home 2024. október 15., Teréz napja
Online előfizetés
Kovács Huszka Ferenc nyomdokain
Szilágyi Edit
2021.05.31.
LXXVI. évf. 21. szám
Kovács Huszka Ferenc nyomdokain

Az óbecsei Than Emlékház adott otthont és lehetőséget az Ökobecse Polgári Egyesület szervezésében, a magyarországi Agrárminisztérium, a Hungarikum Bizottság, valamint a Vajdasági Magyar Értéktár — Vajdaság kincsei támogatásával a Kovács Huszka Ferenc nyomdokain című kisfilm bemutatására.

A Than Emlékház kiemelt feladatának tekinti a tudományok és a művészetek népszerűsítését minden korosztály számára. Ennek függvényében mutattak be egy igen érdekes és a múltba nyúló, izgalmas világot, a Tisza menti tanösvényt. Az ötletgazda az Ökobecse Polgári Egyesület, illetve annak elnöke, Kis Zoltán volt. A szervezetnek, melynek élén áll, fő feladata a környezetvédelem, illetve a természet megismertetése, megszerettetése és megóvása.

Kovács Huszka Ferenc katolikus plébános, botanikus, kollégiumi igazgató, kormányfőtanácsos útjait igyekezett jegyzetelve és filmre rögzítve bejárni két lelkes fiatal: Balog Edina biológia- és Surányi Roland történelemtanár.


Kovács Huszka Ferenc — fotó az archívumból

Kovács Huszka Ferenc 1869-ben született Óbecsén. Gyermekkora óta érdekelte a Tisza, a természet, a nádas, a csatornák, a szigetek élővilága. Hivatásául mégsem a botanikát választotta, hanem a kalocsai gimnáziumba iratkozott, majd utána a bécsi papneveldében folytatta tanulmányait. 1892-ben szentelték pappá, két évvel később Óbecsén kapott kinevezést, az alsóvárosi templom segédlelkésze és 1901-ben plébánosa lett. Hosszú évek múltak el így, melyek során hívei lelki ápolása mellett botanikai szenvedélyének is hódolhatott. Időt talált az Óbecsei Hírmondó szerkesztésére is. Könyvtárában sorakoztak a botanikával kapcsolatos könyvek.

Nem csak olvasott, figyelt, jegyzetelt. Fő művét Óbecse határának virágosnövényei címmel 1908-ban írta meg, de a kiadásra 1929-ig kellett várnia. 1920-ban költözött Magyarországra, a következő évben a budapesti leánygimnázium tanára lett, 1923-tól a Kamaraerdőben lelkészkedett.


Balog Edina biológia-, valamint Surányi Roland történelemtanár (A szerző felvétele)

Alapossága szinte határtalan volt. Botanikai tudásának harmincöt évét írta meg, előtte — saját bevallása szerint — az óbecsei határ minden szegletét felkutatta, megvizsgálta. Látta a szántóföldeket, a ligeteket, a réteket, a Tiszát, az árokpartokat, a szőlőket és a gyümölcsösöket, a kerteket és a temetőket, figyelve a természet minden csodáját. Érdekelte a növények fejlődése és gyógyító hatása, illetve hogy mi történik az élővilággal a Tisza áradása és visszavonulása során, mit eredményezett a Ferenc-csatorna, a vasútvonal kiépítése, a parkok, utak létrehozása. A kisfilmet az óbecsei diákok serege is teljes figyelemmel kísérte.

A rendezvényt megtisztelték jelenlétükkel az óbecsei, a bácsföldvári és a péterrévei értéktárbizottságok, valamint a Vajdasági Magyar Értéktár Bizottság tagjai, Vázsonyi Csilla és Fehér Viktor, továbbá Kiss Igor, Óbecse Község Képviselő-testületének elnöke, dr. Molnár Viktor, a VMSZ óbecsei községi elnöke, a Tartományi Mezőgazdasági Fejlesztési Alap igazgatóhelyettese és Szerda Balázs, a községi tanács művelődéssel és civil szervezetekkel megbízott tagja.


Részlet a filmből

Kis Zoltán

Részlet a filmből

Kiss Igor

Hozzászólások
Hozzászólások
0
Hozzászólás küldése
1000 karakter áll rendelkezésére
A megjegyzésekben kifejtett vélemények a hozzászólások szerzőinek magánvéleményei, és nem tükrözik az internetes portál véleményét. A megjegyzéseket moderáljuk és jóváhagyjuk az általános szerződési feltételeknek megfelelően.
Támogatóink
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabjuk a tartalmakat és reklámokat, hogy működjenek a közösségi média funkciók, valamint hogy elemezzük a weboldal forgalmát. Bővebben a "Beállítások" gombra kattintva olvashat.
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabja az oldalon megjelenő tartalmat és reklámokat..