Két kézzel kell majd újrateremteni
Tóth Péter
2022.05.30.
LXXVII. évf. 21. szám
Két kézzel kell majd újrateremteni

Elemzők szerint a háttérből „valakik” mindaddig gerjesztik majd az ukrajnai konfliktust, amíg az véglegesen ki nem oltja annak az esélyét, hogy Oroszország a jövőben is nagyhatalomként viselkedjen. Ha erre valóban így tekintünk, akkor sajnos még sokáig el fog tartani. Egyre világosabb, hogy nem helyi összetűzésről beszélünk, hanem a „mélyben” a birodalmak birkóznak egymással.

Az embereket földönfutóvá tevő, áldozatokat is követelő fegyveres konfliktus csak a felszín. Az idő múlásával azonban ez is kiterjedhet.  Ahogyan nem hitték sokan, hogy a délszláv állam is fegyveres harcok közepette bomlik majd fel, úgy az év elején még szintén nem hitték, hogy Európában majd százezrek esnek el, városokat lőnek szét, a legfejlettebb jóléti államokban pedig (egyelőre csak) energiahiánnyal küszködnek.

A világ globális átrendeződése egyének, családok, települések, vállalkozások, országok és nemzetek sorsát befolyásolja. Az átrendeződés által generált tektonikus mozgások szinte lehetetlenné teszik a tervezést. Nehéz most olyan ajánlásokat vagy receptet megfogalmazni, hogy hogyan lehet a rövid és a hosszú távú célokat definiálni. Békeidőben is rugalmas tervezésre van szükség. Az ilyen turbulens korszakokban pedig valóban minden lehetséges. A jóléti államok elkényelmesedett lakossága nehezen viseli a megpróbáltatásokat. Inkább segítségre szorulnának kisebb katasztrófahelyzetek esetén, minthogy számítani lehessen rájuk. Arról a dimenzióról nem is beszélve, hogy a jóléti államokban az őslakosság elöregedőben van, a fiatalok bizonyos hányada pedig bevándorló gyökerekkel bír. A párhuzamos társadalmakra a belső konfliktusok potenciális forrásaiként is tekinthetünk.

A birodalmak közötti harc mindig arról szól, hogy a létező világ minél nagyobb szeletére terjessze ki befolyását egy-egy impérium. Egy-egy kisebb állam szempontjából esetenként valóban követendő példa, ha minden birodalommal próbál jó viszonyt megőrizni. Vannak azonban olyan helyzetek, amelyekben ez jóformán lehetetlen. A most regnáló globális hatalmak hanyatlása nem lesz gyors folyamat. A történelmi tapasztalatok is azt mutatják, hogy a birodalmak évszázadokig képesek „haldokolni”. Az egykori, mohácsi, nándorfehérvári vagy Trianon előtti állapotok mintázata ismétlődik, miközben a történelem valójában nem fogja önmagát megismételni. Félő, hogy a mögöttünk álló néhány hónap csak a kezdet. A túlélési ösztön mellett mindig fontos megőrizni a józan ítélőképességet. A nagyhatalmak, birodalmak korábban is a kisebb nemzetek feláldozásával próbálták érvényesíteni az érdekeiket. Jobb sorsra érdemes nemzetek tűntek, tűnnek el ma is a történelem süllyesztőjében.

A XXI. század demográfiai természetű folyamatai is meghatározóak (lesznek) a jövőre nézve. A munkaerő gépekkel való felváltása fajunk egy részét feleslegessé teszi, még ha kirívóan rosszul is hangzik egy ilyen megfogalmazás. A monoton és fárasztó munkavégzés helyett az emberek egyre inkább kreatívabb tevékenységekkel foglalkozhatnak. Kevesek számára vonzó azonban a konzervatív értékrend szerinti kreativitás. Sok esetben, azaz sokak számára sajnos az élvezetek hajszolása, értelmetlen dolgok művelése a vonzó. A romló kilátások pedig csak fokozhatják a jövőben az érdektelenséget. Mindez odavezethet, hogy végül majd mindent sikerül lerombolni. Még a gépeket is. A jövő nemzedékének pedig újra a két kezével kell majd mindent „újrateremtenie”.

Szeretne értesülni, ha új cikk jelenik meg Nézőpont rovatunkban? Iratkozzon fel értesítőnkre!
E-mailben értesíteni fogjuk Önt az új cikkekről. Feliratkozáshoz kérjük adja meg a nevét és az e-mail címét.
Hozzászólások
Hozzászólások
0
Hozzászólás küldése
1000 karakter áll rendelkezésére
A megjegyzésekben kifejtett vélemények a hozzászólások szerzőinek magánvéleményei, és nem tükrözik az internetes portál véleményét. A megjegyzéseket moderáljuk és jóváhagyjuk az általános szerződési feltételeknek megfelelően.
Támogatóink
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabjuk a tartalmakat és reklámokat, hogy működjenek a közösségi média funkciók, valamint hogy elemezzük a weboldal forgalmát. Bővebben a "Részletek mutatása" gombra olvashat.
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabja az oldalon megjelenő tartalmat és reklámokat..