Látom, amint megy a dolga után...

Látom, amint megy a dolga után...

In memoriam Nagy Sívó Zoltán (1927. február 13. – 2018. július 26.)

A Tanár Úr alig valamivel több mint egy hónapja hagyott itt bennünket. Földi maradványait július 31-én helyezték örök nyugalomra az újvidéki Városi temetőben. Megkésett nyilvános főhajtásunkhoz a sorstárs, Balassa Julianna nyugalmazott pancsovai pedagógus méltató sorait hívtuk segítségül.

„...látom, amint megy a dolga után...” (Polgárné Nagy Anna)

Látom, amint megy a dolga után... Látni vélem őt, amint a régmúlt 1948-as esztendőben a Hertelendyfalvára épphogy megérkezett fiatal tanító mosolyogva lép be a kíváncsi kisgyerekekhez a tanterembe, és 1960-ban már látom is őt, immár professzorként a Pancsova – Hertelendyfalva mezsgyéjén épült új iskolában sietni a történelemórára.

Látom tenni akarását, és már alakul a tanár példaképe, amely majd folytatódik – megismervén a történészt, a kutatót, a közéleti szereplőt, a gimnáziumigazgatót, akinek nevéhez fűződik a gimnáziumi magyar tagozat alapítása, amely mintegy kétszáz fiatal magyar értelmiségit adott kisebbségi terepünknek.

Látom a Dél-Bánáti Magyar Művelődési Egyesületek Szemléjének egyik alapítóját. Látom őt emelt fővel beszélni a tömegek előtt közös dolgainkról, közös feladatainkról, és nemcsak beszélni, hanem tenni: írni, rajzolni, festeni, nyilatkozni, szervezni, tanítani, nevelni tanteremben, összejöveteleken.

Látom tanítványait derűs arccal jönni ki élményteli óráiról. Látom a pancsovai Petőfi színpadán amint a legnehezebb időben mondja ünnepi beszédét felemelve az évtizedeken át leszegett tekinteteket. Látom a Tamásiban a falu 120 éves fennállásának megünneplésén az őt övező mély tiszteletet.

Látom az embert!

Látom, amint megy a Bukovina, mit vétettem? könyve bemutatójára, amely egyidős lévén a Pancsovai Televízió Magyar Percek adásával, ő volt az első riportalanyunk. Erről később írásban is megemlékezik, az újdonsült szerkesztőket is arra biztatva, hogy „bölcsen csak azok cselekszenek, akik megmaradni akarnak ilyen korban is”. (2000. jan). Büszkék is voltunk, hogy ez a könyv lett a Magyar Percek emblémája, és hogy a továbbiakban is a „világra néző kis ablakunkat” gazdagította tevékenységének bemutatása. 2006-ban a Vajdasági Magyar Művelődési Szövetség életművét Magyar Életfa Díjjal jutalmazta, amelyet a Magyar Kultúra Napja központi ünnepségén vett át Zentán. Ez volt az első nyilvános elismerése közéleti munkásságáért. (...) A harcát már megharcolta (...) fáradhatatlan valója elment a nagy szelleme után, nyugalommal viselve el a korral való velejáróit, de a végsőkig híven világnézetéhez és kitartva elvei mellett: „a feladás...az újabb kor szégyene és az úgynevezett szervezett felejtés eredménye” írta A főváros árnyékában című műve végén, amely 2003-ban jelent meg.

De a zárszó mégis a derűé: „A világ pedig velünk és nem nélkülünk szép, maradjunk hát meg a magunk és a világ nagy örömére.” (...) Legyen könnyű az örök álmod, kedves Zoltán Tanár Úr!

Szeretne értesülni, ha új cikk jelenik meg Bánáti Újság rovatunkban? Iratkozzon fel értesítőnkre!

E-mailben értesíteni fogjuk Önt az új cikkekről. Feliratkozáshoz kérjük adja meg a nevét és az e-mail címét.

Hozzászólások

Kapcsolódó cikkek

Látom, amint megy a dolga után...
Bánáti Újság
Látom, amint megy a dolga után...
Bánáti Újság
  • Martinek Imre, Kónya-Kovács Otília
  • 2019.10.19.
  • LXXIV. évfolyam 41. szám
Facebook

Támogatóink