Ha nappal vagy éjjel felnézünk az égre, általában ugyanazokat a dolgokat tekinthetjük meg. Nappal a Napot és a felhőket, éjjel pedig a Holdat és a csillagokat. Időről időre viszont furcsa fényjelenségeket is láthatunk. Ilyenek például a szivárvány, a fata morgana, a poláris térségben a sarki fény, a halo vagy zivataroknál a villámlás. A legtöbb légköri fényjelenség a napsugarak fénytörésével, elhajlásával vagy visszaverődésével jön létre bizonyos körülmények között.
SZIVÁRVÁNY
Talán a leggyakoribb légköri optikai fényjelenség a szivárvány, mely akkor keletkezik, amikor a Napból eredő fénysugarak részben megtörnek, részben pedig visszaverődnek az esőcseppekről. Ez a fény azon jellegzetes tulajdonságának köszönhető, hogy másik közeghez érkezve megtörik, elhajlik vagy visszaverődik. Maga a fény sok-sok különböző hullámhosszúságú elektromágneses hullámból tevődik össze. Az esőcseppek felületéhez érkezve a fényt alkotó különböző hullámhosszúságú hullámok eltérő szögben törnek meg, s így alakul ki a szivárvány félkörívnek tűnő alakja, illetve a szivárvány színárnyalatai. A szivárvány valójában kör alakú, de a szemlélődő számára általában csak egy bizonyos része látható. Szivárványokat nemcsak az égen figyelhetünk meg, hanem néha szökőkutaknál és vízeséseknél is előfordulhatnak.
FATA MORGANA
Síkvidékek nyári időszakainak és a sivatagok gyakori optikai jelensége. Egy olyan megtévesztő jelenség, amely eltérő hőmérsékletű és sűrűségű, vékony légrétegeken megtörő és elhajló fény által kelt optikai csalódást. Aki nyáron hajtott kocsit, már biztosan tapasztalta. Az aszfaltozott utakon azt a látszatot kelti, hogy az úton pocsolya van, de amint közelebb jutunk, hirtelen eltűnik. A fény nagyobb sűrűségű közeghez érve megtörik és elhajlik, vagyis megváltoztatja terjedési irányát. Ezt úgy nevezzük, hogy refrakció. Az, amit az úton pocsolyának hiszünk, nem más, mint a kék égbolt elhajlott tükörképe. Sivatagokban is előfordul, ahol számos vándorlót téveszt meg.
Képek forrása: https://unsplash.com
HALO
A halo egy olyan légköri optikai fényjelenség, amely cirrus felhőkkel egyenletesen borított égboltokon alakulhat ki a sok jelen lévő jégkristálynak köszönhetően. Ez a szembetűnő jelenség azt a látványt kelti, hogy a Nap vagy a Hold fehéres gyűrűkkel van körülvéve. Az atmoszferikus jégkristályokon történő fénytöréssel alakulhat ki. Attól függően, hogy milyen jégkristályok vannak jelen a levegőben, több fajtájuk ismert, de mindegyik 8—12 km magasságban, a troposzférában keletkezik. Egyik fajtája a melléknap, mely lapos jégkristályokon történő fénytöréssel keletkezhet. Azt az illúziót kelti, hogy több Nap van az égbolton. Van mellékhold-halojelenség is, melynek kialakulási feltételei hasonlóak a melléknap jelenségéhez, csak a fényforrás a Hold.
KORONA VAGY KOSZORÚJELENSÉG
Ez a szivárványtól és a halo légköri fényjelenségektől abban különbözik, hogy a Nap vagy a Hold körüli színes gyűrű illúzióját nem az esőcseppeken történő fénytörés, hanem a fény elhajlása eredményezi. Mivel a felhőket alkotó vízcseppek mérete eltérő, az égitest körül nem egy körív látható, hanem egy fényudvar, melyet úgy nevezünk, hogy aureola.
SARKI FÉNY
A sarki fény egy olyan ritka légköri jelenség, amely leggyakrabban a poláris térségekben tekinthető meg körülbelül 100 km magasság felett. A jelenséget a napszélből eredő töltött részecskék okozzák. Az északi féltekén északi fénynek (aurora borealis), míg a déli féltekén déli fénynek (aurora australis) nevezik. Akkor keletkezik, amikor az űrből érkező napszél annyira megzavarja a Földünket védő magnetoszférát, hogy a töltött részecskék behatolhatnak a felső légkörbe. Ez csak a pólusokon történhet meg. A nagy gyorsasággal behatoló töltött részecskék gerjesztik az oxigén és a nitrogén elektronjait, melyek így egy magasabb energiaszintre jutnak. A gerjesztett elektronok újból egyensúlyba kerülve fényt sugároznak ki, és ez hozza létre ezt a lélegzetelállító jelenséget. Több megjelenési formája van, de leggyakrabban zöldes függöny, ívelt szalag vagy sugarak látszatát kelti.
VILLÁMLÁS
A villámlás nem más, mint nagy energiájú, természetes elektromos kisülés, mely zivatarfelhőkön belül, között vagy a zivatarfelhők és a talaj között alakul ki feszültségkülönbség következtében. A villámoknak három alaptípusuk van: vonalvillámok, felületi és gömbvillámok. A leggyakoribb közülük a vonalvillám, mellyel viharos időben már mindenki találkozott. A felületi villámokat közvetlenül nem láthatjuk, mivel csak a felhőket világítják meg. A gömbvillám pedig egy igazán ritka jelenség, és kialakulására még mindig nincs egyértelmű magyarázat.
A legtöbb légköri fényjelenség nem mindennapi látvány, így megjelenésekor megéri megállni és gyönyörködni.
