Közép-Európát mielőbb!

Közép-Európát mielőbb!

Az egykori Jugoszlávia nyolcadikos földrajztankönyvének az elején az állt, hogy Jugoszlávia balkáni, mediterrán és közép-európai ország. Jugoszlávia azóta már nincs, de Vajdaság, ha másként nem is, földrajzi értelemben közép-európai. Sem Szerbia egészének, sem a közép-európai Vajdaság tartománynak nem érdektelen, mi történik a térségben.

Közép-Európa 1.0

Annak idején, amikor megszűnt az Osztrák—Magyar Monarchia, megszűnt a közép-európaiság is, ami minden itteni állam tekintetében veszteséget okozott. Musil és mások lesújtó kritikája ellenére is volt ebben a térségben valami, ami jó, pótolhatatlan és talán megismételhetetlen. Az I. világháború minden európai államnak veszteséget hozott, a kevésbé veszteseket „győzteseknek” nevezték, akik a Párizs környéki békékkel a vesztesektől akarták pótolni a veszteségüket, azokat még inkább vesztessé téve. Így születtek az igazságtalan békék.

Igaz, hogy a háború előtti Közép-Európának volt egy csúnya szépséghibája, Lengyelország hiánya, a Monarchia a fejlettségét tekintve azonban a földkerekség hatodik állama volt, és a többi közt a részben közép-európai Németország előzte meg.

Aztán az I. világháború után az egymással torzsalkodó kisállamok nagy nacionalizmusai vitték tovább a nyomorúságba ezeket a kisállamokat, hogy a II. világháború után Kelet-Európa legyen Közép-Európából. Így lett a térség több mint negyven évig szovjet érdekszféra, és a hidak nem épültek az „öntudatos szocialista” népek között, a vasutak is megszűntek sok helyen, mára már a közös nyelv is megváltozott, hiszen az orosz nem tudta helyettesíteni a németet és a magyart, ezek helyét a történelmi kitérő után az angol vette át. Ám amikor véget ért a szovjet birodalom, maradt tovább a kisállamok nyomorúsága.

 

Átrendeződés, melyre oda kell figyelni

A világunk átalakulóban van. Nemcsak arra gondolok, hogy az időjárás szokatlan, azaz változik az éghajlat, hanem a nagyhatalmak közötti viszonyok is változnak, és gomba módra nőnek ki elsősorban Ázsiában a 100-200 milliós államok. Ha pontosan minősíteni kellene őket, bajban lennénk, hiszen például Pakisztán esetében ugyanabban az államban van jelen egyes területeken a középkort megidéző társadalmi struktúra, és máshol az atomfegyver, mely ugyebár csúcstechnológia. A Dél-kínai-tenger körüli országok nagyban fejlesztik tengeri flottájukat, melyek bizonyos részeiket illetően már vetekszenek a hagyományosan nagyhatalmaknak számító Nagy-Britannia és Franciaország tengeri erejével. De nem ez a legfontosabb.

2020 látványos változást hozott a nagyhatalmak között. Az USA-ban nyilvánvaló lett, hogy a társadalom nem elég szervezett, erre mutatott rá a koronavírus-fertőzés. A rendőri túlkapás pedig arra, hogy iszonyú feszültségek halmozódtak fel. Ma már mozgalom lett a rendőri túlkapásban megölt George Floyd miatti tiltakozásból, melynek jelszava Floyd utolsó mondata: „Nem kapok levegőt” (I can’t breathe). Igaz, hogy Floyd büntetett előéletű volt, de az is, hogy a rendőri túlkapások túl gyakoriak. Ha hozzátesszük a középosztály leszakadását, a koronavírus miatt megszűnő munkahelyeket és az ezért állástalanná válókat, akkor joggal érzik sokan, hogy fogytában van körülöttük a levegő, és az sem tagadható, hogy létezik egy kisebbség, mely hajlamos az erőszakra. Egyszersmind az amerikai politika belső kohéziója is megbomlott, a demokraták ugyanis még erre a tragédiára is rájátszanak (teátrális féltérdre ereszkedés). Ám a most a választásra készülődő jelöltek közül sem látni biztosan, hogy ki tudná visszazökkenteni az USA-t a nyugodt fejlődés útjára.

Az USA reális ereje szinte napról napra csökken, míg Kína ereje napról napra nő. Rendkívül szemléletes az a mód, ahogy a két ország kezelni tudta a COVID—19-járvány esetét. Kínában tervezett, szervezett módon megállították a vírust, az USA-ban nem, Kínában már a második hullámra reagálnak, az USA az elsőt sem rendezte el. Az elmúlt évtizedben Kína mindenféle értékből bevásárolt, és már egy évtizede eljutott oda, hogy egyes nyugati cégeket vesz meg, a folyamat pedig továbbra sem mérséklődik, már olyan cégeket is érdemesnek tart a megvásárlásra, amelyek évi 2-3%-os profitot hoznak. Kína azonban nem veheti át az USA egykori szerepét, hiszen szomszédja a hatalmas India, mely egyelőre szintén szervezetlen, de óriási lépésekkel halad előre. Ráadásul a két országnak vitatott szárazföldi határa van, és a Dél-kínai-tengert illetően is ellenérdekeltek. India hadserege nem elég szervezett, de az idő múlásával technikai értelemben erősödni fog, és az indiai népesség fiatalabb, mint a kínai, így az idő inkább Indiának dolgozik.

