Legjobban magamat szeretem!
Pap Ágota pszichológus
2021.10.13.
LXXVI. évf. 40. szám
Legjobban magamat szeretem!

A gyerekeimmel jókat nevetünk, és közben sok puszi csattan el, amikor azt a buta játékot játsszuk, amelyben felsoroljuk, hogy kiket szeretünk a legjobban. Elárulom, itt megosztott első és második helyek vannak, főleg, amikor a dobogó tetejére önmagukat (is) teszik a fiaim. És mivel már mindketten kinőttek az egocentrikus időszakból, ilyenkor mégis nagyot dobban a pszichológusmami-szívem, mert megerősödöm abban, hogy valamit jól csináltunk mi, szülők.

Mert önmagunk szeretete a kiindulópont az egészségesebb kapcsolatokhoz és egy elégedettebb életérzéshez. Csak röviden jegyzem meg: az önszeretetet gyakorló ember nem törvényszerűen narcisztikus személyiség vagy önmagát exponáló, önimádó valaki. Ilyenkor ugyanis nem feltétlenül beszélhetünk önelfogadásról.

A kérdés persze az, hogy élhetünk-e önszeretet és önelfogadás nélkül. Nos, a szeretetet, melyet gyakran a külvilágban keresünk, önmagunknak is megadhatjuk. Az önszeretet azonban több mint önelfogadás, sokkal inkább annak egy olyan állapota, amely a fizikai, pszichológiai és spirituális fejlődésünket támogató cselekvések által nő. Vagyis az önszeretet dinamikus, és lehetővé teszi, hogy önmagunk szeretete által képessé váljunk elfogadni a gyengeségeinket is az erősségek mellett. Ezzel felmentjük magunkat a hiányosságok feletti magyarázkodás alól, és világosabbá válhatnak életcéljaink, értékrendünk. Még egyszerűbben: önszeretet az, amikor úgy kezeljük önmagunkat, mint azokat, akiket szeretünk. Igaz, arról, hogy ki hogyan szeret, egy külön fejezetet nyithatnánk.


Fotó: Facebook.com/Psiholog-na-dlanu

Másoknál gyakran meglátjuk a szépséget, a különlegeset, elfogadjuk, megbocsátjuk a kisebb-nagyobb hibáikat, örülünk a sikereiknek, és ennek hangot is adunk, támogatjuk őket a nehézségekben, figyelmet és ezzel együtt minőségi időt szentelünk nekik. De ha ezt másoknak meg tudjuk adni, akkor önmagunknak is. Leggyakrabban viszont mégsem ez történik, hanem mindenkit magunk elé helyezünk a sorban, folyton szembesítjük magunkat azzal, hogy nem vagyunk elég jók, és egyre többet várunk el magunktól — ez azonban az önszeretettel ellentétes működés.

Az önszeretetet kezdhetjük azzal, hogy megéljük az érzéseinket, a gondolatainkat, legyenek azok negatívak vagy pozitívak. Tudatosítsuk viselkedésünket: gondoljuk át, milyen sikereink voltak aznap vagy egy hosszabb időszakra visszatekintve, legyünk büszkék az elért eredményekre, és fogadjuk el a dicséretet. Ne próbáljunk meg mindenáron megváltozni, helyette tudatosítsuk azokat a tulajdonságainkat, amelyeket szeretünk magunkban. Gondoskodjunk önmagunkról, legyen az az egészséghez köthető tevékenység, az intimitás és a társas kapcsolatok megteremtése — vagy csak egy kiadós alvás.

„Önmagunkkal töltjük el a legtöbb időt, és senki sem érezheti azt, amit mi, ezért fontos, hogy szerepek helyett autentikusan, önmagunkat elfogadva, felvállalva tudjunk működni a mindennapokban, a kapcsolatainkban, a magányunkban is.”

Részben a kiégést, részben a teljes szétesést meggátolva szabjuk meg saját határainkat, fogalmazzuk meg a prioritásokat, gondoljuk át, mi az, amibe valóban akkora energiát kell fektetnünk, mint korábban, és mi az, amibe már nem. A túlvállalás során is könnyebben hibázhatunk, ezért akár erről, akár másról van szó, bocsássunk meg magunknak, próbáljunk tanulni abból, és továbbfejlődni.

Ezeket a változásokat persze nem tudjuk pikpakk integrálni az életünkbe, adjunk ehhez magunknak időt, és ne bátortalanodjunk el, ha egy nehézségbe ütközünk. Feldmár András pszichoterapeuta mondja egy vele készült beszélgetésben, hogy önmagunkkal töltjük el a legtöbb időt, és senki sem érezheti azt, amit mi, ezért is fontos, hogy szerepek helyett autentikusan, önmagunkat elfogadva, felvállalva tudjunk működni a mindennapokban, a kapcsolatainkban, a magányunkban stb. is.


