Merült már fel önökben a kérdés: mi tesz minket magyarrá? Az, ahogy beszélünk, a pálinkafőzés, a kultúra, a zene vagy maga a hely, ahol élünk? Ha filozófiai szempontból nincs is általános szabály, tudományos módszerekkel meg lehet határozni, kik is vagyunk mi, magyarok.
Bíró András Zsolt antropológus, humánbiológus, a Magyar—Turán Közhasznú Alapítvány elnöke nemrégiben a Szekeres László Alapítvány vendége volt. Előadásában a magyarság kialakulásáról és vándorlásáról osztott meg tényeket, elméleteket, érdekességeket, mindezt természettudományos szempontból, de persze elkalandoztunk egy kicsit a legendák és a nyelvészet irányába is.
Bíró András Zsolt előadása Szabadkán
— Az előadás lényege, hogy a magyarság történelme nagyon nagy, mind időben, mind térben nagyon messzire nyúlik vissza. Rendkívül érdekes, és talán annyiban más, mint sok más európai, hogy egészen messzire, a Keletre húzódik, tehát van egy olyan szakasza, amely távoli tájakon indult, és végül a Kárpát-medencében tetőzött, itt alapítottak államot az őseink, és itt élünk a mai napig, de ez a szál összeköt bennünket a Kelettel. A technikai fejlődés révén, mely az utóbbi évtizedekben nagyon gyors volt, a DNS-technológia, a biológiai, a genetikai és a régészeti kutatások különféle technikai elemei olyan fejlődésen mentek keresztül, hogy rengeteg új információ került birtokunkba, ráadásul most már bizonyos elemeket sokkal jobban tudunk, mondjuk azt, hogy modellezni. Minden népnek nagyon összetett a történelme, hiszen több komponensből áll. Egy népnek az eredetét lehet genetikai értelemben, kulturálisan vagy nyelvileg vizsgálni, ma a magyar egy nagy nemzet, 15 millió ember, ráadásul több országra szétszóródva. A kérdés tudományosan nem úgy merül fel, hogy ma hány százalék ki mi — mert ma az a magyar, aki annak vallja magát, a magyar kultúra része, magyar az anyanyelve —, hanem mindig ki kell választani egy időpillanatot. A mi esetünkben azt próbálom végigvinni egy logikai szálon, a természettudományok mentén, hogy az a magyar, amit biztosan magyarnak lehet hívni. Például amikor az Árpád-féle törzsszövetség megérkezik a Kárpát-medencébe, és birtokba veszi, a fejedelemségből alakul ki a magyar királyság. Talán érdekes lehet, hogy az ide megérkezett Árpád-féle magyarságnak a genetikai-antropológiai eredetét mennyire tudjuk visszavezetni, milyen tájakra. A genetikai és antropológiai vizsgálatokkal — ma már több mint 600, honfoglalás kori koponyát tudunk mérni antropológiai módszerekkel — az is lehetővé válik, hogy az antropológiai kinézetet az antropológiai statisztikákkal össze lehet hasonlítani más népeknek és korszakoknak a különböző karaktereivel, tehát mind időben, mind térben lehet párhuzamokat keresni. Emellé jön még az, hogy a genetika annyit fejlődött, hogy egykor élt emberek csontjaiból is lehet DNS-t kivonni, és össze tudjuk hasonlítani a mai emberekével, így a genetika és az antropológia legújabb kutatási eredményei révén próbálok felvázolni egy olyan modellt, hogy a mai magyarságnak hol alakulhatott ki a magja, főbb komponensei, és azok hogy érkeztek meg ide a Kárpát-medencébe. A szálak sokkal keletebbre vezetnek, és a magyarság kialakulásának főbb komponensei messze, be Közép-Ázsiába nyúlnak, és a legtöbb rokonságot a türk népekkel mutatják, természetesen vannak szibériai és uráli kapcsolatok is, de a fő elemek onnan érkeztek — hallhattuk Bíró András Zsolttól.
Amikor Árpád vezér birtokba veszi a Kárpát-medencét, azt az időszakot már biztosan magyarnak mondhatjuk, így ezt kell kiragadnunk, hogy rekonstruálni tudjuk a honfoglalás előtti időszakot. Az est során megtudhattuk, hogyan pontosítják a természettudományos modellek azt, amit őseink történetéről tudunk, valamint genetikailag hogyan tudják visszavezetni egyes csoportok eredetét különböző földrajzi régiókba, vagy egyszerűen csak összehasonlítani más csoportokéval. Ehhez az Árpád-féle magyarság csontvázleleteit vizsgálták. Bíró András Zsolt korábban részt vett egy három évig tartó ásatási projektumban, ahol Derbent környéki halomsírokat tártak fel, és az ott lévő csontok rendkívüli hasonlóságot mutattak a Magyarországon eltemetett hunok mintáival.
