home 2024. május 28., Emil napja
Online előfizetés
Ki is Loreen, aki másodszor nyerte meg az Eurovíziót?
Zvekán Péter
2023.05.26.
LXXVIII. évf. 21. szám
Ki is Loreen, aki másodszor nyerte meg az Eurovíziót?

Lorine Zineb Nora Talhaoui, művésznevén Loreen egy marokkói származású, svéd énekesnő, aki 1983. október 16-án született. 2012 után az idén másodszor is megnyerte az eurovíziós dalfesztivált, ezzel ő lett az első nő, akinek ez sikerült.

A kezdet viszont, mint általában, neki sem volt könnyű. Azt mindig is tudta, hogy zenéléssel akar foglalkozni, csak éppen azt kellett kitalálnia, hogy hogyan tudja átütni azt a bizonyos falat, aminek köszönhetően a szélesebb közönség is felfigyel rá. 2004-ben úgy döntött, hogy benevez a svédországi Idol című énekes vetélkedőbe, ahol mindössze húszévesen egészen a 4. helyig jutott. A következő esztendőben már érkezett is az első dala, a The Snake, és emellett a televíziós karrierje is beindult, műsorvezető lett ugyanis a TV400-nál, és még producerként is kipróbálhatta magát egy svéd valóságshow-ban.

2011-ben úgy döntött, hogy benevez a Melodifestivalen versenyre. Ez az a megmérettetés, amelynek győztese végül képviselheti az országot az eurovíziós dalfesztiválon. Akkor a My Heart is Refusing Me című dalával szállt ringbe, de végül nem tudott győzni vele. Nem adta fel, és a következő évben ismét részt vett a versenyen. Akkor az Euphoria című szerzeménnyel indult hódító útjára. Ezzel már gond nélkül nyert, így végre elérte, hogy ő képviselje országát.

A 2012. évi Eurovíziót Azerbajdzsánban tartották meg, ahol Loreen elsöprő győzelmet aratott. Sok első helyezett szerzeménynek nincs utóélete a verseny után, de az Euphoria egy globális sláger lett, melyet a mai napig játszanak a rádiók. Énekesnőnk így végre világhírnévre tett szert. Az Euphoria Svédországban elérte az előkelő első helyet, ahol hat hétig maradt, és összesen 400 000 példány fogyott belőle, aminek köszönhetően 10-szeres platina minősítést kapott.

Felmerül a kérdés: ha valaki egyszer már részt vett ezen a versenyen, főleg, ha nyert, akkor a szabályok szerint indulhat-e még az Eurovízión? Nos, a szabályok azt mondják, hogy ha az Eurovízióra kijutó előadó vagy zenekar részt vesz a saját országában megszervezett versenyen, ahol a közönség dönt arról, hogy abban az évben ki legyen a győztes, akkor semmi akadálya annak, hogy valaki akár többször is részt vegyen az Eurovízión. Loreen esetében pedig éppen ez volt a helyzet, pedig először nem is akarta az egészet.

Történt, hogy ugyanazok a producerek, akik az Euphoria című dalért felelősek, egy újdonsággal álltak elő, és felkeresték Loreent, hogy mit szól a Tattoo című dalhoz. A válasz pozitív volt, csak nem igazán értette, hogy mit akarnak vele. Elmondták neki, hogy a nagy ötlet az, hogy ismét szálljon ringbe először a Melodifestivalenen, majd egy kis szerencsével az Eurovízión. A válasz az énekesnő részéről gyors volt: nincs esély! A többiek viszont nem adták fel, és négy hónapnyi győzködés után Loreen beadta a derekát. A svéd versenyt megnyerte, így már biztos volt, hogy 2023-ban ismét ő képviselheti országát.

Az idei Eurovíziót Liverpoolban tartották meg, és már a verseny előtt szinte kivétel nélkül mindenki azt jósolta, hogy Loreen fog nyerni. A dal egyszerűen fényévekkel volt jobb a többinél, és mint kiderült, jól gondolták: Loreen 583 ponttal nyerte meg az Eurovíziót, ezzel ő lett az első nő, akinek ez sikerült!

Nyitókép: pix.eurovisionworld.com

Hozzászólások
Hozzászólások
0
Hozzászólás küldése
1000 karakter áll rendelkezésére
A megjegyzésekben kifejtett vélemények a hozzászólások szerzőinek magánvéleményei, és nem tükrözik az internetes portál véleményét. A megjegyzéseket moderáljuk és jóváhagyjuk az általános szerződési feltételeknek megfelelően.
Támogatóink
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabjuk a tartalmakat és reklámokat, hogy működjenek a közösségi média funkciók, valamint hogy elemezzük a weboldal forgalmát. Bővebben a "Beállítások" gombra kattintva olvashat.
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabja az oldalon megjelenő tartalmat és reklámokat..