Fotó: Ekszerkeramia.hu

Az akadályok, elakadások mindig a belső traumáink. Ezért az önszeretetnek több szintjéről beszélnek a szakemberek. Az elsőn egyszerűen „csak” életben akarjuk tartani magunkat. Ennek leginkább biológiai alapja van, és a túlélési ösztön tartja fenn. A második szint a biológiai sík, mely a testi és/vagy lelki fájdalom automatikus elkerüléséről szól. Vagyis az önszeretet itt az önvédelemmel egyenlő. A harmadik a szociális szeretet dimenziója, azaz a hozzánk közel állókkal kapcsolatos élmények síkja. A traumákból való felépüléshez olyan készségek fejlesztésére van szükségünk, amelyek segítik a kapcsolódást önmagunkkal és másokkal. Ezért fontos a kommunikáció, az önkifejezés, az érzelmek tudatosítása, az, hogy ki merjük mondani a szükségleteinket. Az önszeretet negyedik szintje maga az önmagunkhoz való viszonyulás — itt már mi választjuk meg az önszeretet formáit: ami hozzátesz az egészségünkhöz, a szabadságunkhoz, az esztétikai élményeinkhez stb., tehát minden, ami az önmegvalósítás irányába viszi el a működésünket. Az ötödik és egyúttal utolsó szinten a spirituális élmények kerülnek fókuszba, ahol az énhatárok szétáradnak, és lehetőség nyílik a másokkal való kapcsolódásra olyan formában, amelyben sohasem cselekednénk úgy, hogy amiatt ne tudjunk magunknak megbocsátani.

Leginkább azoknak nehéz önmagukat jól szeretni, akik azt érezték életük korai szakaszában, hogy az az időszak nem róluk szólt, nem tapasztalták meg, hogy ők, illetve az ő szükségleteik fontosak. Ezért mindig a másik jólléte a fontos, és tévesen azt hiszik, hogy ha ez teljesül, akkor ők maguk is jól lesznek — mert visszakapják a másikba fektetett figyelmet, erőt, időt.

Ám az önszeretet akkor is nehéz, ha azt tanultuk meg a korai kötődés folyamán, hogy jelentős sérüléseket szenvedünk el, vagyis kötődni egyszerre vágyott és veszélyes állapot.

Az önmegszeretés útja rögös lehet, de azért létezik néhány technika, módszer, mely segíthet. Ezért olykor meglephetjük magunkat valami aprósággal, ahogy azt egy klasszikus udvarló tenné. Bizony nagyon hasznos, ha nem hasonlítgatjuk önmagunkat másokhoz, és tudjuk, hogy a jelentőségünk független attól, amit teszünk. Sokszor egy baráti visszajelzés is rámutathat a szerethető részeinkre. Szembenézhetünk a kihívásokkal ahelyett, hogy tovább menekülnénk, elfogadhatjuk, ha valaki nem ért velünk egyet — mert felismerjük, hogy mindenkit megillet a saját nézőpont —, és végül majd mi magunk is mintává válhatunk a változáshoz, másokat is inspirálhatunk az önszeretetre.

Mert aki szereti önmagát, az nem dicsekszik vele, de tisztában van az értékeivel, tiszteli azt, aki ő, és annak útját, ahogyan ilyenné vált, a másikat is önmagáért tudja szeretni, és nem amiatt, amit belelátott, vagy amilyennek elképzelte.

Szeretne értesülni, ha új cikk jelenik meg Lélekbúvár rovatunkban? Iratkozzon fel értesítőnkre!
E-mailben értesíteni fogjuk Önt az új cikkekről. Feliratkozáshoz kérjük adja meg a nevét és az e-mail címét.
Hozzászólások
Hozzászólások
0
Hozzászólás küldése
1000 karakter áll rendelkezésére
A megjegyzésekben kifejtett vélemények a hozzászólások szerzőinek magánvéleményei, és nem tükrözik az internetes portál véleményét. A megjegyzéseket moderáljuk és jóváhagyjuk az általános szerződési feltételeknek megfelelően.
Támogatóink
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabjuk a tartalmakat és reklámokat, hogy működjenek a közösségi média funkciók, valamint hogy elemezzük a weboldal forgalmát. Bővebben a "Részletek mutatása" gombra olvashat.
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabja az oldalon megjelenő tartalmat és reklámokat..