A szajáni Szent István Király-templom

A szajáni katolikus hívek augusztus 20-án tartják templombúcsújukat, ugyanis a templom védőszentje államalapító királyunk: Szent István. A szajáni hívők ezen a napon ünnepelik a plébánia létrehozásának 200. évfordulóját. Nem véletlenül, mivel az akkori földbirtokosai, Tajnay János és Antal 1805-1806-ban Szegedről és környékéről római katolikus családokat - összesen 800 személyt - telepített a pusztára. A plébánia irattára szerint az első telepesek 1805 őszén érkeztek, az első gyermeket 1806. január 5-én keresztelték meg.
Törköly István nyugalmazott újságíró és helytörténet-kutató a szülőfalujáról írt tanulmányában, amely a Hívjuk az élőket, siratjuk a holtakat címet viseli, a plébánia, valamint a templom alapításáról a következőket írja: ,,Az 1837. április 21-én megejtett püspöki látogatás okmánya, a Visitatis Canonica szerint Szajánnak már volt temploma. Ezt a parókiával együtt mindjárt a letelepülés után, tehát már 1806-ban kezdték építeni a község költségén. Az akkori építkezési viszonyoknak megfelelően falait vályogból rakták, tetejét náddal, padlózatát pedig deszkával borították. Aránylag kis épület volt ez, egyetlen oltárral, Szent István tiszteletére.'
De a hívők Istenszeretete és buzgósága új templomot kívánt - folytatja a gondolatot ft. Pósa Gyula plébános úr, aki a templom létezése óta Szajánnak sorrendben a 15. lelkésze. - A Szent István király templom két évszázada az Isten háza, az imádság háza. Felbecsülhetetlen erővel karolta föl a falu híveit, hogy magukénak érezhessék Isten igéjét. A plébániaközösségnek mindig a legerősebb lelki tápláléka volt és lesz, valamint erő és vigasz, hogy a templomunk védőszárnya alá vegyen mindenkit, aki katolikus hittel éli napjait -fejezte be gondolatait a szajáni főtisztelendő.
A szajáni templombúcsú napján pedig hosszan megkondulnak a harangok, hogy zengjék a mindenségnek: a szajáni embert a hite tartotta meg a csúfos társadalmi útvesztőben, a fohász, amely hol mormolva, hol jajongva szólt Istenhez, és a templomával megtartotta a szajániak hadát. Mert had ez a szajáni nemzetség, hiszen nem lett hitszegő, elkeseredett és otrombán tétova Bánát szikesén. Dolgozott és munkálkodott keményen. A temploma a karját nyújtó lelkipásztorával hívja az istentiszteletre és a hit megújító erejére. Tette ezt ft. Pósa Gyula akkor is, amikor Vajdaság-szerte, de tágabb térségben is szorongtunk a háborútól. Bánáti fiatalokat hívott a plébániára, akik ott tábort ütve gyakoroltak, mígnem a Délvidéken először a parókia kertjében színre vitték az István, a király című rockoperát. Az Isten akarta így, hogy szívünk együtt dobbanjon a Délvidék magyarságával a szajáni templom árnyékában.
A templom pedig nemcsak imaháza és plébániaközössége lett Szaján magyarságnak, hanem fennmaradásának és kitartásának a jelképe. Dicsérjük Isten akaratát: a Szent István Király-templom a további évszázadokban is a hívek vallási és lelki gazdagodásának a háza marad.