home 2024. március 29., Auguszta napja
Online előfizetés
„Leginkább a nyelvek érdekelnek”
Szerda Zsófi
2020.11.14.
LXXV. évf. 46. szám
„Leginkább a nyelvek érdekelnek”

Patocskai Andrea egy igen ambiciózus, fiatal hölgy. Nem ijed meg egy kis tanulástól, és könnyen a fejébe folyik a tananyag. A kemény munka meg is hozta a gyümölcsét, hiszen a Széchenyi István Általános Iskolában a generáció diákjának választották. Most már a Kosztolányi Dezső Tehetséggondozó Gimnázium padjait koptatja. Az iskola után sem üldögél ölbe tett kézzel, érdekli a fotózás és a színjátszás is.

* Amikor valakit A generáció diákja címmel tüntetnek ki, az elég nagy elismerés. Azt feltételezi, hogy valaki a legjobb, kimagaslik a többiek közül. Te egy tanulós embernek tartod magad? Olyannak, akinek nem esik nehezére leülni, és melegíteni a széket egy jó jegyért?

— Én nagyon maximalista embernek tartom magam, igyekszem a legjobbat kihozni magamból, és mindig jobban teljesíteni. Nekem a szüleim soha nem mondták, hogy Andrea, ülj le, és tanulj! Magamtól leültem. Nem is tudom elképzelni azt a helyzetet, hogy valaki azt mondja nekem, kezdjek el tanulni, és én rögtön leülök. Mert nem megy, ha erőltetik. Csak akkor, ha én veszem rá magam, s elhatározom, hogy meg akarok valamit tanulni. Úgy érzem, könnyen, gyorsan jegyzem meg a dolgokat.


Fotók: Imre Márk és Kiss Árpád

* A másik, ami eszembe jutott, hogy ilyenkor az ember érezhet a többi jó diák részéről egy kis irigységet, amiért nem ők lettek a generáció legjobbjai. Te tapasztaltál ilyesmit?

— Én a legtöbb diákkal jóban voltam az iskolában, főleg az osztálytársaimmal, és közülük mindenki örült nekem. Legalábbis senki nem éreztette, hogy irigy rám vagy féltékeny. De ez szerintem azért is lehet, mert tudják rólam, hogy ez nemcsak úgy megtörtént, hanem sokat is dolgoztam érte, tehát valamilyen értelemben azt érzem, hogy megérdemeltem.

* Tudom rólad, hogy a Fabula Rasa Színjátszó Grund tagja is vagy. Mikor és miért kezdett el érdekelni a színjátszás?

— A színház iránti szerelem több évvel ezelőtt kezdődött. Anyukám a rádióban hallott egy felhívást castingra. A Szabadkai Gyermekszínház keresett fiatal, szőke hajú, kislány szereplőt A kislány, aki mindenkit szeretett című előadáshoz. Elmentünk a meghallgatásra, ahol előbb verset kellett mondani, aztán kaptunk egy kisebb szöveget, melyet el kellett játszani. Többkörös volt a válogató, és már az elsőben továbbjutottam. Ekkor ötünkre szűkítették a kört, és végül két másik lánnyal engem is kiválasztottak. Felváltva játszottuk az előadást, melyet Tengely Gábor rendezett. Mind jártunk a próbákra, én az iskola mellett, sőt, az is megtörtént, hogy tanítás után, este mentem játszani az előadást. Nagyon sok fellépésünk volt, s annak külön örültem, hogy a niši vendégszereplésen én játszhattam. Hát ez indított el. A próbafolyamat alatt sok profi színészt megismerhettem, köztük Greguss Zalánt is, aki a Fabula Rasa Színjátszó Grund kiscsoportjának egyik vezetője volt, és mesélt róla, én pedig eldöntöttem, hogy szeretnék még színészkedni, így társultam hozzájuk. Belevágtam, és most már több előadás van a hátam mögött, tagja vagyok a kis- és a nagycsoportnak is. Nagyon jó a közeg, mindenki kedves a másikkal, s a próbák is mindig jó hangulatban telnek. Az első szerepem itt különleges volt, hiszen az egyik osztálytársam is oda járt, ikreket játszottunk A Legyek Ura című előadásban. Tetszett a történet, egy csapat gyerekről szól, aki egy repülő lezuhanása után fel kell hogy találja magát.

