A Draxler-palota néven ismert családi lakóház Nagykikindán a városháza mellett.

Ma már az idősebb nagykikindaiak közül is csak kevesen emlékeznek Draxlerékra, a 19. század elején köztiszteletnek örvendő gazdag földbirtokos család tagjaira. Hagyatékuk még most is a város jelképe. Ha Nagybecskerek irányában utazunk Belgrádba, akkor a várost elhagyva az első nagyobb kanyar jobb oldalán látható az úgynevezett Draxler-szállás, ahol napjainkban az egyetlen sportrepülőterünk található.
A Draxlerok nagybirtokosok voltak, a család az első világháborúig mintegy 2000 hold bánáti földet mondott magáénak. Egy része ezeknek a szántóföldeknek a nagykikindai határban volt, a többi a nagybecskerekiben és a nagytárnokiban (ma Begejci). Nevük a német Drechsler névből ered, amelynek jelentése faesztergályos. Az idegen hangzású vezetéknévbe egy ejtéskönnyítő hang került be a 18. századtól, így Draxler alakban szerepel. Vajdaságban a családot Leopold Drechsler (1786-1839) alapította meg, aki apja ellenkezését figyelmen kívül hagyva, a katonai kötelességet elkerülve, követte a bécsi uralkodók telepítési felhívását és elhagyta Stájerországot. Ez a 19. század elején történt, a napóleoni háborúk közepette. Honfitársainak ezrei döntöttek így. å is telepesként és a jobb élet reményében érkezik meg a Délvidékre. A bácskai Gárdoson kötelesmesterként dolgozik, hamarosan családot alapít. Plentz Magdalénát (1796-1875) veszi feleségül, aki ugyancsak ,,birodalmi' telepes iparoscsaládból származott. Legfiatalabb gyermekük, szintén Leopold - magyarosan Lipót - (1836-1909) asztalosinasként kezdte, majd Nagykikindára került, hol a postahivatalnál kapott állást. Itt házasságot kötött az akkor már pár száz holdas birtokos Büchelbauer József (1820-1886) és elzászi származású felesége, Lascho Anna (1823-1891) egyetlen lányával, Krisztinával (1843-1914).
A Büchelbauerok osztrák eredetűek. Johann Michael Büchelbauer (1761-1796) a 18. század elején települt Vajdaságba. Apja, Anton, iparos volt és Alsó-Ausztriából érkezett. Nem tudni, hogy Johann Michael Büchelbauer, Draxler Lipót apósának nagyapja az új hazában iparosként vagy földművesként kezdte-e. Lipót és apósa társakként gazdálkodtak, gabonával is kereskedtek nemcsak Nagykikindán, hanem Vajdaság-szerte. Ez a családi vállalkozás egyre eredményesebbé vált, jelentős vagyont gyűjtöttek össze. Lipót ezt tovább gyarapította, főleg a földbirtokokat, úgyhogy hamarosan a város első virilistája és legbefolyásosabb polgára lett. A számos ingatlanon és befektetésen kívül két ezerholdas mintagazdaságot hagyott hátra.
Egyike volt azoknak, akik földjeiket korszerűen művelték. Ökrökkel és vasekével szántatott, ami korában, a 19. század 60-as éveiben előrehaladásnak számított. Ellenőrzött minőségű magot vetett és gabonatermékeit számos európai országba exportálta. A legnagyobb elismerésben 1873-ban részesült, amikor Párizsban a világkiállításon a búzája első díjas lett. Az oklevelet a Földművelési és Kereskedelmi Minisztérium nevében Arkadije Oberknežević kerületi főkapitány adta át neki.
A család birtokában több, korszerűen berendezett szállás volt, telefonvonallal ellátva. Egyik fiuk, dr. Bruno Draxler (+1929) ismert és köztiszteltnek örvendő ügyvéd volt. Draxler Lipót és Büchelbauer Krisztina öt gyermeket nevelt fel, akik a 20. század elején a birtok örököseivé váltak. Az első világháború után a Szerb-Horvát-Szlovén Királyság agrártörvénye értelmében az állam a birtoknak több mint a felét kisajátította. Ekkor főleg a Nagykikinda környéki földeket vették el a családtól. A megmaradt földbirtokokat Nagybecskerek határában és a két házat, óriási parkot, erdőt, gyümölcsöst és egy tanyát a mezőgazdasági épületekkel és fölszereléssel, valamint gazdag állatállománnyal együtt a második világháború utáni agrár- és belső kolonizációs törvény értelmében kobozta el az új jugoszláv állam. Tette azt a ,,nép nevében”, habár a család nem működött együtt a német megszállókkal.
Draxler Lipótnak és Büchelbauer Krisztinának két fiú unokája született, akiknek viszont öt lányuk van. Így ifj. Draxler Lipóttal (1909-1993) és ifj. Draxler Brunóval (1911-1992), akik a birtok utolsó örökösei voltak, kihalt a család Draxler ága, mintagazdaságukból és ingatlanjaikból nem maradt semmi. Ami napjainkban is létezik a városban, az a Draxler-palota nevű főutcai épület a Városháza mellett. Ma a Vajdasági Bank tulajdona. A ház a 19. század 90-es éveiben épült, és megtalálható szinte mindegyik képeslapon, amely a várost ábrázolja, a legrégebbitől kezdve. Az épület több felújításon esett át, de a fémből kidolgozott kupolája egyedi a városban, minden beavatkozás nélkül ellenáll az időnek már több mint száz éve. A Draxlerok és a Büchelbauerok utolsó nyugvóhelyüket közös családi sírboltban találták meg a nagykikindai Mokrini katolikus temető kápolnájában. Ezt a kápolnát a temető közepén 1880-ban építették fel és a katolikus híveknek ajándékozták. Kívánságuk az volt, hogy a nagykikindaiak ravatalozójává váljon, minden évben, mindenszentekre napján itt misét tartsanak, valamint az itt nyugvókról virággal emlékezzenek meg. A kápolna bejáratánál felerősített két kőtáblán a két család elhalt tagjainak a neve csak nehezen olvasható. Ehhez sajnos az emberek járultak hozzá, és nem az idő. A Draxler lányok (a dédunokák) ma köztünk élnek a Vajdaságban, nevüket azonban nem kívánták a nyilvánossággal ismertetni. Egyiküket évek óta ismerem. A hazai és a magyarországi folyóiratokban megjelent több mint száz munkája minden bizonnyal elég tanúságtétel a tevékenységéről. Beszélgetésünkben arról vallott, hogy mindenkinek a saját élete munkáját kell felmutatnia, tekintet nélkül a családi névre és örökségre. åsei ezt földdel szerezték meg, a leszármazottak pedig értelmiségi szinten. åk és gyermekeik abban reménykednek, hogy a szerb parlament meghozza majd azt a törvényt, amelynek értelmében az örökösök legalább valamennyi kárpótlást kapnak abból a vagyonból, amelyet öt generáció szorgos munkája teremtett meg.
A család hagyatéka viszont a közös múltunk része.