A palicsi Ivanics fivérek föld körüli gyalogtúrája a békességért (8.)
Ivanics Ferenc és István - ha olvasták blogjukat (http://worldwalk.blogol.hu), már tudják -: újabb megpróbáltatások árán, de végül sikeresen átlépték a Nyugat-SzaharaMauritánia határátkelőhelyet, és most a főváros, Nouakchott felé vették az útirányt.
Mauritánia kb. tizenegyszer nagyobb területű ország, mint Magyarország. Nevét a maurik szóból kapta, ami mai értelemben a ,,mórok földjé''-t jelenti. Nem véletlenül, hiszen 1147-ig Mór Birodalomnak számított. A spanyolok után, a 15. században portugál hódítók törtek be a területére, majd később, a 19. században vált francia gyarmattá. Függetlenségét 1960-ban kapta meg, de köztársasági államformája mindvégig ingatagnak bizonyult az országhatáron belül dúló etnikai és kulturális ellentétek és forrongások miatt. Az idén augusztusban az iszlám köztársasági elnököt katonai puccsal váltották le.
A bennszülött néger lakosság egy része - függetlenül attól, hogy 1960-tól törvényi úton eltörölték a rabszolgatartást - még mindig rabszolgasorsban tengődik. Számuk (érthetően pontos adatok erről nincsenek, csak becslések) százezertől háromszázezerig terjed.
- Milyenek arrafelé az emberek? Természetesen nem a bőrük színére gondolok, és arra sem, hogy milyen az orruk, szemük, szájuk...
István: - Afrikában kedvesek az emberek. És ez egészen másfajta kedvesség, mint nálunk odahaza, vagy egyáltalán Európában. Lehet, hogy azért, mert mélyen vallásosak, de lehet, hogy azért, mert egy teljesen más világban, környezetben élnek, mint mi. Szerényebb és egyszerűbb világban... Itt a férfiak, ha találkoznak egymással, arcon csókolják egymást, és ha jó barátok, kézen fogva, átölelve mennek együtt tovább, anélkül, hogy bárki is melegeknek vélné őket. Szó sincs erről, csak ez a szokás, így fejezik ki ragaszkodásukat.
Ferenc: - Errefelé még az úgymond sérült emberekkel is másképp bánnak. Szinte természetes, hogy minden csoport körül megjelenik egy-egy elesettebb személy, de ezzel a személlyel is törődik valaki a csoportból, aki ért a nyelvükön. Eteti, itatja, cigarettát ad neki, és ha kell, elhárítja, ha véletlenül rámenősebb az idegenekkel, például pénzt kunyerál tőlük, bár ez ritkán fordul elő, hangsúlyozom, mert eleve emberszámba veszik őket, és valahogy magától értetődően gondoskodnak róluk, védelmezik őket, mivelhogy nincsenek szociális intézmények. A turistainváziótól fertőzött északi részt, Tangert kivéve - ahol némely idegenvezető visszaélt a helyzettel, messze elcsalta a hiszékeny látogatókat, aztán meg kirabolta őket, sőt az ilyen helyeken még az összeverődött kölyökbandáktól is tartani kell, amelyek ugyancsak jócskán veszélyeztetik az ember életét, megdobálják kővel az idegent, ha nem ad nekik cukorkát vagy pénzt - sehol sem akadt problémánk a helybeliekkel, sőt ellenkezőleg, mindenütt nagyon szívélyes és segítőkész emberekkel találkoztunk. Ha itt egy külföldi megállít egy helybeli lakost azzal a kérdéssel: merre található gyógyszertár, melyben ilyen és ilyen antibiotikum kapható, akkor az nem hadonászik kézzel-lábbal, hogy nézze, uram, arra egyenest, aztán balra, utána elkanyarodik jobbra stb., hanem megáll, szembefordul veled, és miután megérti, mit akarsz, megveregeti a vállad, és int, hogy kövesd. Szó nélkül elvezet a helyszínre. És bizony nagyon kell vigyáznod, nehogy megsértsd, pénzt adva neki hálából. Ilyen volt a dakhlai Azíz barátunk is, aki rögtön megértette, hogy mi nem egyszerű turisták vagyunk, elfogadott bennünket olyannak, amilyenek vagyunk, elvezetett a házába, ott a felesége is kedvesen köszöntött minket, és rögtön egy szerény vacsorát készített a tiszteletünkre.
- Nőkkel is kommunikáltatok az utcán?
István: - Tény és való, hogy Afrikában férfiuralom van, de ez most már korántsem úgy nyilvánul meg, mint régebben.
Ferenc: - Helyenként, sőt mondhatni, esetenként változó, hogyan bánnak a nőkkel, és milyen jogokat adnak meg nekik. Ezt nem a sharia, azaz az iszlám törvények alapján döntik el a családfők, hanem saját belátásuk szerint. Igaz, hogy kocsmákban nem láttunk nőket...
István: - Azazhogy Dakhlában volt rá eset...
Ferenc: - Ja, igaz! Na és a kocsmárosnő cigarettázott, amit itt, Afrikában, ahol különben az egész férfitársadalom úgy füstöl, mint a török (és olykor nemcsak dohányt), csak nagyon ritkán, elvétve látni.
István: - Voltak helyek, ahol kint ültek a padon a ,,nindzsa'' nők, és amikor megláttak bennünket, rögtön felrakták a fátylukat és elszaladtak előlünk, másutt viszont ugyanolyan ultraszexis, modern holmikban járkáltak, mint amilyeneket a videoklipekben láthatunk. Megmutatják, ami mutogatnivaló, és kész.
Ferenc: - Igen színes és tarka ez a világ. Az egyeduralmú kultúrának, mint mindenütt, itt is befellegzett. Egyértelműen látható, milyen szépen megfér egymás mellett a hagyományos iszlám és a korszerű amerikai kultúra. Sajnos, nem vagyok jártas a politikában és a szociológiában sem, így részletesebben nem tudom elemezni a tapasztaltakat.
- De a mauritániai első benyomástok minden eddigi élményeteket felülmúltak...
Ferenc: - Mauritánia számunkra, európaiak számára, a természet látnivalóit kivéve, valóságos rémálom. Nagyon-nagyon szegény ország. Nouadhibou (ahová határátlépésünkkor kerültünk) olyan, mint egy nagy putri, minden koszos, a város tele van elszórt műanyag palackokkal, zacskókkal, bögrékkel, fémdobozokkal, különféle roncsokkal stb. A központban kecskék eszik a szemetet az út közepén. Az emberek többsége mezítláb járkál. Az autók igazi ősjárgányok, azt hiszem, az összes, még életképes, negyven évnél nem idősebb Mercedes itt van Mauritániában. Szóval nem ajánlom Nouadhibou-t a nyári vakáció színhelyéül senkinek sem. Mégis, mindenek ellenére, így elsőre azt tapasztaltuk, hogy Mauritániának fejlett idegenforgalma van. Profi, szervezett túrákat szerveznek, melyek során a püffedt külföldiekkel körbejárják a sivatagot, és állítólag észbontó helyekre viszik őket.
Ha támogatni szeretné az Ivanics testvérpár föld körüli gyalogtúráját, a következő számlára fizetheti be pénzadományát:
Fond Omladinski eko život Subotica (za braću Ivanič)
Számlaszám: 260-5006780021378-81
(Folytatjuk)