Kukacos vagyok

Kukacos vagyok

Hogy a kukacot valójában gilisztának hívják, csak az általános iskolában, biológiaórán tudtam meg. Ez a kezdeti tájékozatlanság azonban nem gátolt meg benne, hogy az említett férgek életem első élő csalijaként szinte minden gyerekkori horgászatomon ott legyenek a szöggel kilyuggatott cipőkrémes dobozomban.

A giliszta nagyon hasznos élőlény, Darwin szerint (akinek a véleménye ebben a kérdésben nem lebecsülendő) az élővilág egyik leghasznosabbja. Azt minden kisiskolás tudja, hogy a talaj termőrétegének létrehozásában és fenntartásában fontos szerepet tölt be. Ezenkívül — gusztus kell ugyan hozzá, de — a világ számos vidékén emberi táplálék is, tápértéke a borjúhúséval vetekszik. Ha már az ismert több ezer gilisztafaj közül néhány megfelel a legfejlettebb kétlábú ragadozó ebédjének, akkor a halak étlapjára is felkerülhet belőlük egy-kettő.

Az első tudatos gilisztás horgászatra a szükség vitt rá, a mohó keszegek ugyanis rövid idő alatt megették az aznap túlságosan puhára sikeredett paprikáskenyér-gyurmámat. Előbb légyfogással próbálkoztam, de az igencsak macerásnak bizonyult, ezért a pici csigákat hámoztam meg, de a házuktól megfosztott nyálkásokat éppen olyan gyorsan lelopták a halak. A nedves avart félrehúzva szép, kemény piros gilisztákat csippentettem fel. Igyekeznem kellett, mert igen fürgén fúrták be magukat a puha humuszba. A keszegek meg cibálhatták a kemény bőrüket, nem tudtak meglógni vele. Egy félbecsípett féreggel akár több halat is kifogtam.

Attól kezdve minden horgászatra kukacszedéssel készültem elő. Ez nem volt mindig könnyű, és mai szemmel nézve nem volt sem esztétikus, sem higiénikus. Igen finnyás gyerek voltam, de le kellett győznöm az undort, mert száraz évszakban a csalinak szánt férgek ilyenkor Károly bátyámék mindig nedves árkában tanyáztak. A tejfeldolgozásból származó savót és mosogatóvizet egy csövön a konyhájukból az utcai mély árokba vezették, ahol további bomlások következtében a szennyvíz irtózatos bűzt árasztó, szürke pocsolyává vált. Hát ezt szerették azok a fránya giliszták, és ettől lettek arasznál is hosszabbak, a halak számára kívánatosak. A kora tavaszi dévérezéshez aztán újabb, még az előbbinél is gusztustalanabb kukacokat vadásztam. Még augusztusban, a trágyahordáskor megfigyeltem, hogy a sárga váladékot eresztő, vékonyabb giliszták az érettebb, régebbi rétegekben tanyáznak. Kora tavasszal, amikor még a reggeli fagyok miatt mélyebbre húzódtak, meg is kerestem a gilisztákat a meleg trágyában. Mindenesetre a mindent átható bűzük és a gyomorforgató, sárga levük az öreg dévéreknek igencsak a kedvükre volt. Otthon azt mondtam, hogy kenyérbélre jöttek. Ha ugyanis a család megtudta volna az igazságot, biztosan a macskákkal etették volna meg a lapátdévérjeimet.

Miután a csatornában megjelentek a sörösüveg nagyságú törpeharcsák és később a harcsák is, nagyobb falatokat kellett a horogra tűzni. Ismét a giliszták lettek a főszereplők, mégpedig a mocsárban tanyázó, húsz-harminc centit is meghaladó, ujjnyi vastagságú mocsári kukacok. A lelőhelyük az aranyásók bányáihoz hasonlóan féltve őrzött titok volt. Ezeket a kis pocsolyákat még a legjobb barátaink elől is elhallgattuk. Az ilyen férgeknek az volt az egyetlen hátrányuk, hogy nem voltak eléggé büdösek! Aztán ez a gond is megoldódott, mert felfedeztük a kendergyár régi áztatóit. A bennük hagyott rothadó kender „aromája” tökéletes távcsaliként működött, talán a Duna-deltából is idecsalta volna a harcsákat, ha nem építették volna meg azt a néhány duzzasztógátat.                                             

A kukacok, giliszták manapság már nem annyira divatosak, hiszen azóta vannak színes csontik, szúnyoglárvák és megannyi más drága csali. A humuszgyártás melléktermékeként piacra dobott kaliforniai giliszták már teljesen szagtalanok, külön kell őket büdösíteni bolti „illatokkal”. A mai horgász — a gumicsizmában cuppogás és a penetráns bűzű mocsárban turkálás helyett — bemegy a horgászüzletbe, és kedvére válogathat a kisebb-nagyobb kaliforniai, holland, illetve mocsári giliszták közül. Persze ezek messze nem annyira fogósak, mint a Matilka néni kecsketrágyájából származó, többszörösen győztes, kis, fürge kukacok. 

Szeretne értesülni, ha új cikk jelenik meg Villantó rovatunkban? Iratkozzon fel értesítőnkre!

E-mailben értesíteni fogjuk Önt az új cikkekről. Feliratkozáshoz kérjük adja meg a nevét és az e-mail címét.

Hozzászólások

Kapcsolódó cikkek

Kukacos vagyok
Villantó
  • MTI
  • 2017.01.02.
  • LXXI. évfolyam 52. szám
Kukacos vagyok
Villantó
  • Huzsvár József
  • 2016.09.11.
  • LXXI. évfolyam 36. szám
Facebook

Támogatóink