Költözést tervezünk a férjemmel. A naiv ember (amilyen én is voltam a közelmúltig) azt hiszi, ez annyiból áll, hogy megtetszik egy lakás vagy egy ház, megegyezünk a tulajdonossal az árban, aláírjuk a szükséges papírokat az ügyvédnél vagy a közjegyzőnél, és már hívhatjuk is a költöztetőket.
Amikor viszont a gyakorlatban is belekerül az ember ebbe a körforgásba, rájön, hogy millió dolgot kell elintézni, papírokat kitölteni, utánajárni, aláírni, kifizetni ezt-azt, megtalálni (és megint csak kifizetni) a rejtett költségeket, és akkor még a kérdéses objektum engedélyeinek beszerzéséről nem is ejtettem szót. Nem is fogok, ezt majd egyszer, egy másik történetben mondom el.
Most arról szerettem volna írni, hogy az embernek ilyenkor beindul a fantáziája, képzeletben már rendezi be az új lakást, házat, nézegeti a bútorokat, azok árát az interneten. Mi legalábbis ezt csináljuk a férjemmel. És ahogy az ilyenkor lenni szokott, a „csak nézelődünkből” az lett, hogy megláttunk és megvettünk egy gyönyörű, több mint 2 méter magas könyvespolcot. Így történt, hogy bár még azt sem tudjuk, költözünk-e egyáltalán, de egy óriási, hófehér polcunk már van. (Ágyunk, hűtőnk, sütőnk még nincs, de Pató Pál módjára „ráérünk arra még”.)
Számomra sokat elmond valakiről, hogy van-e, és ha igen, milyen könyvek vannak az otthonában. Ha elmegyek valahová, akarva-akaratlanul körbejár a tekintetem, olvasmányok után kutatva. Tisztában vagyok azzal, hogy mennyibe kerül ma egy-egy jelentősebb kötet. Meg azzal is, hogy az igazi könyvmolyok megtalálják az olcsóbb megoldást. (Régen rájöttem, hogy a könyvtár nem nekem való: a kikölcsönzött kötettel együtt a szívem egy kis darabját is mindig otthagyom az intézményben.) Én például néhány évvel ezelőtt felfedeztem az antikváriumok és a piaci régi könyvek világát. Amikor néhány száz dinárral a zsebemben indulok útnak, és legalább négy-öt kötettel gazdagabban térek haza. Számomra igazi kuriózum, ha 50—100 dinárért rábukkanok egy poros, szakadt, megsárgult könyvre, melyet aztán hazaviszek, rendbe teszek, sokszor akár újra is köttetek, ha kell, és csak falom, élvezem a betűit, a sorait, a történeteit, újra meg újra, amíg az őszi esők odakint tisztára mossák a világot.
Belgrádban jelenleg is tart a könyvvásár, melyre már évek óta szeretnék elmenni, de eddig (egy középiskolai, szervezett kiránduláson kívül, amikor néhány óra alatt kellett körbeszaladni az egészet) nem jártam sikerrel. Úgyhogy szeretném megkérni azokat, akiknek lehetőségük adódik a napokban ellátogatni a rendezvényre, hogy helyettem is szívják magukba a frissen nyomtatott könyvek, illetve a régi, dohos kötetek illatát. És ha tehetik, olvassanak, falják a betűket minél gyakrabban. Az őszi-téli kis kuckónkban nincs is ennél megnyugtatóbb.
