Hihetetlenül gyönyörű látvány volt, amikor a racka juhok, a hagyományos birkák és a szürke marhák a lovasok terelésében átvonultak a falu végén a régi iskola előtt, és a Dömötör-napi hagyomány szerint hazatértek a legelőkről a ködös, őszi szürkületben. Egész napos program vezette fel a behajtást az Almás-Vasderes Hagyományápoló Egyesület szervezésében.
Az őszi behajtási ünnepet és csikós fesztivált hagyományteremtő szándékkal rendezte meg a lovas programjairól ismert, tóthfalui egyesület.
Lovasok népesítették be a település utcáit már kora délelőtt, a környékről tizenhét hátas és három fogat sereglett össze a felvonulásra, sőt egy huszár is érkezett Doroszlóról, és dobos tette közhírré a programot. A régi iskola udvarában kézműves-kirakodóvásár volt, juhász-, csordás- és csikósszerszámok és -kellékek kiállítása, illetve régi mesterségeket is bemutattak: söprűkötő, furulyakészítő és kovács termékeit csodálhatták meg a látogatók, s érdeklődő kérdéseikre is választ kaptak, akárcsak a helyi tájház gazdag alkalmi kiállításán. A vendégeket lovas játékokkal szórakoztatták, a zentai Arcus Íjászegyesület jóvoltából pedig mindenki kipróbálhatta az íjászkodást.
A nap fénypontja a behajtás volt. 17 racka juh vezette fel a menetet. A helybeli Faragó Zoltán állatai ezek az ősi magyar juhok, terelésüket Luca lánya és Zétény fia segítette, majd jómagam következtem. A Boldog Birtokról tizen-egynéhány libát hoztam az ünnepre, hazahajtásukat aztán Levente fiam és kisbarátja, Terényi Áron vette át, hogy ne maradjak le az utánunk következő csodáról sem. 150 birkát terelt be Bata János tóthfalui gazda az ilonafalvi Kálmán József juhász barátja segítségével, majd az oromhegyesi Erdélyi Imre 84 szürke marhája következett, melyeket lovasok tartottak kordában (kora hajnalban Tóthfaluba, majd az ünnep végén egészen hazáig hajtották őket a határban, hogy biztonságosan ide- és hazaérjen a csorda).
— Kanizsai, oromhegyesi, zentai, völgyesi, oromi lovasok érkeztek a rendezvényre, s nagyon örülünk, hogy Doroszlóról csatlakozott hozzánk Holló Róbert, remélem, kiváló együttműködést alakítunk ki. A hajdúszoboszlói lovasokat sajnos nem engedték át a határon a szerb vámosok, állategészségügyi hiányosságra hivatkozva, egy olyan papírt kértek ugyanis tőlük, amelyről eddig szó sem volt. Ám nem adjuk fel egyik oldalon sem ezt az együttműködést, előbb-utóbb elhozzuk őket és ámultba ejtő lovas produkciójukat Tóthfaluba — ígérte Kálmán Jenő, az Almás-Vasderes Hagyományápoló Egyesület elnöke.
A huszárruhát öltött Holló Róbert szemet gyönyörködtető, kék viseletében mindenkit elkápráztatott. Egész családja elkísérte Tóthfaluba, ám kénytelen volt ló nélkül érkezni: hátasa kiképzés alatt állt Magyarországon, ahonnan a szállítást ő sem tudta megoldani — ám jövőre már vele lesz a behajtási ünnepen.
— Nagyon örülök, látom, hogy a lovas hagyományokat itt ápolják, pezseg a lovasélet, nagyon sok fiatal lovazik, és nagyon ügyesek. Doroszlón csak szüretnapkor van lovas felvonulás, és azon sem doroszlói, hanem környékbeli lovasok vesznek részt, a magyar ajkúak közül csak nekem van lovaglólovam. Én sem régóta csinálom, öt éve kezdtem. Valamikor nem volt rá pénzünk, később meg, amikor lett pénzünk, időnk nem. És amikor láttam, hogy a fiaimat, a most tizenhárom éves Robikát és a kilencéves Hunort is nagyon érdekli, úgy döntöttem, most lesz mind a kettő. Becsatlakoztam Siklóson a 7-es számú huszárezredbe, és azért is reménykeltő a helyzet, mert Németországban élő és gyakran hazalátogató doroszlóiak kedvét is sikerült meghozni, ők is beadták a jelentkezésüket.