Mindezek után a nagyhatalmi státuszból lassan kiszoruló Oroszország kérdése is fontos. A Szovjetunió örökségének legmarkánsabb része a hadiipar. Ez azonban elegendő lakosság nélkül már nem nyom annyit a latban. Oroszországnak ma kevesebb lakosa van, mint például Bangladesnek, mintegy 140-145 millió, a demográfiai mutatók pedig nem javulnak, így egyre valószínűbb a hirtelen elöregedő népesség réme.

Nyugat-Európában visszafordíthatatlan folyamatok figyelhetőek meg. Sem Nagy-Britannia, sem Franciaország, sem a Benelux államok, sem Skandinávia lakosságcseréje nem tűnik visszafordíthatónak. Ez abból áll, hogy az őshonos lakosságot bevándorlók váltják fel, aztán a gazdasági feltételek által támasztott nehézségek miatt ők is elveszítik vitalitásukat, majd újabb bevándorlók érkeznek. Németországban már a vendégmunkások generációi nőttek fel.

 

Új Közép-Európát, de gyorsan!

A változások egyre gyorsulnak, nem biztos, hogy egy évtizedet kell várnunk arra, hogy újabb fundamentális megállapításokat tegyünk, és az is biztos, hogy sem a nagyhatalmak, sem Nyugat-Európa nincs tekintettel ránk, közép-európaiakra. Ha az kell nekik, akkor tanult főket importálnak, ha termőföldre van szükségük, azt vásárolnak, ha kell, munkásokat csábítanak ki, akikről egy pillanat alatt lemondanak, ha az érdekek úgy diktálják. Viszont Közép-Európának nem érdeke, hogy a nyugatiak bajait amortizálja.

Ma a közép-európaiság fontosságát négy ország ismerte fel, a visegrádi négyek. Ez az érdekalapú, közös fellépés remélhetően erősödni fog, és tovább fennmaradni. Ebben a pillanatban az hiányzik, hogy néhány ország felismerje saját érdekeit Közép-Európában. Konkrétan: Szerbiában ne csak azzal foglalkozzanak, hogy balkáni államról van szó. Eszükbe juthat a vezetőknek, az értelmiségieknek, hogy bizony egy ideig Bécs adott otthont a buktatott fejedelemnek, sőt, a modern szerb nyelv megteremtőjének, Vuk Karadžićnak is, de az is tény, hogy az egyik első szerb nyomda Budapesten működött, és a Matica Srpska is ott alakult meg. Nem idegen a szerbektől Közép-Európa, csak oda kellene figyelni arra, hogy a balkáni kötődésük mellett van egy közép-európai is.

Közép-Európából nagyon hiányzik Románia, pedig Nagyvárad, Temesvár, Kolozsvár tőről metszett közép-európai városok, és szinte hihetetlen, hogy Románia nem akar a V4-ek felé mozdulni. Hasonlóképpen fura Horvátország elzárkózása is, hiszen abban az államban a turizmus és az élelmiszeripar mellett — mindkettő kiváló — valamilyen közép-európai kötődés is kínálná magát. Ez Szlovéniára is vonatkozik, és ez akkor lenne teljes, ha az osztrákok, akik meglehetősen hűvösen tekintenek a V4-ekre, ugyancsak érdeklődést mutatnának.

Ha Közép-Európa összeállna, akkor az egy „nagy tér lenne”, így egy hatékony „nagytérgazdaság” jönne létre, nagy felvevőpiaccal, ami az összeköttetést nyújtó infrastruktúrára is nyilvánvalóan visszahatna. Ez kifelé is tekintélyt parancsolna, ráadásul egy olyan térség alakulna ki, amelynek a Balkán-félszigeten és a Baltikumban is hatása lenne.

Erre szükség van, mert ha a térség megosztott marad, akkor az oroszok közelsége beláthatatlan következményekkel járhat. A kőolaj és a földgáz fegyver, melyet nem haboznának alkalmazni, egyúttal a szilárd szövetség a nyugat-európaiakkal is méltányos viszonyulást kényszerítene ki. Hasonló az eset a többi nagyhatalommal. A mostani hatalmi együttállásban a távolságok és a veszélyek összeadásából az következik, hogy Közép-Európának egy jól szervezett, szépen összehangolt térséggé kell válnia, különben a hatalmi vákuum vagy szétszaggatná, vagy ismét Oroszország próbálna kulcspozícióba jutni.

Közép-Európát tehát meg kell csinálni, de gyorsan!

Szeretne értesülni, ha új cikk jelenik meg Nézőpont rovatunkban? Iratkozzon fel értesítőnkre!

E-mailben értesíteni fogjuk Önt az új cikkekről. Feliratkozáshoz kérjük adja meg a nevét és az e-mail címét.

Hozzászólások

Kapcsolódó cikkek

Közép-Európát mielőbb!
Nézőpont
  • Tóth Péter
  • 2020.08.01.
  • LXXV. évfolyam 31. szám
Közép-Európát mielőbb!
Nézőpont
  • Tóth Péter
  • 2020.07.25.
  • LXXV. évfolyam 30. szám
Facebook

Támogatóink