Egyetlen téma uralja a szerbiai hírközlő eszközöket: Kosovo státusának a rendezése. Még a kormányalakításnál is kiemeltebb szerepet kap a híradásokban. Nem kell csodálkozni ezen, a kormányok jönnek és mennek, Kosovo viszont örökké él: a szívben, a nemzet történelmi emlékezetében. Természetesen a szerb nemzet történelmi tudatában. Nekünk délvidéki magyaroknak Rigómezőről egészen más történelmi emlékeink vannak. Hajdanán itt veszített a török ellen csatát Hunyadi János. Ezt többnyire már csak a könyvekből tudhatjuk. Személyes emlékként él viszont bennünk a közelmúlt Kosovója: a kép a konfliktusokkal teli jugoszláviai tartományról. Itt született meg húsz-harminc évvel ezelőtt a baljóslatú árny, a nemzeti gyűlölködés árnya, s terjedt tovább, növekedett, hatalmasodott, mígnem az egész országot bekebelezte. 1987-ben híres-hírhedt Kosovo Polje-i beszédével ugyanitt emelkedett üstökösként a szerbiai politikai élet egére Milošević. A ,,vezér' második (vagy harmadik?) háborúját szintén Kosovóban veszítette el, s ez a vereség már a bukásához vezetett. De nemcsak az övé, Jugoszlávia vége is Kosovóban kezdődött, s most úgy tűnik, egy ország széthullásának a szomorú, tragédiákkal teli folyamata is itt fog a végéhez érni.
Bennünket, délvidéki magyarokat, nem sok pozitív emlék fűz Kosovóhoz. S a közeljövő is baljóslatú félelmeket ébreszthet bennünk. Valójában a szerb nemzeti emlékezet is egy tragédiát, a vereséggel végződő sorsdöntő csatát formálta át pozitív emlékké, a nemzeti büszkeség és megtartóerő lelki forrásává. Kosovo emiatt, eltávolodva a kézzelfogható valóságtól, lelki, szellemi jelentést kapott a szerb nemzettudatban. Az a tény, hogy a középkori szerb államnak Kosovo területileg a központi része, úgymond a szíve volt, ahol virágzott a szerb műveltség, s az a későbbi tény, hogy a török időkben a szerbség identitástudatának megőrzésében oroszlánrészt vállaló szerb patriarchátusnak szintén itt, Pećben volt a székhelye, nagymértékben megszilárdította Kosovónak a lelki, szellemi üzenetértékét. A szerb ember számára éppen ezért két Kosovo létezik: az egyik a nemzetmegtartó erőként működő lelki-szellemi tartalom, a másik a fizikai, geopolitikai valóság. Az előbbihez mindenkinek köze van, aki szerbnek vallja magát; az utóbbihoz - azok kivételével, akik még ott élnek - csak nagyon kevés köze van az átlag szerbnek.
A mai kor egyik fő ismertetőjegye a szent (a lelki-szellemi) és a világi (a kézzelfogható, fizikai) valóságok szerepcseréje. A hagyományosan a szent tartományába sorolt dolgok világi köntösbe öltözve jelennek meg, elvilágiasodnak, szekularizálódnak, sok világi tartalom viszont a szentség ruházatát ölti magára, s így valláspótlékként kezd el működni. A valláspótlék rendelkezik azzal a képességgel, hogy a maga szempontjából kielégítse az ember általános igényét a modern világból eltűnő vallási, univerzális tartalmak iránt. Ebben a formában válhatott Kosovo is valláspótlékká a szerb ember számára. Mihelyt a fizikai valóságba, a mai, geopolitikai tényként létező Kosovóba a szerb ember belelátja nemzettudata lelki-szellemi Kosovóját, az nyomban valláspótlékként kezd el számára funkcionálni. Innen a hevület, a túlfűtöttség, az érzelmek és indulatok túlburjánzása, ha Kosovóról esik szó. A XIX. századtól fogva a nemzetszeretet, a nacionalizmus érzelme is valláspótlékként működik, annak köszönhetően, hogy a lelki-szellemi tartalmat, a kulturális-vallási közösséget a francia forradalommal érvényre jutó új ideológia elkezdte belelátni a konkrét politikai-gazdasági közösségbe, az államba. Kosovo a szerb nemzettudat megtartóereje. Ebből következik, hogy valláspótlékként működő hatékonyágát a sokszorosára növeli a nacionalizmushoz, e másik rendkívül erős valláspótlékhoz való kötődése. A dolgok e szerencsétlen összetalálkozása elszakíthatatlan, egymást kölcsönösen fölerősítő kötelékbe fonta össze a Kosovóhoz fűződő nemzeti érzelmeket és a szerb nacionalizmust. Ehhez fogható köteléket talán a világon sehol másutt nem találhatnánk.
Attól tartok, ennek nincsenek teljesen tudatában azok a nyugati politikusok, akik ma Kosovo sorsáról döntenek. Mintha csak egyetlen Kosovóról tudnának: a geopolitikai valóságról, a volt jugoszláviai tartományról. Talán hallottak Kosovónak a szerb nép számára létfontosságú jelképes jelentéséről is, de erre kevés hangsúlyt helyeznek. Félő, hogy ezzel a politikai vaksággal egy újabb baklövést követnek el a Balkánon. Ha ugyanis nem hagynak valamiféle kiutat arra, hogy a szerb nemzettudat nagyobb sérülések nélkül átvészelhesse az elkerülhetetlenül előtte álló politikai változást, akkor most már a maguk hibájából Szerbiát ismét visszataszíthatják a nemzeti őrület, a nacionalizmus, a radikalizálódás sötét bugyrába. S ebből a pokoli mélységből ki tudja, még milyen szörnyűségek fognak a felszínre törni.