Az ügyességi lovas játékokon nagy tetszést arattak a fiatal lovasok, a magyarkanizsai Babarci Viktória és Adél, valamint az oromhegyesi Bata Edina.
— Négy-öt éve lovagolok, nagyon szeretem a lovakat, lovasiskolába járok Magyarországra. Apukámmal jöttem, velünk tartott a legjobb barátnőm, Luca, Tamarával és Józsival mi szoktunk otthon együtt lovazni. Vidám két és fél éves, most kezdtük el belovagolni, kiskora óta tanítjuk a fektetésre, ez egyre jobban megy, és nagyon elnyerte a közönség tetszését.
Akárcsak a Tóthfalui Tájház kiállítása is, melynek keretében Zsoldos Rózsa néni és Bagi Bende Tímea, a tájház vezetői kalauzolták a múltba a látogatókat.
— Nagyon örülünk, hogy ezzel a kiállítással gazdagabbá tehettük a rendezvényt. Volt a falunkban csordás, az ő örökségét ki bírtuk hozni. Juhász is volt, hoztuk a tarlós bögréket is, a vízhordó fát. Petróleumlámpát, amivel az istállóba jártak valamikor, a köpülőt, amivel sajtot, vajat készítettek — sorolta Rózsa néni. — Nagyon sok gyerek megfordult nálunk, felfedezték a kolompokat, ez miért nem szól úgy, mint amaz, amaz vastagabb hangon szólt, jegyezték meg, hát igen, úgy különböztették meg a teheneket, magyaráztuk. Hát avval a nagy reszelővel mit csináltak? — kérdezték. Valamikor a takarmányrépát, a tököt lereszelték, és a jószágok abrakjába belerakták — mondtuk. Meglepetéssel is készültünk, nagyanyáink valamikor húsdarálóval csinálták a darálós kekszet, és mondom, a gyerekek mostanában ilyet nem esznek, hát sütök nekik. Örülök, hogy nagyon ízlett!
A helyi tájházban ötezer darab összegyűjtött és megőrzött hagyományos tárgyat, régi használati eszközt lehet megtekinteni, udvarában pedig hagyományőrző népi szerszámok, kemence várja az érdeklődőket, akiknek Rózsa néni bejelentkezésre mindig örömmel tárja ki a kiskaput.
Ebédre is hagyományos ételt főztek a helybeli asszonyok, férfiak: birkapörkölt, csikós tokány és slambuc közül lehetett választani.
— A slambuc tésztából és krumpliból készülő, szalonnával ízesített pásztorétel — magyarázta Nagy Miklós, aki a különböző főzőversenyek rendszeres résztvevője, ám ezt az ízletes fogást életében először készítette, a szervezők kérésére. — Harminckétszer kell megforgatni pirítás közben — én nem számoltam, belekeveredtem, de forgattam becsületesen! Nagy bográccsal főztünk, alig maradt belőle, a gyerekeknek volt nagyon érdekes, sokan jöttek kóstolni, volt egy kanizsai kisfiú, ez az igazi ennivaló, kérek még, mondta, gyere, kisfiú, akkor egyed — jól megszedtem a tányérját.
Élményekben gazdagon tért haza mindenki Tóthfaluból, köztük a magyarországi, kisszállási Sallai István Általános Iskola huszonhét diákja és három tanára is, akik a szervező egyesület és a Jenei Tibor Alapítvány együttműködésének köszönhetően két napot töltöttek kis csodafalunkban. Több mint élmény — teszem hozzá helybeliként és programszervezőként, hiszen a mindenben segítő falubeliek, valamint a környező, közelebbi és távolabbi lovasok összefogását megélni mindent elsöprő érzés volt.
A rendezvényt Magyarkanizsa Önkormányzata, valamint az Agrotech, a Dibex fatelep és az Ötvös aranyműves támogatta.
Fotók: Gergely Árpád
Fotók: Fehér Márta
