztogatnak is. A fiam harmadikos középiskolás, de úgy látszik, mire diplomát szerez, már nem lesz munkalehetőség számára a faluban. Nem is tudjuk, hogy a megörökölt házat érdemes-e számára tartogatnunk - mondta Ibolya.
Végül Molnár Lajossal arról is szót ejtettünk, hogy a péterrévei általános iskolában egykoron ezer körül volt a tanulók létszáma, ma az igazgató közlése szerint mindössze 540 diákjuk van. A művelődési ház koordinátoraként elmondta, hogy az egyedüli, ami még igen jól működik, az a kulturális tevékenység. Egyelőre ez tartja össze a fiatalokat mindaddig, amíg tanulmányukat befejezve nem kényszerülnek másfelé menni, a falu ugyanis egyelőre nem képes biztató távlatot nyújtani nekik.
Ilyen lehangoló benyomásokkal utazva el Péterrévéről azon töprengtem, lesz-e még ennek és a többi elöregedő vajdasági településnek felvirágzása? Lesz-e még kikelet, megújulás? A közeljövőben nincs rá kilátás mindaddig, amíg a társadalom, az államhatalom nem alakít ki új, egészen más falupolitikát, és nem nyit távlatot az új nemzedék számára a falvakban.