* Tudom, hogy érdekelnek a nyelvek. Hányat beszélsz, és melyeket szeretnéd még megtanulni?

— Nagyon érdekelnek a nyelvek. A Kosztolányi Dezső Tehetséggondozó Gimnáziumba járok, német szakra, ebből a nyelvből egy picit jobb vagyok, és jobban is szeretem. A legtöbb ember az angol felé orientálódik, én is beszélem, tanulom mindkettőt, egyiket sem akarom elhanyagolni. Emellett a gimnáziumban van egy választott nyelv is, a spanyol és a francia közül a spanyol mellett döntöttem, jó lenne ezt is megtanulni minél tökéletesebben.

* S a fotózás? Azt olvastam, hogy a természetet s az állatokat szereted fényképezni. Ez nem egy társas műfaj, főleg, ha nem portrékat készít az ember.

— Nagyon szeretek fotózni. Igazából nem válogatok, mindent szívesen megörökítek. Számomra ez egy nagyon jó időtöltés. S igazad van, éppen az a jó benne, hogy az ember egyedül van, egy picit el tud vonulni, csak magára és a képre figyel. Sok minden izgalmas lehet. Akár egy falevél is, melyen megcsillannak az esőcseppek. Imádom fotózni a kutyámat, s arra is volt már példa, hogy a barátaim megkértek, készítsek róluk egy új profilképet a Facebookra. A szerkesztésben még nem vagyok otthon, egyszer talán azt is megtanulom majd.

* A felnőttek egyik kedvenc szavajárása a „bezzeg az én időmben…”, illetve hogy „ezek a fiatalok ilyenek és olyanok…”. Ha neked kellene megvédeni a saját generációdat a „bezzeg az én időmben…”-nel szemben, mit mondanál?

— Az iskolában szerencsére olyan társaságba csöppentem, amelynek minden tagja hozzám hasonlóan gondolkodik. A legtöbb diáktársamnak van valamilyen hobbija, nem a gép előtt ül éjjel-nappal. Az osztálytársaimat még csak nemrég ismertem meg, a legtöbbjük nem is szabadkai, úgyhogy a kollégiumban laknak, és nagyon sokat beszélgetünk az órák után, vagy elmegyünk együtt megenni valamit, üldögélünk a padon a gimi melletti parkban. És bizony, ilyenkor senki sem nyomogatja a telefont, hanem figyel a másikra. 

* Tudom, hogy még csak most kezdted a középiskolát, de biztosan van elképzelésed arról, hogy hol látod magad öt és tíz év múlva…

— Abban biztos vagyok, hogy szeretnék egyetemre menni, továbbtanulni. Ezt nagyon fontosnak tartom. Mivel, ugye, a nyelvek állnak hozzám legközelebb, nagyon valószínű, hogy bölcsészkarra iratkozom majd. Nagyon távoli terveim még nincsenek. Ki tudja, lehet, hogy tíz év múlva tanár leszek, vagy ügyvéd, de az is előfordulhat, hogy valami egészen más. Ez legyen a jövő titka.

Hozzászólások
Hozzászólások
0
Hozzászólás küldése
1000 karakter áll rendelkezésére
A megjegyzésekben kifejtett vélemények a hozzászólások szerzőinek magánvéleményei, és nem tükrözik az internetes portál véleményét. A megjegyzéseket moderáljuk és jóváhagyjuk az általános szerződési feltételeknek megfelelően.
Támogatóink
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabjuk a tartalmakat és reklámokat, hogy működjenek a közösségi média funkciók, valamint hogy elemezzük a weboldal forgalmát. Bővebben a "Beállítások" gombra kattintva olvashat.
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabja az oldalon megjelenő tartalmat és reklámokat..