Sok-sok hiba és kliséparádé, mégis szórakoztató és nagyon is izgalmas. Sőt felér egy kétórás gyorstalpalóval is úriemberségből és angolságból. Ezúttal is képregény-adaptációról kell beszélnünk, az eredeti sztorit ugyanis rajzolt formában egy bizonyos Michael Millar „követte el”, akitől a Kick-ass, vagyis a Ha/ver című film alapötlete is ered.

Az angol úriember fogalma ugyan immár mítosszá vált, a Kingsmanben azonban felcsillan a remény — na jó, talán inkább a nosztalgia. Colin Firth egyszerre testesíti meg a vicces angol úriembert és a hollywoodi fenegyereket: A Kingsman: a titkos szolgálat egy rendkívül élvezetes akcióvígjáték, melyben Harry Hart karaktere egyik pillanatban a stílus és a jól vasalt ing fontosságáról tart kiselőadást, a következőben pedig már sebészi pontosságú mozdulatokkal, ketyerék és kütyük sokaságának segítségével ártalmatlanít iszákos verekedőket és világuralomra törő gonosztevőket. Láttunk már ilyet nem is egyszer, Vaugh azonban valami egészen eredeti módon próbálta bemutatni a klisés karaktereket.

A fiatal főszereplő, a vásott utcakölyök, Töki, akit a viszonylag ismeretlen Taron Egerton alakít, nagyjából úgy csöppen bele a kémek és a nemzetközi bűnszervezetek világába, mint Harry Potter a varázslóiskolába. Harry Hart mentoráltjaként megtanulja, hogy a whiskybe milyen arányban kell szódát tenni, hogyan kell nyakkendőt kötni, helyesen beszélni és illedelmesnek lenni. Ja, és hogy hogyan kell puszta kézzel embert ölni. Persze ez szinte az abszurdig elmenően vicces, önmagát egy percig sem komolyan vevő kémfilmparódia. Pont ettől válik egyedivé.

Töki a brutális nevelőapja elől menekül, és igyekszik segíteni gyámoltalan, magányos édesanyjának, valamint a kisöccsének is, amikor megkeresi őt Harry Hart, aki amolyan Obi-Wan Kenobiként próbálja egyengetni útját. Megtudja tőle, hogy apja Kingsman volt, egy szupertitkos ügynök, annyira titkos, hogy hivatalosan még csak nem is létezik. És már a való életben sem, merthogy feláldozta az életét a társaiért. Ezért is érzi Harry, hogy a fiúból jó alapanyag lehet, aki betölti Lancelot helyét — a Kingsman-ügynökcsoport tagjai ugyanis a kerekasztal lovagjainak nevét viselik, Artúr király pedig nem más, mint a legangolabb angol, Michael Caine. Töki kiképzőtáborban vesz részt, melynek előre sejthető és mégis meglepő végkimenetele az ügynökök sorába helyezi őt. A cselekmény pedig azonnal gyors és váratlan fordulatot vesz. Samuel L. Jackson napjaink talán legfoglalkoztatottabb színésze, akit gengsztertől kezdve igazságtévő zsaruig minden szerepben láthattunk már.

A Kingsmanben a selypítős, világuralomra törő őrültet alakítja, akin hahotázva röhögünk majd, hacsak kinyitja a száját. Céljaiban, kinézetében és lökött viselkedésében pedig leginkább — nyilvánvalóan szándékosan — a híres Bond-nemezisekre emlékeztet. Michael Caine jelenlétének ellenére a film nagyon távol áll a Christopher Nolan-féle, véresen komoly képregény-adaptációktól. Az életszerűséget gyakran cserélik fel elképesztően vicces és röhögéssel teli szituációkkal. Az erőszakos jelenetek valóban erőszakosak és látványosak ugyan, a mostani trendekkel ellentétben azonban mégsem túlságosan véresek. A Samuel L. Jackson által briliánsan eljátszott fő gonosztevő terve az volt, hogy az emberek zsebében lapuló mobiltelefonok által vérengző őrültté változtat mindenkit, ami végül — talán nem lövöm le a poént — mégsem sikerül neki. Az író és a rendező a társadalomkritika egy kissé ügyetlen formáját próbálta meg becsempészni: ha mobilokat simogató, agyatlan zombikká azért talán mégsem válunk, még a távoli jövőben sem, néhány dolog biztosan elgondolkodtat majd bennünket. Ha a Kingsman nem válik is kultuszfilmmé, nem ártana, ha a szelleme legalább egy picit hosszabb életű lenne: mert akkor az emberek az okostelefonokat egy időre talán zsebórákra cserélnék.