Elmúltak a mézeshetek, a fő magyarfaló világhírhedt Funar polgármester menesztését követő extázis után helyreállt a rend Kolozsvárott: jöhettek a hétköznapi magyarverések. Jöttek is. Egy fiatalembert megkéseltek az árnyas Mikó utcában (a Mikó-kert alatt, ahol a tudós gróf füvészkertet, természettani intézetet alapított). Éppen húsvét hétfőn késeltek a - mint utólag kiderült - duhaj suhancok, s mintegy névjegyükként kellemes ünnepet kívántak a ,,bozgor'-nak (ez hazátlant jelent, ezzel illetik itt az őshonos magyarokat a XIII. századtól betelepedett immár többségiek). Csak ezután döfték bele a kést a tarkójába, szerencsére lófarokba font haján megcsúszott a gyilok s így életben maradt a huszonnyolc éves fiatalember. A helyi magyar napilap fásult hangon számolt be a történtekről, a hivatalosságok, a sürgősségi orvos, a rendőrök, az önkormányzati illetékesek abbéli igyekezetéről, hogy elbagatellizálják a történteket. Különösen akkor kezdett felerősödni ez az iparkodás, amikor ,,felmerült a gyanú', hogy ,,etnikai indíttatású' cselekményről lehet szó. Az objektívre hangolt tudósításokból az is kiderült, hogy nem elszigetelt jelenségről van szó, például egy magyar szociális otthon lakóit és alkalmazottait évek óta terrorizálják, sértegetik, bántalmazzák környékbeli suhancok. Csak az idős, félős emberek nem merik jelenteni. S hány olyan eset van, amiről nem tudunk!
Nem, mert immár nyolcvan éve azt tapasztaljuk, hogy az igazságtétel szándéka mindegyre elkeveredik valamerre az érdekek szövevényes hálójában, s a jelentés meghurcoltatással, megaláztatással, végül lehurrogással végződik. Honnan tudhatná a többségi világ, hogy a kisebbségben élő ember arra tanítja gyermekét: légy erősebb a bántó szándékúnál, de ha nem vagy, akkor tűrj szótlanul, mert hiába kiáltasz, senki sem jön segíteni! De ha mégis megjelenik a Balkánon az úgymond civilizáltabb világ az európaiság képében, vizsgálóbizottságnak öltözve, akkor beéri egy rosszalló fejcsóválással, egy ejnyebejnyével, hogy a részrehajlásnak még a látszatát is elkerülje. Akkor pedig hogyan lehet a bántást orvosolni, ha egyformán kezeljük a sértőt a sértettel, ha nincs empátia a megbántott iránt?
Közhelyes, de Trianon óta naponta tapasztalhatja a kisebbség, hogy magára maradt.
A világnak nem érdeke, hogy szembenézzen azokkal a konfliktusokkal, amelyeket égbekiáltó igazságtalanságával maga okozott. Az anyaország pedig - hát láthatjuk -- magával van elfoglalva. Azzal, hogy minél inkább megfeleljen annak a világnak, amely kegyet gyakorol, amikor közelebb engedi magához. A magyar külpolitika gyászvitézei nem győzik hangsúlyozni, mennyire nem érdeke Magyarországnak, hogy az etnikai konfliktusban felismerje az etnikai jelleget. Az erdélyi magyar érdekvédelmi szövetség pedig a hatalom részeseként ugyancsak púpnak érzi a hátán az efféle magyarverést, nem akar a saját farkába harapni.
Így aztán a megvert fiatalember marad a traumával - ahogyan mindnyájan maradunk a szaporodó traumáinkkal - és a kötéssel a fején.
De hogy ne legyen teljesen sötét a kép, a kolozsvári főtéren egy évtized után megkezdték betömni a Funar-gödröket. Egyelőre a gödrök felét. Jelen volt a polgármesteri lapát, a politikusi hurráoptimizmus, a vakufényben sütkérező bámész polgár, aki egyelőre ennyivel is beéri. A gödrök felével. A másik fele - hát majd következik. Egy még nagyobb ünnepségen. Vagy ki tudja?