Na de pontosan mit is vizsgálnak?
Az ép koponyákat többféle anatómiai pont mentén vizsgálják, mérik például a fej legnagyobb hosszát, az arcmagasságot, a szélességet, az arányokat, a koponya magasságát — több mint 110 méretet vetnek össze. Az arcszerkezet kialakulását több száz gén határozza meg, így még tíz generáció után is látszódni fognak annak jellegzetességei egy embercsoportnál. A teljes belső arcelemzéssel meg lehet állapítani, hogy egy földrajzi helyen milyen emberek éltek, mondjuk, 500 vagy 1000 éve, és azt is, hogy egy bizonyos arctípus mikor jelent meg. Több száz gént öntenek statisztikailag formába, ez teszi lehetővé, hogy földrajzi és időbeli síkban is tudjunk utazni. A kutatást egy nemzetközi adatbázis is elősegíti, ahova 74 temető csaknem 800 koponyájának méreteit vették fel, emellett 35 000 ember adatait gyűjtötték össze, több mint 50 múzeummal együttműködésben. Így ha betáplálják egy koponya adatait, azt az adatbázis összeméri a többi 35 000 betáplált adattal. Az antropológiai eljárás mellett végeztek egy genetikai vizsgálatot is, melyben 37 országból gyűjtöttek genetikai mintát, és ehhez hasonlították a Magyarországról vett adatokat. Megtudhattuk, hogy az Y-t, a férfi nemi kromoszómát vizsgálták, mivel az Y változás nélkül adódik át apáról fiúra, ezért olyannyira egyedi a mintázata, hogy két idegen férfinál annak az esélye, hogy egyforma legyen — feltéve, ha nem genetikai rokonok — akkora, mint annak, hogy valaki két egymást követő héten is megnyeri a lottóötöst.
A rendezvény sok érdeklődőt vonzott
Milyen eredmények születtek?
A magyarokat az különbözteti meg a többi európai néptől, hogy van bennünk egy nagy adag olyan genetikai csoport, amely nagyon messziről, Közép-Ázsiából jött. Ha a genetikai és az antropológiai adatokat egymásra vetítjük, megkapjuk azt a zónát, ahol azt lehet mondani, hogy a magyarságnak a legfontosabb komponense kialakult. Ezt valahol a Balkas-tó és az Altaj vidékén kell elképzelni, Közép-Ázsia délkeleti részén, aztán az Aral-vidék, a Dél-Urál, a Kaukázus északi előtere következett, és onnan érkeztünk végül a Kárpát-medencébe.
Az összegyűjtött mintákból nemcsak az emberek, hanem az akkor létező állatok eredetét is meg lehet állapítani. Őseink temetkezési szokásai közé tartozott, hogy az elhunytat lovával együtt temették el. Ezekből az állatokból is sikerült DNS-mintát nyerni, így azt is megtudhattuk, hogy az akkori lovak 97%-ban megegyeznek a mai akhal teke lófajjal, annak idején a magyar honfoglaló elit ilyen lovakkal érkezhetett.
— Azzal, hogy a keleti rokonságunkat is felvállaljuk, nem veszítünk semmit, az egy plusz, egy külön érdekesség. Szerintem rendkívül fontos, hogy ismerjük a magyar kultúrát, büszkék legyünk az őseinkre, ismerjük a történelmet, és a szép anyanyelvünkön beszéljünk, de mindemellett azt is részletesen meg kell ismernünk, hogy ez a kultúra honnan táplálkozik, milyen nagy, milyen szép. Sokan attól félnek, hogy amikor keleti szálakról, a magyarság keleti eredetéről beszélünk, akkor valamit veszítünk az itteni pozíciókból, az európaiságunkból, pedig azt nem kell bizonyítani, 1100 év magáért beszél. Az, hogy nekünk van egy nagy, keleti múltunk, egy kicsit érdekesebbé teszi, és még messzebbre, egy még nagyobb történelmi perspektívára enged rávilágítani. A IX. század végén itt megjelenő honfoglalás kori magyarok egy teljesen új antropológiai jelleget hoztak Európába — hangsúlyozta az előadó.
Fotók: Facebook/Szekeres László Alapítvány