Azt viszont, hogy ennek milyen hatása lesz a béka feneke alatt keresendő szerbiai életszínvonalra, a gyakorlat fogja megmutatni. Jóllehet az egész térségben „nagyítóval” is alig találni olyan országot, ahol alacsonyabb lenne az átlagbér, nagyobb lenne a munkanélküliségi ráta, mint nálunk, az élelmiszerárak mégis magasabbak, mint más országokban. Ennek okait hosszan lehetne vizsgálgatni, és biztosan találhatnánk olyanokat is közöttük, amelyek a kartellezés, a monopolhelyzettel való visszaélés, az elégtelen konkurencia számlájára lennének írhatók.
Amikor az ősszel a mezőgazdaságban elkezdték betakarítani a termést, és nyilvánvalóvá vált, hogy az aszály miatt a hozamok messze elmaradnak a sokévi átlagtól, valamint — mondjuk így —: a minőség sem a szokványos, majdnem mindenki azt jósolta, mostanára az egekbe szöknek majd az élelmiszerárak. Valóban el is indult egy kedvezőtlen folyamat, amikor — emlékezzünk csak! — ha néhány napra is, de pl. a tőkehús 20-30 százalékkal is megdrágult. Csakhogy ekkor a piaci törvények is működésbe léptek. A kereslet hirtelen annyira lecsökkent, hogy azon az áron nem lehetett eladni a húst. Pedig az emelés előtt szépen megindokolták, hogy a költségek növekedése és egyéb tényezők miatt elkerülhetetlen az árkorrekció. Nemcsak a hús, hanem más árucikkek esetében is valami ehhez hasonló volt megfigyelhető. Aztán az aflatoxin-botrány még a tejtermékek keresletének is „betett”, tehát azoknak az ára is csökkenni kezdett. Így aztán a kereskedők már egyébként is csökkentették az árakat, és a forgalom növelése érdekében további árleszállításokat terveztek. Mindez egy szokványos marketingfogásként, az üzleti politika részeként fogható fel. Az állami — de önkéntes — szociális kosár intézménye így már az állam részéről is felfogható marketingfogásként. Az olaj, a liszt, a tészta, a húsipari termékek, amelyek ebbe a kategóriába tartoznak, egyébként is gyorsan forgó árucikkek, így esetükben indokolt a kisebb a kereskedelmi haszonkulcs. Valószínűleg ugyanaz történt volna az árakkal a szociális kosár meghirdetése nélkül is, de így majd valamiféle sikerként lehet elkönyvelni ezt az intézkedést.
A statisztikai adatokat szemlélve talán még világosabbá válik mindez. A kereskedelemben ugyanis folyamatosan csökken a forgalom. Szerbiában a februári kiskereskedelmi áruforgalom 7,3 százalékkal volt kisebb, mint egy évvel korábban. Szerbiában a bevételek nagy százalékát, több mint a felét, élelmiszerekre költik. Ezért nagyon rugalmas az ilyen kereslet az árak alakulása szempontjából. Mindennek azonban valószínűleg lesz még egyéb mellékhatása is. A kisboltok már eddig is nehezen vették fel a versenyt a nagy bevásárlóközpontokkal. A tavalyi év folyamán 875 kisüzletet zártak be. Az indok a legtöbb esetben az volt, hogy az akkor foganatosított állami intézkedés — a kereskedelmi árrés maximalizálása — lehetetlenné tette a nyereséges gazdálkodást. A mostani intézkedés következményeként valószínűleg további kisbolt-tulajdonosok döntenek úgy, hogy feladják. Ez pedig további munkahelyek megszűnésével jár majd. Az ilyen jellegű intézkedések hosszú távra nem hozhatnak megoldást súlyos gondjainkra.