home 2024. március 29., Auguszta napja
Online előfizetés
Kriptoszökevények és vadhajtások
Tóth Péter
2021.05.16.
LXXVI. évf. 19. szám
Kriptoszökevények és vadhajtások

A kriptopénzek felemelkedése jellemezte a mögöttünk álló időszakot. Sok minden tud hatni a valójában csak képzeletben létező és igazából pénznek sem nevezhető valamiknek az árfolyamára, ezt megmutatták az eddigi tapasztalatok.

Az egyik legfontosabb és legjelentősebb befolyásoló tényező lehet az utóbbi időben, hogy a kormányok és a jegybankok sok, a legtöbb esetben közös erőfeszítések árán próbálnak pénzbőséget teremteni, jobb híján így kezelve a járványhelyzetből és a gazdaság ciklikus mozgásaiból eredő anomáliákat. A pénz egy részének pedig le kell csapódnia valahol, és a virtuális valuták piaca egyfajta „túlfolyóként”, „mentőszelepként” is tud működni. Sokan élnek azonban azzal a nem teljesen alaptalan kritikával, hogy a virtuális pénz valójában a semmi. Ez részben igaz, de azt is hozzá kell tenni, hogy a hivatalos fizetőeszköz is csak akkor és azért ér valamit, mert azt sok ember elhiszi róla. Egy lakatlan szigeten viszont egy zsák pénz mellett is éhen hal az ember, hiszen nem tudja hasznos dolgokra cserélni.

A legismertebb kriptopénzek, mint például a bitcoin és az ethereum árfolyama gyakran mutat együttmozgást. De vajon miért emelkedik vagy csökken az ár? Az árfelhajtó tényezők között az utóbbi időben beazonosítható, hogy a befektetők, nagyobb intézmények is megjelentek a keresleti oldalon. Valójában a folyamatosan emelkedő árfolyam mellett elég volt csupán egy bizonyos pillanatban megvenni a virtuális pénzt, majd amikor megnőtt az árfolyam, visszaváltani, és már el is könyvelhették az általában a most éppen alacsony banki kamatokat jelentősen meghaladó hasznot.

Az is megfigyelhető, hogy a fiatalabb és egyre vagyonosabb generációk körében a technológiai csoda, vagyis a blokkláncmegoldások népszerűek. Úgy tűnik, hogy kialakul egyfajta tartalékszerep is, melyet a kriptopénzek átvesznek az aranytól. Azt viszont meg kell jegyezni, hogy az arany ára korántsem mutatott eddig olyan jelentős ingadozásokat, mint a kriptopénzek.

Egy másik vetülete ennek a virtuális pénzekkel kapcsolatos történetnek viszonylag „fekete”. A készpénzforgalom csökkenőben van, a kártyás fizetés és a hagyományos pénzügyek digitalizálása pedig megnehezíti az úgynevezett pénzmosást. A törvénybe ütköző, tiltott ügyletekből származó összegeket egyre nehezebb „megmozgatni”, de a virtuális pénzek erre is lehetőséget kínálnak. Egy kis túlzással így talán még azt is mondhatnánk, a kriptopénz egy olyan eszköz, amely lehetővé teszi, hogy az egyszerű ember büntetőjogi kockázat nélkül maga is részesülhessen az esetenként gyorsan növekvő és nagy haszonnal kecsegtető bűnözésből. Ez így önmagában lehet, hogy egy kicsit furcsán hangzik, de lényegében igaz.

A virtuális pénzek körüli teljes „ökoszisztéma” jóformán alig vagy teljesen szabályozatlan és ellenőrizetlen. Ahogyan más területeken is tapasztalhattuk, a vadhajtások is megjelennek, de korántsem igaz, hogy a kriptodevizák egyértelműen ördögtől valók volnának. Az sem bizonyítható, hogy növekszik a bűnügyek száma az elterjedésükkel. A kriptopénzek és a bűnözés, illetve a terrorizmus kapcsolata árnyalt. Bizonyos felmérések szerint például az alvilágban a bitcoin használata visszaszorult az elmúlt évek során. Megjelentek azonban sokkal hatékonyabb kriptopénzek azok számára, akik azt szeretnék, ha a kilétük fedve maradna. Az viszont már most látható, hogy a kriptopénzek imázsán sokat rontott a tény, hogy az alvilág is használta őket, miközben amiatt senki sem aggódik, hogy a bűnözők a legális pénzeket is forgatják.

Hozzászólások
Hozzászólások
0
Hozzászólás küldése
1000 karakter áll rendelkezésére
A megjegyzésekben kifejtett vélemények a hozzászólások szerzőinek magánvéleményei, és nem tükrözik az internetes portál véleményét. A megjegyzéseket moderáljuk és jóváhagyjuk az általános szerződési feltételeknek megfelelően.
Támogatóink
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabjuk a tartalmakat és reklámokat, hogy működjenek a közösségi média funkciók, valamint hogy elemezzük a weboldal forgalmát. Bővebben a "Beállítások" gombra kattintva olvashat.
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabja az oldalon megjelenő tartalmat és reklámokat..